0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Megugrottak a traktoreladások Békés megyében

Megszűnni látszik a koronavírus-járvány kitörését követő bizonytalanság a mezőgazdasági gépek piacán: a tavasszal elmaradt beruházások pótlásának jeleként szeptemberben országosan negyven százalékkal több új traktort helyeztek forgalomba, mint tavaly ilyenkor. Békésben még ennél is nagyobb a változás: közel hatvanöt százalékos volt a növekedés.

A DataHouse által közzétett eladási adatok alapján szeptemberben országosan 266 új traktort helyeztek forgalomba, 40 százalékkal többet, mint egy évvel korábban – írja a beol.hu.

Békésben idén szeptemberben 18 darab új traktort regisztráltak, ez az előző esztendő ugyanezen hónapjában mindössze 11 darab volt.

A megyében forgalomba helyezett új traktorok a tavalyi és az idei év adatai alapján az országos piac körülbelül 6 százalékát jelentik, amely kifejezetten magas: nem számottevő különbséggel, és csak néhány más régióban vásároltak ettől több traktort az ottani gazdák. Egyedül Bács-Kiskun ugrik ki a mezőnyből a több mint 15 százalékos részesedésével.

Az előző évekhez hasonlóan az idei első három negyedévben is a 8 tonnánál nagyobb traktortípusokból fogyott a legtöbb.

Békésben a márkák közül egyre nagyobb arányban emelkedik ki a John Deere: idén az eladások 32 százaléka ehhez a gyártóhoz köthető, a második legnépszerűbb márka a New Holland, amely több mint 13 százalékkal követi a piacvezetőt. Harmadik a Class, közel 9 százalékos részesedéssel.

A használt gépek piacán szintén jelentős felfutás tapasztalható az Agroinform.hu piacterének statisztikái szerint. Míg augusztusban csupán egy, szeptemberben már 17 százalékkal több traktorhirdetést töröltek eladás miatt a hirdetési felületen, mint egy évvel korábban.

Forrás: beol.hu