Back to top

A bábolnai fajtabemutató „hozamai”

A 2020-as Bábolnai Gazdanapok keretében szervezett kukorica-fajtabemutató méltó befejezéseként könyvelhetjük el a bemutatósor betakarítási eredményeit. A csapadékos időjárás miatt általánosságban elhúzódott a betakarítás, és a fajtabemutató betakarítására is későn, csak november 18-án került sor.

A Bábolna Ménesbirtok a zavartalan és gyors betakarítás minden technikai és személyi feltételét biztosította, mi több, szinte a teljes szakvezetés egy emberként izgulta végig a kombájnolást. A késedelem után annál nagyobb volt az öröm, amikor a pontosan 1000 négyzetméteres parcellákról 1000-1400 kilogrammos mennyiségeket mérhettünk, ami azt jelentette, hogy a nyers termés hektáronként 10-14 tonna között alakult.

A nedvességmérés után tudtuk kiszámolni az úgynevezett májusi morzsoltban, azaz 14,5 százalékos víztartalomra vonatkozó tényleges termést, és nagyon is elégedettek lehettünk vele.

A rendkívüli tavaszi szárazsággal járó problémákra visszagondolva – főleg a lépcsőzetes és elhúzódó kelésre, az ebből eredően egyenetlen fejlődésre, a szárazság miatt tökéletlen gyomirtásra –, bizony nem reméltük, hogy ebből a bemutatósorból tényleg látnivaló lesz. De egyrészt a szervezők határtalan igyekezetének – lajtos kocsival öntöztek! –, másrészt a várva várt eső megérkezésének köszönhetően június végén felcsillant a fény az alagút végén, július közepére pedig már a remény, hogy ebből mégiscsak használható bemutatóanyag lehet!

Nagy István a Pioneer hibridek csöveit szemlézi cikkünk szerzőjével
Nagy István a Pioneer hibridek csöveit szemlézi cikkünk szerzőjével

Bár a kísérlet frontvonalából a kiegyenlítés kedvéért néhány métert ki kellett vágni, a szeptember 10-ei megnyitón már teljesen komplett, hibátlan bemutatósort mutathattunk meg.

Az ebben részt vevő hibridek nemesítői aktív közreműködése – táblákkal, logókkal, hibridjeik legszebb csöveivel díszítették parcelláikat, igazi „field show-hangulatot” varázsolva a szántóföldre a bemutató idejére –, színvonalas kiadványaik és főleg lelkes jelenlétük valóban közel hozta a termékeket a látogatókhoz.

A bemutatósor betakarítási eredményei pedig – mintegy jutalomképpen – visszaigazolták nekik hibridjeik kiváló teljesítőképességét, hisz a nyolc nemesítőház összesen 33 hibridjének 9,742 t/ha lett a termésátlaga, ami ebben a kimondottan kedvezőtlenül induló évjáratban nagyon szép eredménynek számít.

Az agrárminisztert Kiss János, az RWA képviselője tájékoztatja hibridjeikről
Az agrárminisztert Kiss János, az RWA képviselője tájékoztatja hibridjeikről
Az évjárat fintora, hogy míg a kezdeti csapadékviszonyok „történelmi” összevetésben is emlékezetesen szárazak voltak – a mérések kezdete óta a tavalyi volt a legszárazabb április! –, addig a tenyészidő végét szűnni nem akaró esőzés jellemezte, ami az elvártnál jóval magasabb, átlagosan 24 százalékos szemnedvesség-tartalomban mutatkozott meg.

Azonban a közel 10 t/ha-os átlag a fajtasor közel felénél, sok esetben ennél is jóval nagyobb termést takar.

Az egyik hibrid, nevezetesen a kizárólag az RWA Magyarország Kft. által forgalmazott G-Seed vetőmagmárka Persic nevű hibridje közel 12,5 t/ha-os terméssel lett a listavezető. További öt hibrid hozott 11 t/ha feletti és 11 hibrid 10 t/ha feletti termést, köztük a Corteva, a Syngenta, a Tradisco, a Marton Genetic, a Saaten Union és az Agromag hibridjei.

Úgy gondolom, sokat tapasztaltunk és sokat tanultunk a hosszú idő után újra megszervezett tavalyi bemutatóból. Örömmel konstatáltuk a nemesítők példamutató együttműködését, a házigazdák szakmai és fizikai igyekezetét, a szervezők szerteágazó figyelmét és maximumra való törekvését. Sajnos a járvány miatti veszélyhelyzet sem kedvezett a fajtabemutatónak, ennek ellenére sikerrel zárult.

Már tartanak a megbeszélések, megkezdődött az ötletelés, hogy az idei kiállítást hogyan lehetne még jobban megvalósítani, még sikeresebbé tenni.

A szakiskolások is megtekintették a fajtabemutatót
A szakiskolások is megtekintették a fajtabemutatót
Mindenesetre, azt már elhatároztuk, hogy a fajtabemutatót még közelebb hozzuk a gépbemutatóhoz, hogy a látogatók könnyebben megközelíthessék. Abban is reménykedünk, hogy nem lesz minden évben aszály, és hogy a vírus eltűnik végre a környezetünkből. Bízunk benne, hogy jobb indítással, a bemutató és a kiállítás résztvevőinek töretlen hitével és lelkesedésével a tavalyinál is vonzóbb és hasznosabb rendezvényünk lesz!

Dr. Kiss Erzsébet

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2021/5 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat - közölte az MTI-vel a fesztiváligazgató.

Megújuló konferencia borászoknak Egerben

Eger Wine Meetup néven újul meg a húszéves múlttal rendelkező szőlészeti és borászati konferencia Egerben. Az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem szakmai programja két napon át tart június 16-17-én, és felöleli a fenntarthatóság, a birtoképítés, a klímaváltozás és a terroir témaköreit.

Európában a Pireneusi-félsziget kivételével kedvezőek a terméskilátások

Kedvezőek a terméskilátások Európában a Pireneusi-félsziget kivételével, ahol fokozódott az aszály, így tovább csökkentek a spanyol és portugál termés-előrejelzések a nyári növényekre, sőt az aszály miatt valószínűleg a termőterület is zsugorodik - írta májusi nemzetközi agrometeorológiai elemzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A denevér rejtheti a megoldást az öregedés ellen

A denevérek segítenek a kártevők elleni védekezésben, a növények beporzásában és a magvak terjesztésében. Egy új kutatás szerint azonban a denevérek lehetnek a kulcsa a további gyulladások és az időskori betegségek terápiájának.

Az innováció segítségével csökkenthető a parlagfű terjedése a földeken

A klímaváltozás negatív hatásaival nap mint nap szembesülnek a mezőgazdaság szereplői. Az elmúlt évek aszályos időjárása, a nagymértékű vízhiány nem kedvezett a hazai szántóföldi növénytermesztésnek és a kutatások azt jelzik, hogy az emelkedő átlaghőmérséklet a gyomnövények további terjedésének és pollenszórásának is utat engedhet.

Olajos magvak piac kilátásai

Magyarországon az utóbbi öt évben folyamatosan csökken a repce termőterülete, az idén körülbelül 180 ezer hektárról fogják betakarítani. A piaci helyzetet sok minden befolyásolja, leginkább az Európában várható bő termés, hosszú távon pedig a biodízel-termelés visszaszorulása.

Eső legyen, vagy folyjon a víz

Ünnepélyes keretek között adták át a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét, május közepén. A Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával megvalósult beruházás a termelés biztonságát szolgálja.

Újabb 5 évre Takács Géza lett a Vetőmag Szövetség elnöke

Takács Géza maradt a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke. A testület vezető tisztségére 2007-ben kinevezett agrárszakember 2028-ig látja el az elnöki te-endőket. A szövetség alelnökei Cs. Nagy István, Mátrai Tibor és dr. Vida Gyula lettek.

Illatokkal védték meg a termést az egerektől

A módszer humánusabb és környezetbarát alternatívát kínál mind a vetések, mind a betakarított termés védelmére a rágcsáló kártevőktől, ráadásul olcsóbb is lehet a mérgeknél.

Hogyan ne okozzon fejtörést az e-permetezési napló?

2023. január 1-jétől a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felületén kell vezetni az elektronikus permetezési naplót. A gazdálkodók tapasztalatai szerint ez akár napi több óra adminisztrációt is jelenthet, így sokan igyekeztek a kitöltést a növényorvosokra testálni, holott az nem az ő dolguk. Erre jelenthet megoldást a napokban piacra került applikáció.