0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Avatott szemű kertész–rovarász

Rovartanos kutatóból lett a Kertészet és Szőlészet munkatársa, majd 1992-től 17 éven át főszerkesztője dr. Bodor János, aki az idén töltötte be 80. életévét. Máig él benne a kíváncsiság a természet iránt, az idén is elsőként számolt be egy új levéltetűfaj hazai megjelenéséről. Cikkeit, növényekről és rovarokról készült nagyszerű fotóit olvasóink is jól ismerik. Több mint 20 évig dolgoztunk együtt.

Budapesti gyerekként hogy lett belőled rovartanos kutató?

– Kiskoromban rajongtam a madarakért, a rovaroktól viszont irtóztam. Láttam egy amerikai fehér szövőlepke-gradációt, máig emlékszem, milyen hatással volt rám. Érettségi után jelentkeztem az állatorvosi főiskolára, ahová föl is vettek, de csak a következő tanévre, egy évet ki kellett hagynom. Akkor elmentem az állatkertbe ápolónak a madarak mellé, és olyan lelkesen dolgoztam, hogy amikor a főnököm elment szabadságra, én helyettesítettem, mindössze néhány hetes gyakorlat után. Éjjel-nappal bent voltam az állatok mellett.

A tanulmányaimat a Kertészeti Főiskolán kezdtem meg, azzal, hogy egy év után átiratkozom az állatorvosira, de nem így alakult.

Az első évben tanultunk állattant, és Balás Géza professzor azzal tett a mikroszkóp alá egy Földközi-tengeri gyümölcslegyet, hogy ha valaki megpillantja, azonnal megszereti a rovarokat. Az én esetemben így is lett, azóta foglalkozom rovarokkal, bár utólag megállapítom, hogy a díszbogarakkal még könnyebb lett volna elcsábítani.

Maradtál tehát kertész, és mi már úgy ismertünk, mint aki hihetetlenül ismeri a növényeket, többféle gyűjteménye van és keresztezéseket is végez.

– A növényekkel korábban hadilábon álltam, a rovarok tápnövényeiként kezdtem el komolyabban foglalkozni velük, és meg is kellett tanulni a főiskolán. Szerencsére vizuális memóriám van, egyszerűen „betettem” az agyamba az arborétumot. Motivált is voltam, úgyhogy megmaradtak a tanultak és könnyen megjegyeztem az új fajokat, fajtákat is. Hosszú ideig dolgoztam hétvégenként egy kertészeti árudában. Alaposan meg akartam ismerni a növényeket, hogy tanácsot tudjak adni a vásárlóknak, ezért rengeteget elültettem a pilisszentlászlói, felesben megvásárolt kertbe. Végül körülbelül 400 faj és fajta volt ott, háromszor annyi, mint amennyi szépen elfér.

Mostanra túljutott a csúcson, sok növényt ki kellett vágni, és eladtam a tulajdonrészemet, pedig egy felhagyott, gazos szántóföldből csináltunk kertet Rozsnyay Zsuzsával.

Majdnem negyedszázada lakom Rá­kos­ligeten, először egy mamutfenyőt ültettem, aztán jött húszféle juhar, kicsit több magnólia, hortenziák és sok más növény, összesen 240 taxon van ebben a 30×30 méteres kertben. A kaktuszgyűjteményem körülbelül 2000 fajt számlált, végigfényképeztem mindet. Próbáltam fajhibrideket létrehozni belőlük. Több díszalmám van, amit én kereszteztem, csüngő ágú, törpe növésű vagy nagyon színes virágú, színes levelű. Nem tudok róla, hogy fajtaelismerést kapott volna valamelyik, én nem jelentettem be, de odaadtam faiskolás barátaimnak.

A következő alanyom a sásliliom volt, Borgulya Gyula zebegényi kertjéből hoztam el 50 fajtát, amikor el kellett költöznie a gátépítés miatt.

Floridában nemesítették a legtöbb sásliliomot, de ott nincs sivatagi hőség és van elég csapadék, főleg örökzöld fajták születnek ott, amiket én is használtam a nemesítéshez. Egy belgiumi mikroszaporító laboratóriumtól szereztem be a növénykéket, amik három év múlva kezdtek virágozni, akkor lehetett magot szedni róluk. Azért hagytam abba ezt a dolgot, mert nálunk nem bírják az éghajlatot ezek a növények, és háromévente föl kell szedni és újraültetni őket. Mindenesetre a célomhoz kicsit közelebb jutottam, mert bár nem sikerült kék virágú sásliliomot létrehozni, az egyik hibridem virágán van egy égszínkék gyűrű.

Kanyarodjunk vissza a pályádhoz, mit csináltál, mielőtt újságíró lettél volna?

– Végzés után első munkahelyem a Törökbálinti Állami Gazdaság volt, ott fél év után kineveztek a csomagolóüzem vezetőjének, aztán telepvezető lettem. Onnan jelentkeztem a Növényvédelmi Szolgálat zárszolgálati laboratóriumába, ahol rovarokkal foglalkozhattam és sokat jártam az országot, mert rajtam kívül senki nem nagyon akart vidékre utazgatni.

Nagy helyismeretre tettem szert és gyorsan megtanultam 2500-3000 rovart fölismerni. 

Endrődi Sebő állította össze a zárszolgálati laboratórium összehasonlító rovargyűjteményét, és csinált még kettőt, Gödöllőre és a Kertészeti Egyetemre is. Annyira sikerült magamba szívni a látványukat, hogy ránézésre meg tudtam különböztetni olyan fajokat, amiket csak az ivarszervi preparátum alapján lehet biztosan elkülöníteni.

Gondolom, ez segít abban, hogy lépten-nyomon új fajokra bukkansz..

– Tudatosan kerestem a rovarokat, amióta rengeteg importtermény és dísznövény érkezik az országba, könnyen jönnek velük a kártevők is. De találtam itt Rákosligeten egy új éticsigafajt is, ami valamivel kisebb és sötétebb az ismert hazai éticsigánál. Az utca végén levő júdásfán a tudományra új zsizsikfajra bukkantam, mert akkor éppen a zsizsikekkel foglalkoztam, és minden magot megnéztem, hogy lakik-e benne valami. Sajnos elküldtük a leírást egy francia kutatónak, aki leírta előttünk a fajt.

De Magyarországon új rovarból sokat találtam, nem is tudom, mennyit, ezeket a Növényvédelem újságban írtam le.

Az idén jelent meg a legújabb, a selyemmirtusz-levéltetű észleléséről szóló írásom. Találtam új gubacsatkát diólevélen, tripszet sásliliomon, észrevettem az ázsiai földibolhát, vagy a gesztenye-gubacsdarázs természetes ellenségét. Sok rovart ki is nevelek itthon, hogy minden fejlődési alakját lefényképezhessem és le tudjam írni.

Ezzel el is jutottunk a fényképezésig, rengeteg szakkönyvet illusztráltál, és írtál is jó néhányat.

– Az első fényképezőgépet a zárszolgálatnál vettem, az volt akkor az itthon elérhető legjobb, egy Exakta Varex IIa. Először fekete-fehér képeket készítettem rovarokról és állatokról, az első könyv, amiben megjelentek a képeim, a Kertészeti növények állati kártevői volt, aztán jött a Zöldségfélék növényvédelme 1970-ben, amit már a Növényvédelmi Kutatóintézet munkatársaként írtunk a kollégáimmal. A Kiskertek és házikertek növényvédelmi naptárát 1972-ben írtuk Balázs Klárával és Lelkes Lajossal, ez a könyv Pozsonyban is megjelent, és még egy kiadást megért. Gallyas Csabával írtuk a Hasznos és káros rovarok a kertben című könyvet 1975-ben, amikor már újabb váltással a Kertészet és Szőlészet munkatársa voltam.

Miután megvettem a 6 × 6-os Penta­consix gépet is, rákaptak, hogy színes növényképeket is kérjenek tőlem, nagy diára fényképeztem a szőlőfajtákat, az almástermésűeket és a csonthéjasokat a 88 színes oldal könyvsorozat számára.

Egyszerre három fényképezőgépem volt, hogy az egyik működjön. Ebben a sorozatban ön­állóan írt és fotózott könyveim jelentek meg, a Kerti károsítók, a Szobakaktuszok, amit a saját gyűjteményben lévő fajokról írtam, és a Sziklakerti növények 2009-ben.

Tehát növényvédelmi kutató és könyvszerző voltál, amikor újságírásra váltottál. Mi vonzott benne?

– A Kertészet és Szőlészet alapító főszerkesztője, Feyér Piroska indított el ezen a pályán, mert rendszeresen kért szakcikkeket tőlem, havonta írtam a kertészeti károsítókról, növényvédelemről. Amikor Bálint György lett a főszerkesztő, havilapból kétheti lett az újság, színes borítóval, de megmaradtak a rendszeres szerzők, így én is. Akkortájt változott meg a kutatóintézet profilja, amerikai pénzből vizsgáltuk például, hogy sugárzással terméketlenné tett almamolyhímek tömeges kibocsátásával lehet-e védekezni a kártevő ellen.

Ez persze nem megoldás, mert mellette más molyok vagy rovarok ellen nem lehet permetezni, ami azért előre tudható volt.

Megszűntek a növényvédő szeres kísérletek, amivel jól lehetett keresni a kutatóintézetben, ezután döntöttem úgy, hogy átmenetileg állást változtatok. 1973-ban felhívtam volt évfolyamtársamat, Gévay Jánost, aki főszerkesztő-helyettesként már csábított korábban, hogy most jönnék. Megkaptam a zöldség rovatot, amit nem szerettem, azt a területet ismertem a legkevésbé a kertészeten belül. Megint sokat jártam vidékre és foglalkoztam dísznövényekkel is, és időközben elvégeztem a MÚOSZ újságíró-iskoláját 1975-ben.

Gyerekkoromtól gyűlöltem fogalmazni, sokkal fontosabbnak tartom a vizuális megjelenítést, mégis rengeteget írtam.

Gyorsan dolgoztam, hogy hamar túlessek rajta, csak a lényeget írtam le, nem volt „riszálás” az írásaimban. Ezért is jöttek a fölkérések a könyvírásra, mert megbízhatóan dolgoztam. Később azt vártam el a kollégáimtól, hogy olvashatóan, értelmesen írjanak.

Nem akartam vezető lenni, de 17 év után én lettem a főszerkesztő-helyettes, aztán 1992-től 2010-ig főszerkesztő, nemcsak a Kertészet és Szőlészetnél, hanem a Kertbarát Magazinnál is. Átvészeltük a rendszerváltás körüli privatizációt és átszervezéseket, állami tulajdonból először az Agricola Kiadóhoz, majd a Magyar Mezőgazdaság Kiadóhoz kerültünk. Ez fejlesztéseket is hozott, több színes oldalt, jobb papírt, nagyobb terjedelmet. De a legbüszkébb arra vagyok, hogy kitűnő csapatot sikerült szervezni, csupa szakemberből.

Forrás: Kertészet és Szőlészet