A természetet felületesen ismerő ember szerint a termesztők mintha nem tudnák a dolgukat, pedig az elemi erők, benne a globális klímaváltozás következményei nem a gazdálkodók szintjén állíthatók meg. Persze az olvasókat kevésbé érdekelheti mostanság, hogy egykor a legfontosabb csonthéjas fajok telelése, majd virágzása sajátos menetet mutatott, és azért gyakran a sarkvidéki hideg légtömegek pusztítása volt felelős.
A nagyüzemi gazdálkodás tőkeszegénysége az 1980-as évek derekától, majd a tulajdonviszonyok nagy változásai teljesen új helyzetet teremtettek.
Hajdani megfigyelések
Példaként két eset említésre méltó az 1970-es évek közepéről, amikor a fagytűrő fajták termesztése és bizonyos talajművelési módszerek alkalmazása valódi ígéret volt a gyümölcstermesztőknek. Nyujtó Ferenccel megfigyeltük, de csak csendesen hoztuk szóba az egyik sárgabarack-tábla félig megtárcsázott részét: ahol a tárcsázógép már nem dolgozott, a következő hajnali mínusz 4 °C körüli fagy szembetűnő különbséget eredményezett.
A kis kötődött gyümölcsű fáknál Kecskemét-Szarkáson még kisebb kárt figyeltünk meg. A fekete ugaros talajú fáknál (tehát ahol előtte tárcsáztak) viszont csak 5-8%-ban maradtak meg a sziromhullásban lévő virágok.
Egy másik tapasztalat pedig a térszín különbségeire hívta fel a figyelmet. A kecskeméti Magyar-Szovjet Barátság termelőszövetkezetben mintegy 1800 méter hosszú résztáblákon jól állapotban tartva, 10-12-féle fajtát termesztettek. A hullámos talajfelszín 7-8 méter különbséget is adott. A „kis völgyekben” a fagyok sokkal nagyobb pusztítást végeztek, mint a platókon. Erről pontos adatsorok jelentek meg A sárgabarack című kultúrflóra-kötetben (2003).
Ökológiai és növénytani ismeretek birtokában a fő gondot három tényezőben látjuk, melyeknek a végső célja mindig a gazdaságosság és a piacképesség igénye volt: a túl gyors fajtaváltások, a szinte ezzel egy időben elkezdődött klímaváltozás, és végül az ültetvénylétesítés és -fenntartás, valamint a termőföld drámai drágulása.
Akkor zöldre virágzunk?
Idén a Dél-Dunántúlt, a Duna-Tisza közét és Északkelet-Magyarországot érték a legnagyobb lehűlések. Az enyhe tél után márciusban nem volt ritka a 15-20 °C-os napi maximum hőmérséklet, de a talaj még csak a homokon tudott plusz 6 °C fölé melegedni. Majd újra és újra erős fagyok következtek, a Duna-Tisza közén mínusz 10 °C alá is süllyedt a hőmérő higanyszála. Mindent egybevetve, okkal tekintették a gazdák vontatottnak a tavaszodást.
A virágrügyvizsgálatok eredményei nemcsak a fajták érzékenysége és területi sajátságok, hanem a vizsgálati módszerek miatt is ellentmondók lehetnek. Bekövetkezik egy nagyobb hajnali fagy, azonnal mintát gyűjtenek, és valamilyen módon máris megnézik a barnult virágrügyek arányát, holott azok két-három nappal a mintavétel után adnának valós képet a károsodásról. A gyors értékelés esetén csak ritkán nézik meg a rügyalapot, a termő fejlettségét, és nincs eszköz a fagy idején megmérni a rügyek belső hőmérsékletét. Pedig az lenne a legfontosabb adat a kezünkben, és nem mellékes sajátság a termővesszők és gallyak aránya a rügymintákban.
Megfigyelhető olyan is, hogy a fagy után azonnal a rügybelső színe még nem képes valós értéket adni (visszazöldülés, illetve élőnek tűnő virágrügyek lassabb elszíneződése).
A vizsgálatok korlátai
Megfigyeléseink csonthéjas fajok fajtáinál vannak, de nem tudunk egyszerű összevetéseket tenni a fajták, alanyaik, a fák erőnléte és kora, továbbá az állomány sűrűsége és a korona jellemzői szerint. Ennek a kiküszöbölése nem a virágoztatással, sokkal inkább fagyasztási kísérletekkel történhet. Sem az egyik, sem a másik módszer nem hibátlan; valójában mind csak közelítő adatokat produkál, mert nincs mód a rügyek fán belüli jellemzőit pontosan megadni.
Korábban szerzett megfigyeléseink nem állnak ellentétben a hagyományos tapasztalásokkal, amelyek a korán virágzó fajtáknál, korai tavaszodáskor a virág- és hajtásrügyek súlyosabb károsodását állapítják meg. Természetesen a termővessző és a termőgally formailag hasonló virágrügyeket visel, de fiziológiai állapotukban nagyon is különbözhetnek. Megfigyeltük különböző csonthéjasfajok fajtáinak összehasonlításakor, hogy a virágrügyek fagyérzékenysége a termőképlet minőségi különbségével is magyarázható lehet. Némi előny lehet az is, ha egy fajtára a széles sávban, elhúzódva kialakuló virágrügyek a jellemzők.
A zárt virágrügy, virágbimbó, virág, hulló szirmú virág és a kis gyümölcs fagytűrése eltérő. Eddig nem voltak alapos kutatások a virágpikkely-levelek, csészelevelek és a szirmok nagysága és a szaporítószervek, elsősorban a termő és a virágkehely (nektártermelés miatt) közötti összefüggések tisztázására. Ugyancsak fontos kérdés, hogy a fagy következtében milyen fokú háncs-, kambium-, illetve faszövet-károsodás következik be. Erre a gyors rügyvizsgálatok nem is terjednek ki.
