0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

KITE GépShow idén 3D-ben

A vírushelyzet miatt az idei AGROmashExpo az online térben került megrendezésre, melyhez a KITE Zrt. is csatlakozott a korábbi évek AgrárgépShow kiállításai során már megszokott monumentális megjelenéssel.

Rendhagyó bemutatóra várta az érdeklődőket az idei Virtuális AGROmashExpo online terében a KITE Zrt. A tőlük megszokott megjelenésben idén sem volt hiány, akár 3D-ben is megnézhették a látogatók az általuk forgalmazott gépeket.

A virtuális bemutató keretein belül egy térben mutatták be gépcsodáikat, a látogatók a KITE standjára lépve a kereskedelmi ajánlatok, termékismertetők mellett a kiválasztott gépekről látványos technikai elemekkel dúsított videókat és képgalériát érhettek el, valamint a virtuális térben 3D-ben körbe is sétálhatták a gépeket.

Videóchat formájában is lehetőségük volt a látogatóknak a KITE szakembereivel egyeztetni, és a felmerülő szakmai kérdéseikre választ kapni.

Aki a kiállítás ideje alatt lemaradt a standok megtekintéséről, annak sem kell lemondania a virtuális látványvilág nyújtotta élményekről, hiszen a KITE online gépbemutatóját a cég honlapján még most is elérhetik.

A kiállítást az alábbi linken tekinthetik meg: https://www.kite.hu/agrargepshow-2021/

A kiállításon bemutatott termékekről a Kite Zrt. honlapján (www.kite.hu) bővebb információkat olvashat.

Forrás: KITE Zrt.