Növényeink szénforrása a levegő szén-dioxidja, amiből van elegendő számukra. Az életükhöz szintén elengedhetetlen hidrogént a vízből nyerik kertünk lakói, ám számos tápanyag akad még, amire szükségük van. Ezek rendszeres pótlásáról a kertésznek kell gondoskodnia, hiszen a hiányt is Ő okozza.
A tápanyag-utánpótlásról
Növényeink a fejlődésükhöz szükséges tápanyagok többségét a talajból, vízben oldott állapotban veszik fel.
Kultúrnövények esetében a kerttulajdonos feladata gondoskodni arról, hogy megfelelő mennyiségű-, és minőségű tápanyag legyen a földben.
Ezt nem kizárólag szerves-, és műtrágyák kijuttatásával oldhatjuk meg. A zöldségeskertben a vetésforgó is jó hatással van a talaj tápanyagkészletére, ezért azonos fajú, de lehetőleg rokon növényeket se ültessünk ugyanarra a helyre egymást követő években. Ellenkező esetben sokkal több problémánk lesz a növényeink gondozásával, hiszen az előző évben ott tenyésző fajtársaik (igényeik megegyezők lévén) ugyanazokat a tápanyagokat használták fel nagyobb mennyiségben tavaly, melyre az idén is szükség lenne.
Különböző fajok esetén ez kevésbé áll fenn, hiszen tápanyagigényük eltérő. Emellett több évig ugyanazt a zöldségfajt ugyanazon a helyen nevelni növényvédelmi szempontból sem célszerű, hiszen előző évből áttelelt kórokozóik és kártevőik már a tenyészidőszak kezdetén jelen vannak.
Ezért kell pótolni
Míg egy természetes életközösségben (például egy erdőben) a lehulló lomb, az elpusztuló állatok lebomló anyagai visszakerülnek a földbe, és tápanyagot szolgáltatnak az ott élő növényeknek, addig ez a kertben nem működik.
Így ezeket kivonjuk a talajból: helyben nem fognak lebomlani, és felvehető tápanyagokká visszaalakulni, mint a természetben ezért kell ezeket pótolni.
A minimum elv
A növények számára szükséges tápanyagok közül megkülönböztetünk makroelemeket, amelyekből nagy mennyiségre van szükségük: ezek a nitrogén (N), foszfor (P), kálium (K), kalcium (Ca), és a magnézium (Mg). A vasból (Fe) és kénből (S), azaz a mezoelemekből már kevesebb kell. Végül kis mennyiségben mikroelemek is szükségesek, ilyenek a bór (B), mangán (Mn), cink (Zn), molibdén (Mo), vagy például a kobalt (Co).
Ez annyit jelent, hogy hiába jó egy talaj tápellátottsága szinte minden tápanyagból, ha csak egy olyan is akad, amelynek a mennyisége nem elegendő, akkor a növény a többiből is ennek arányában fog magához venni, és így a fejlődése gátolt lesz. Ez Liebig gondolatának persze csak a tápanyagokra redukált változata, hiszen ez a környezeti tényezőkre is vonatkozik.
Attól, hogy a tápanyagok fajtái, mennyisége és minősége (olyan kémiai kötésben legyenek, amelyet a növény hasznosítani képes) megfelelő egy talajban, még a környezeti tényezőknek is optimálisnak kell lenniük a növények fejlődése érdekében. Például fagyott talaj esetén hiába jó a tápanyag-ellátottság, ezt nem képes hasznosítani a növény, aszálykor pedig a víz hiánya egyben a tápanyagok oldószerének a hiányát is jelenti.
Hogy ne kelljen számolgatni sokat…
A minimum törvény által is bemutatott tápanyag-ellátási zavart elkerülendő, legjobb, ha komplex műtrágyákat használunk kertünkben. Ezek csomagolásáról leolvasható, hogy mely kémiai elemeket milyen mennyiségben tartalmazza a készítmény.
Mivel minden növényfaj tápanyagigénye más és más sőt a növények egyes életszakaszaikban is eltérő tápanyag-összetételt igényelnek ezért nehéz általánosságban tanácsokat adni a tápanyagok utánpótlásának szabályairól.
A zöldjéért tartott növényekre (fű, lucerna) ez folyamatosan jellemző. Virágzáskor magasabb foszfortartalmú műtrágyát adjunk a növényeknek, a télre való felkészüléskor, a szövetek megszilárdulásához pedig több káliumra van szükségük.
Műtrágya helyett szerve trágyákkal is táplálhatók növényeink, ezek pontos tápanyag összetételéről azonban általában nincs információnk. Annak érdekében, hogy várhatóan minden tápanyagból legyen elegendő, érdemes alkalmanként más-más szerves trágya félét alkalmazni: hol érett marhatrágyát, komposztot, letermett gomba komposztot, csirketrágyát – mert így nagy valószínűséggel változatosabb lesz a talaj tápanyag készlete.
