A gazdálkodás hosszú távú biztonsága napjainkban azon múlik, mennyire sikerül a természeti adottságokat megőrizni, javítani. A központi szakpolitikai megoldások és támogatások mellett ezért egyre nagyobb jelentősége van az egyéni felkészülésnek, a tudatos tervezésnek és a megfelelő időben meghozott döntéseknek. Az ehhez szükséges információk megszerzésében, közvetítésében segít a Nemzeti KAP-hálózat Zöld Támogató Egysége (ZTE). Igen sokrétű tevékenységével a környezettudatos, természetközeli gazdálkodás megvalósításához szükséges tudásanyag átadásával a gazdálkodókat kívánja segíteni az alkalmazkodásban, a zöldebb átállásban. Most sorra vesszük, milyen területeken tudunk, illetve kell változtatnunk.

A szárazodó, szerkezetét vesztett talaj azonban nem csupán a klimatikus hatások következménye, kialakulásában szerepet játszik a nem megfelelő tájhasználat, a túlművelés, a vetésváltás és a talajtakarás hiánya.

Talajvédelem, tájhasználat

A talajerózió megfékezése, a megfelelő vetésszerkezet, a talajtakarás, a kímélő agrotechnika és a talajszerkezet, a talaj szervesanyag-készletének a javítása nemcsak a termékenység, hanem a vízmegtartó képesség megőrzésének is feltétele. Emellett pedig a biodiverzitást és a környezeti szolgáltatásokat is erősíti. A fenntartható talajhasználat egyik, vízgazdálkodáshoz kapcsolódó célja, hogy a csapadék és a felszíni vizek minél nagyobb arányban maradjanak a tájban, a talajban, és a növények számára hasznosuljanak.

A mezőgazdasági vízbiztonság megteremtése túlmutat az öntözésen. A fenntartható gazdálkodás érdekében különösen az érkező víz (átgondolt) talajban és a tájban történő visszatartása és a termőhelyhez igazodó táj- és talajhasználat elengedhetetlen. A fenntarthatóság ebben az értelemben a természetes és a mesterséges infrastruktúra összehangolt működését jelenti, amely csökkenti a mezőgazdaság sérülékenységét a klímaváltozás hatásaira.

Fásítás, biodiverzitás

A helyi klíma védelmében kiemelt szerepük van a fásításoknak, erdősávoknak, mezsgyéknek és más tájszerkezeti elemeknek. Egy nagy, egybefüggő szántóföldi táblán a termesztés sokkal kiszolgáltatottabb az időjárási szélsőségeknek, mint amit fás sávok, cserjesorok és élőhelyfoltok tagolnak. Ezek ugyanis árnyékolnak, mérséklik a szélsőségeket, javítják a táj szerkezetét, és hosszabb távon akár gazdasági előnyt is hozhatnak. A fásítás azonban időigényes, a védőhatás csak évekkel később válik érzékelhetővé, ezért érdemes minél előbb elkezdeni, ha kell, szakértői segítséggel.

A természetes életközösségek védelme, a biológiai sokszínűség (biodiverzitás) szintén záloga a mezőgazdaság működőképességének. A változatos élőhelyek, a beporzók, a talajélet és a táji sokféleség mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az agrárium ellenállóbb legyen a klímaváltozás és a biológiai kockázatok hatásaival szemben. Ha a táj túlzottan leegyszerűsödik, azzal csökkennek a pufferhatások, teret nyernek a kórokozók, sérülékenyebbé válik a termelés. A változatosság tehát nemcsak szép és különleges természetvédelmi érték, hanem létfontosságú is. A gazdálkodás akkor lehet igazán fenntartható, ha a természetes életközösségek működését nem megbontja, hanem erősíti.

Szén-dioxid-megkötő gazdálkodás

A szén-dioxid-megkötés kifejezés olyan földgazdálkodási gyakorlatokra utal, amelyek fokozzák a kibocsátott szén-dioxid elnyelését és tárolását az erdőkben és a talajban. Ezek a gyakorlatok csökkenthetik a talajból származó üvegházhatású gázok kibocsátását is, miközben további előnyökkel járnak a biológiai sokféleség és az ökoszisztémák helyreállítása szempontjából. Íme néhány példa a szén-dioxid-megkötésre:

– A tőzeglápok és vizes élőhelyek újbóli vízzel való feltöltése és helyreállítása.

– Agroerdészeti gyakorlatok, amelyek fák, cserjék vagy sövények beépítését jelentik a növénytermesztési vagy legeltetési rendszerekbe.

– Talajvédelmi intézkedések, mint például a köztes növénytermesztés, a talajtakaró növénytermesztés és a talajkímélő művelés.

– Újratelepítés és a biológiai sokféleség ökológiai elveit tiszteletben tartó, fenntartható erdőgazdálkodás.

– A műtrágya-felhasználás hatékonyságának javítása a dinitrogén-oxid-kibocsátás csökkentése érdekében.