0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. április 20.

Fontos változások az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírásokban

Megjelent az állatgyógyászati termékekről szóló 128/2009. (X. 6.) FVM rendelet módosítása, mely elsősorban az antimikrobiális rezisztencia (AMR) kockázatának csökkentését célozza új állategészségügyi intézkedések bevezetése révén.

A több szakaszban életbe lépő rendelkezések az antibiotikum felhasználás mérséklését, illetve azok körültekintő, felelős alkalmazását segítik, összhangban az új Uniós jogszabályokkal és a nemzetközi szervezetek ajánlásaival.

A rendeletmódosítás előírásai az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik.

Fontos változás többek között, hogy augusztus 19-től legfeljebb hétnapos kezelésre elegendő mennyiségű antibiotikumot írhat fel az állatorvos és azt kizárólag vényen teheti meg.

Az antibiotikumok esetében tehát már nem alkalmazható a kevesebb adatot tartalmazó ún. megrendelő. Emellett az állatorvosnak az AMR kockázatáról is tájékoztatnia kell az állattartót.

Élelmiszer-termelő állatok kezelésekor a humán-egészségügyi szempontból kritikusan fontos hatóanyagok megelőző célú alkalmazása ezentúl tilos. Nem megelőző célú alkalmazáskor a használat indokoltságát laboratóriumi érzékenységi vizsgálattal kell alátámasztania az állatorvosnak. További lényeges változás, hogy a közvetlen kiszolgálás érdekében a nagy létszámú telep állattartójának írásban nyilatkoznia kell a nagykereskedő, a kiskereskedő, vagy a közforgalmú gyógyszertár felé az általa megbízott szolgáltató állatorvos személyéről, FELIR azonosítójáról, valamint a felhasználás helyének tenyészetkódjáról.

Az ellenőrzések hatékonyabbá tétele és az adatminőség javítása érdekében a nagy- és kiskereskedőknek október 1-jétől ügyleti nyilvántartásaikat elektronikus formában kell vezetniük.

Emellett a nagykereskedőknek augusztus 19-től a beszállító és vevő neve, valamint címe mellett – magyarországi partner esetén – a FELIR azonosítót is rögzíteniük kell. A jövőbeni változások közül lényeges, hogy 2022 januárjától az antibiotikum-felhasználást a jelenleginél bővebb adattartalmú gyógykezelési naplóba kell rögzíteni, valamint elindul a Nébih online rendszerében történő adatszolgáltatás. A nagy létszámú állattartó telepek esetében antibiotikum-felhasználás csökkentési tervet is kell majd készíteni. A változásokról a későbbiekben részletes tájékoztatást kapnak az érintettek.

A nemzetközi tapasztalatok alapján az új előírások jelentősen hozzájárulnak az AMR terjedésének visszaszorításához, és ezáltal a köz- és állategészségügy védelméhez.

Forrás: Agrárminisztérium