Back to top

Csaknem 3 milliárd forintos beruházással nyitott és újított fel üzleteket a Spar

Két új City Spar szupermarketet nyitott és négy áruházát felújította a Spar Magyarország, a fejlesztések összértéke megközelíti a 3 milliárd forintot - közölte a vállalat csütörtökön az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a City Spar üzlettípust kifejezetten forgalmas közlekedési csomópontok közelében nyitják, alkalmazkodva a vásárlási szokásokhoz. A 2006-ban Budapesten átadott első üzletek óta már 23 ilyen szupermarket nyílt országszerte.

Illusztráció
A két új City Spar egyike a főváros XI. kerületében 383 millió forintos beruházással jött létre, az egy hete működő üzletben 14 új munkahelyet teremtett a Spar.

A másik csütörtökön nyitott a XIII. kerületben, a 19 új munkahelyet teremtő szupermarket csaknem 400 millió forintos beruházással készült el.

Több mint 650 millió forintos fejlesztéssel újította fel a vállalat Székesfehérváron egy szupermarketjét, Dunakeszin egy áruházuk modernizálására több mint félmilliárd forintot fordítottak, a főváros III. kerületében található egyik szupermarket korszerűsítése 301 millió forintba került, Petőházán pedig meghaladta az 595 millió forintot a felújítás költsége.

A Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. árbevétele 679,6 milliárd forint volt 2019-ben, 10 százalékkal több az előző évinél, beruházásokra 25 milliárd forintot fordított. A vállalat 13 ezer embert foglalkoztat, a saját üzemeltetésű és a franchise üzletekkel együtt több mint 570 áruháza van Magyarországon.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Akadozik a zöldségellátás

Az elmúlt hetekben Spanyolországnak rendkívüli téli időjárással kellett megküzdenie. A viharos időjárás szokatlan hideget hozott magával és sok hó esett az ország egyes területein. Ez több zöldségféle termesztését is megakadályozta, amelyekből most Európa-szerte hiány alakult ki.

Az étkezési búza ármetamorfózisa

Tavaly óta rebesgették, januárban megtörtént. Az étkezési búzából készülő liszt árának az emeléséről van szó, amit az alapanyag drágulásával indokolnak. Korábban is megkísérelték már, de a pékek ellenállásán mindig megbukott az akció.

Vissza a 90-es évekbe, avagy a Burger King logót vált

A Burger King nagy változtatásra szánta el magát, miszerint 20 éve először megváltoztatja eddigi logójának design-ját. A gyorsétteremlánc a twitteren tette közzé először a képet új logójáról, mely szinte teljesen megegyezik azzal, amit az 1990-es években használtak.

Szakmaközi szervezetként működhet a Cukor Terméktanács

A cukorágazatban évek óta kiemelkedő teljesítménnyel dolgozó Cukor Terméktanács és Szakmaközi Szervezet olyan szervezettséget és képviseleti szintet ért el, amely alkalmassá tette az agrárminiszteri elismerés elnyerésére. A minisztériumi eljáráson megfelelt, a támasztott követelményeket teljesítő érdekképviselet ezentúl hatékonyabban képviselheti tagjai érdekeit.

Az első széndioxid semleges tejüzem

A klímaváltozás hatásai miatt számos országban - például Ausztráliában - kiemelt figyelmet fordítanak az agrárszektorban jelentkező káros anyag kibocsátásra, ezért több kezdeményezés indult a fenntartható élelmiszerellátás megteremtésére.

Évindító agrárgondolatok

„Mi várható 2021-ben a magyar agráriumban?” – e címmel szervezte meg évindító szakmai beszélgetését a Magyar Közgazdasági Társaság Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya. Előadást tartott Udovecz Gábor és Kapronczai István, az Agrárgazdasági Kutató Intézet két korábbi főigazgatója, valamint Vajda László, a szakosztály alelnöke, a Földművelésügyi Minisztérium volt főcsoportfőnöke.

Kevesebb cukor lesz, nyár végére elfogyhatnak a készletek

A tavalyi cukorrépa termés Európában, különösen Franciaországban és Lengyelországban jóval kevesebb volt az előző évieknél, ami felveti azt a lehetőséget, hogy nyár végre elfogynak a cukorkészletek. A cukortermelés beleértve az izoglükózt, azaz az élelmiszeripar által használt, kukoricából készített édesítőszert is az Európai Unióban 16,3 millió tonna volt tavaly.

Konzultáció az új uniós szakpolitikai intézkedésekről és jogszabályokról

Az Európai Bizottság az új uniós szakpolitikai intézkedésekről és jogszabályokról szóló konzultációs oldalán nyilvánosságra hozta az élelmiszerek címkézése, a tápanyagprofilok meghatározása és az élelmiszerekkel érintkezésbe kerülő anyagok (FCM-ek) jogszabályi felülvizsgálatának témájában indított felhívásait.

Illegális a műanyagot és bambuszt együttesen tartalmazó termékek forgalmazása

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal felhívja a forgalmazók figyelmét, hogy az Európai Unió tagállamaiban tilos azoknak az élelmiszerekkel érintkező termékeknek a forgalmazása, amelyeket műanyag és bambusz alapanyagok együttes használatával állítanak elő.

Mi volt a Lidl sztárterméke a brit piacon?

Pizsamát, kényelmes otthoni ruhákat, pezsgőt és süteményt vettek a karácsonyt megelőző időszakban a britek. A koronavírus-járvány jelentősen átalakította az év végi menetrendet is. A szigorú korlátozások miatt máshogyan alakult a karácsonyi időszak Nagy-Britanniában is, a BBC cikkében arról ír, milyen termékek voltak a legkelendőbbek az ünnepi időszakban.