Back to top

Vetőmag vagy árukukorica?

Hibrid vetőmag előállításra idén 29 ezer hektár vetési szándékot jeleztek a nemesítőházak, ám – a hírek szerint – alig 24 ezer hektáron került földbe, azaz lényegesen kevesebb, mint a terv volt.

Két megyét külön meg kell említeni, az egyik Győr-Moson-Sopron, a másik Jász-Nagykun-Szolnok megye.

Mindkettő, de különösen Jász-Nagykun-Szolnok megye köztudottan kukorica vetőmag előállító  területnek számít, ám idén közel 1500 hektárral kevesebbet tudtak elvetni a gazdák.

Ráadásul ez is későn történt, nem a szokásos áprilisi időszakban, hanem nagy részük egy hónapot csúszott. Éppen ezért nem számíthatunk olyan zökkenőmentes vetőmag ellátásra, mint amit az eddigi években megszoktunk. Sándorfy András, a martonvásári Marton Genetics cégcsoport ügyvezetője elmondta, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ezek az innovatív genetikák már jól kompenzálnak, akár utol is érhetik magukat. Ami további fejtörést okozhat, hogy a mennyiség mellett a fajtaválasztékkal ugyancsak gondok lehetnek. Ez szinte minden fajtatulajdonosra és vetőmag előállítóra vonatkozik.

Fotó: viniczai

Közben arra is figyelni kell, mi történik a nagy hibrid előállító területeken, Dél-Franciaországban, Észak-Olaszországban. Már most borítékolható, hogy nem fog rendelkezésre állni a megszokott fajtaválaszték.

Nagy kihívás előtt áll a szakma. Megemelkedtek a műtrágya árak, nem ér ide az áru Kínából, Dél-Amerikából, annyira magas lett a szállítási költség.

Vagy ha ide is ér, drága lesz. Egy évvel ezelőtt egy 20 lábas konténer fuvarköltsége 650 dollár volt, ma ez megtízszereződött. Ráadásul nem is biztos, hogy találni olyan vállalkozót, aki szállít.

Érdemes felhívni a figyelmet, ami ma nem terem meg az országban, illetve Európában, azzal nagyon nehezen lehet számolni. Nincsen lehetőség a pufferolásra.

Forrás: 
magyarmezogazdasag

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Kiváló búzatermés, szomjazó kapásnövények

A magyar-szerb határtól délre nagyon száraz és meleg volt a nyárelő, ami kedvezett a kalászos gabonák és az olajrepce beérésének és betakarításának – viszont kis híján katasztrofális hatással volt a tavaszi vetésű haszonnövények fejlődésére nézve.

Nehéz szezon, rekord eredmények - befejeződött az aratás

Bár az időjárás viszontagságai extrém módon nehezítették meg a gazdálkodást, a fő kultúrákkal mégis rekordhozamokat sikerült elérni itthon a szántóföldi növénytermesztésben.

Sokfelé a hétvégén sem enyhül a szárazság

Múlt hét második felében még mérsékelten meleg, száraz időben lehetett haladni a mezőgazdasági munkákkal, majd hétfőtől egyre nagyobb területen tért vissza a forróság, sajnos jelentősebb csapadék nélkül. A talajok egyre többfelé kritikusan szárazak, és az időjárási frontok a következő egy hétben északi, északnyugati irányból érkeznek, ezért főként ott számíthatunk záporokra, zivatarokra.

Drágulnak az élelmiszerek

A Takarékbank július 28-án megtartotta szokásos negyedéves AgrárTrend Index elemzői háttérbeszélgetését. A hitelintézet adatai alapján tovább javultak a magyar agrárium kilátásai, az indexértékek kismértékben megint emelkedtek a második negyedévben. A piaci szereplők helyzete főként a baromfi, a szőlő-bor és a szántóföldi növénytermesztés termékpályákon javult.

Változó klíma, változó vetőmagok

A változó éghajlati körülményekhez a haszonnövényeknek is alkalmazkodniuk kell – ez azonban nem megy egyik napról, a másikra. Egy új hibrid előállítása eltart egy évtizedig is. Kérdés tehát, hogy a magyar vetőmagtermesztés hogyan tud megfelelni az európai zöld megállapodás, illetve a klímaváltozás okozta kihívásoknak az elkövetkező hét-tíz évben.

Befejeződött az aratás Békés megyében

Befejeződött az aratás Békés megyében, az őszi árpa- és az őszi búzatermés felülmúlta a várakozásokat, az őszi káposztarepce felvásárlási ára pedig rekordot ért el.

Állt az aratás a viharok miatt

Az utóbbi másfél-két hét változékony, sokszor viharos időjárása miatt kétszer is kényszerszünetet kellett tartani és nem csak ez akadályozta az aratást. A jég elverte a szőlő felét és a szántóföldi kultúrákban is mintegy 10-15 százalékos jégkárt regisztráltak a Komárom-Esztergom megyei Ete határában.

Egyes területek kimaradtak a csapadékból

Az elmúlt bő tíz nap során az ország jelentős részén hullott kiadós csapadék. Végre megázott a talaj és mérséklődött a nyári növényeket sújtó aszály, azonban komoly károkat okozó viharok, jégesők, felhőszakadások is előfordultak. Egyes területek kimaradtak a csapadékból, emellett a nyár első felét máshol is jellemző csapadékhiány bizony megjelenik majd a termésátlagokban.

Magyar vetőmag-bázis Martonvásáron

A nemesítés az egyik legnagyobb innováció, amely a biológiai értékek megőrzése mellett fejleszti napjaink igényeihez a genetikai alapokat. Akkor éri el célját, ha eredménye széles körben elérhető lesz, tehát a következő lépcsőfoka a produktum feldolgozása. Mindeközben a kommunikáció, azaz a piac érdeklődésének felkeltése is alapkövetelmény ahhoz, hogy sikeres legyen az innováció.

Hat új kukoricahibrid kapott állami minősítést és felkerült az EU közös fajtalistájára is

Állami minősítést kapott az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Agrártudományi Kutatóközpont Mezőgazdasági Intézet (ATK MGI) kukoricanemesítési osztályának hat fajtajelöltje és egyúttal felkerült az Európai Unió közös fajtalistájára - közölte az ELKH csütörtökön az MTI-vel.