A macska „otthonülő” típus
Már régóta nagy „harc” folyik a kutya illetve macska tartók között. E két állatcsoport tagjai jellemüket tekintve meglehetősen különbözőek. A kutya egy társ: kirándulni, túrázni is lehet vele. A macska pedig „otthonülőbb” típus, nyugodtan tűri a simogatást akár órákon át, egy film nézése közben is.
A macskák természetükből adódóan függetlenek. Egyedül járnak vadászni is, mert már megszokták, hogy hogyan védjék meg magukat a rájuk leselkedő veszélyektől. E „magányos vadászoknak” okuk is van az egyedüllétre, hiszen leggyakoribb zsákmányuk – az egér – olyan parányi, hogy aligha lehetne több macska között felosztani – emiatt a közös vadászat lehetősége is értelmetlen.
A kutya emberek között is falkaállat marad
A macskákkal ellentétben a kutyák falkaállatok. A szabad természetben egy kutya egyedül csak ritkán tud megélni. Őseik között a farkasfalkában teljesen egyértelmű rangsor létezik. Ahol csapatban élnek, vadásznak, minden falkatagnak megvan a saját feladata amit köteles ellátni.
Aki kutyát vesz magához készen kell állnia arra, hogy biztonságot sugalljon az állatnak és feladatokat, akadályokat állítson neki amiket meg tud oldani. Ehhez a nevelés is hozzátartozik, az újonnan családhoz kerülő kutyák számára jó lehetőséget kínál a kutyaiskola, ahol az ebekre sok feladat hárul, de ezt ők kifejezetten élvezik is.
Csak legyen aki kinyitja a hűtőt!
Sokak szerint a macskák könnyen tartható, gondozható állatok, hiszen szívesen egyedül maradnak. Ez azonban csak részben igaz, még ha a cicák nem is igénylik, hogy a nap minden percében elfoglaltságuk legyen, ám ragadozók, s emellett szükségük van a változatos környezetre. Egy lakásban a különféle mászó-, kaparó,- és rejtőzködési lehetőséget biztosító eszközök között szeretnek élni, amolyan városi-ragadozó módra.
A macskák tartása, gondozása valóban egyszerű, ha olyan háziállatokkal hasonlítjuk össze, mint a kutya, vagy egy ló.
Rendszeres séta kell
A kutyák a macskákhoz képest sokkal erősebben kötődnek emberi családjukhoz. Csak kevés kutyafajta annyira nyugodt típus, hogy hosszú ideig egyedül is elfoglalja magát, ellenben a macskáknak meg van a saját napi ritmusuk, amihez nem kell annyi emberi jelenlét, mint amennyit a kutyák igényelnek. A macskák minden különösebb gond nélkül elintézik a dolgukat egy macskatoaletten, azonban a kutyákat ha lakásban élnek rendszeresen ki kell vinni sétáltatni, hogy elvégezzék „amit el kell végezni”… A kutyák – fajtájuktól függően – különböző mozgásigénnyel is bírnak, kedveli a hosszú sétákat, játékot, azaz a gazdával töltött tartalmas időt.
Kutya és macska barátság
Vannak akik egyszerre szeretnének kutyát és macskát is tartani, pont e különböző jellemvonásaik miatt, minkét faj vonzó lehet. Ekkor a két állatot össze kell szoktatni, ám ez egy hosszabb folyamat. Először a kutyának kell megtanítanunk az alapvető szabályokat hiszen a kutyák a könnyebben taníthatók, fogékonyabbak arra, hogy a gazdájukra hallgassanak.
Az ideális társállat, vagy díszállat kiválasztása nem egyszerű dolog, sok szempont mérlegelése szükséges hozzá. Vegyük sorra az élethelyzetünket (anyagiakat is), az életritmusunkat, az állat leendő életterét. Az is lényeges szempont, mennyi időnk lesz az állatra, és melyik jelleme áll hozzánk közelebb.
Ha pedig arra jutunk, hogy még nem jött el az ideje egy társállat tartásának, akkor kezdhetünk díszállatokkal is, melyekkel ugyan személyes viszony kevésbé fog kialakulni, de egy akvárium is sok örömet tud okozni, és a terraristák között még az achát csigáknak is népes rajongó tábora van annak ellenére, hogy nem sokat foglalkoznak a gazdájukkal…