Back to top

Vezetőváltás és tehetséggondozás az agráriumban

A nemzedékváltás felgyorsítása az agráriumban visszatérő téma, hiszen a gazdatársadalom köztudottan elöregedett. Az online megrendezett Agrárszektor Konferencia 2020 előadója Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézet egyetemi docense ismertette, milyen eszközökkel biztosítják a leendő vezetők felkészülését a későbbi munkavégzésre.

A fiatal vezetőknek rendelkezniük kell mindazon mérhető, igazolható, illetve szociális készséggel (angolul hard and soft skill) melyek mind a saját vállalkozásban, mind egy modern vállalati környezetben a hatékony irányítás alapját teremtik meg.

Fotó: A szerző felvétele

Ehhez nélkülözhetetlen a tudatos felkészülés és a célzott edukáció. Mindezt egyetemi oldalról lehet, és kell támogatni, ez pedig felelősségteljes hozzáállást követel mind a képző intézménytől mind a diáktól. Mindenekelőtt fontos, hogy az egyetemre a

helyes kiválasztási folyamatok után már eleve értékes 18-19 éves emberek kerüljenek be, ennek megfelelően emelt szintű elvárások vannak mind az oktatókkal mind a hallgatókkal szemben is.

Évről évre azt tapasztalják hogy változik a hallgatói viselkedés. Manapság élményt és kihívást keresnek az egyetemen tanulók, ugyanakkor alapvető elvárás a rugalmasság, hiszen sokan munkavállalás mellett tanulnak. Fontos szempont a versenyképes tudást megszerzése, ami később a jó fizetésben mutatkozik majd meg. Ehhez nélkülözhetetlen hogy az oktatóintézet a vállalati oldalt is ismerje.

Ma már nem oktatót hanem mentort szeretnének a hallgatók, ez pedig teljesen más oktatási struktúrát képzési szempontokat jelent az agrárium területén is.

Dr. Mezőszentgyörgyi Dávid kifejtette, hogy napjainkban a jó vezetőt elsősorban a kritikus gondolkodás, a kreativitás, a jó kommunikációs képesség jellemzi. Szakmai ismeretek tekintetében csupán alapismereteket várnak el a vezetőktől.

Ezt szem előtt tartva, a felsőoktatási intézményeknek olyan tudást kell átadniuk, amely nem a lexikális tudáson alapszik, hanem annak gyakorlati alkalmazásán, amelyet a jó vezető komplex módon tud kezelni.

Ezeknek a képességeknek az elsajátítását változatos követelményrendszerrel tudják elérni. Például a diákoktól az egyetem tudományos igényességű publikációkat kér, amelyeket néhány percben be is kell tudniuk mutatni. A diákok csapatban dolgoznak, kisfilmes prezentációkat, projektfeladatokat készítenek, valamint a való életből kiragadott esettanulmányok végzésével szereznek tapasztalatokat.

A képzés fontos részét képezik a szakmai versenyek, a szakkollégiumok és kurzusok is.

Az előadó felhívta az érdeklődők figyelmét a jövőre induló agrobusiness manager képzésre, amelyet egyéni gazdálkodóknak, közép,- és felsővezetőknek ajánlanak. A képzés 4 féléves, Székesfehérváron indul.

Forrás: 
www.magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Az osztatlan közös tulajdon megszüntetéséről – 1. rész

Nem kevesebb, mint három évtizede küzd a magyar mezőgazdaság az osztatlan közös tulajdon problémakörével. De miért is tekintünk problémaként az osztatlan közös tulajdonra? Az nem igényel különösebb magyarázatot, hogy egy többször tíz, akár több száz tulajdonos birtokában lévő ingatlan esetében aligha érvényesülhet a tulajdonosi szemlélet.

Székelyföld jövője a biogazdálkodás

Az életünket felforgató világjárvány – a negatív hatások ellenére – bebizonyította, hogy a gazdaság egyik biztos alappillére a mezőgazdálkodás. Fontos tapasztalat ugyanakkor, hogy egyre nagyobb teret nyer az egészséges életmóddal és táplálkozással kapcsolatos szemlélet is.

Úttörő, innovatív kiállítás: már látogatható a 39. AGROmashEXPO, ezúttal virtuálisan

Mától látogatható a 39. AGROmashEXPO Nemzetközi Mezőgazdasági és Mezőgép Kiállítás, amely a szervezők ígérete szerint a korábbi évek rendezvényeihez hasonlóan rengeteg hasznos információt, agrárgépipari aktualitást kínál a látogatóknak. Az esemény regisztrációt követően ingyenesen látogatható, a programjai pedig élőben követhetők, sőt, vissza is nézhetők.

Kihívások a brexit után

Azt már az Egyesült Királyságnak az Európai Unióból való távozásáról szóló népszavazás után sejteni lehetett, hogy a briteknek az integrált belső piacról való távozása nagy kihívást jelent majd az uniós partnerországok oda exportáló vállalatainak. Alig telt el néhány hét a brexit hatályba lépése és a vámhatárok újbóli felhúzása óta, a kihívásokkal kapcsolatos sejtések máris valósággá váltak.

Jelentősen bővül az ökológiai gazdálkodás területe Magyarországon

Világviszonylatban is jelentősnek számít az ökológiai gazdálkodásba vont terület nagyságának bővülése Magyarországon - közölte az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) hétfőn az MTI-vel.

Hazai fejlesztés határozhatja meg a kártevőirtás jövőjét

A mezőgazdaság területén, a hatékonyság növeléséhez ma már elengedhetetlen a digitális megoldások használata, ami igaz a kártevőkezelésre is. A Start it @K&H inkubátorprogramban „nevelkedő” SMAPP LAB, a világon másodikként fejlesztett ki egy teljesen digitalizált csapdarendszert, ami lehetővé teszi a molyok életciklusára vonatkozó adatok feldolgozását, elemzését és megosztását.

Magyarország lemaradt a drónok üzleti célú hasznosításában

Nemzetközi színtéren a pilóta nélküli repülőgépek üzleti és ipari alkalmazásában számos országban és szinte minden iparágban komoly fejlődés ment végbe az elmúlt évtizedben. A magyar drónökoszisztéma mindeközben visszafogott mértékben fejlődött, ami komoly lemaradást okozott – áll a PwC Magyarország elemzésében.

Varázsoljunk tavaszt: március elsejei népszokás

A március elsején beköszöntő naptári tavaszt egy kedves hagyománnyal várhatjuk, illetve marasztalhatjuk. Mivel egyébként is kicsit szeszélyes időszakról van szó, egy kis „varázslás” csak segíthet.

Emberrablók keserítik meg a nigériai gazdák életét

Emberrablók törtek be egy délnyugat-nigériai baromfitelepre, ahonnan elhurcolták többek között a gazdaság tulajdonosának fiát, Ayodeji Emmanuelt is. A 24 éves férfi elengedéséért cserébe 100 millió nairát, azaz mintegy 77 millió forintot követelnek.

Az első karbonsemleges paradicsom

Az Azura francia-marokkói vegyesvállalat közzétette fenntartható fejlődésről szóló jelentését. Ebben nem más szerepel, mint hogy a csoport egyebek közt szén-dioxid-semleges paradicsommal lép a piacra. Azt tervezik, hogy a vállalás népszerűsítésére erős kommunikációs kampányt indítanak. Márciustól a kereskedelembe kerülő összes terméken feltüntetik az erre utaló logót.