A mogyoróormányos a mogyoró legismertebb kártevője, amely elsősorban a későn érő fajtákon károsít. A termés csökkentésében e kártevő szerepe a legnagyobb. Május közepétől a leveleken hámozgatás nyomai és lyukak jelennek meg. A 6-9 mm-es, barna színű ormányosbogarak megrágják a leveleket és a fiatal hajtásokat, de a fő kártételt a zsenge termések megsebzésével okozzák.
A mogyoró belsejében lábatlan, sárgásfehér színű, vörösesbarna fejű lárva található. Az 5-7 mm-es kukac a termés belsejében él és teljesen feléli azt, a helyén csak barna, morzsalékos rágcsálék marad. A kifejlődött lárva 2-3 mm-es, kör alakú nyíláson keresztül távozik, és a talaj 10-20 cm-es mélységébe hatol, ahol áttelel. A mogyoróormányos egynemzedékes faj. A földgubóban áttelelő lárvák jelentős része (70-75%) májusban bábozódik, míg más részük 1-3 éves diapauzába vonul. A kifejlett bogarak május harmadik dekádjától június végéig repülnek. A főrajzás időszaka hazánkban június első felére tehető.
Mechanikai eszközökkel (pl. a hajnali órákban a megdermedt bogarak lerázásával; a lárvák gyérítésére a korán lehullott, fertőzött termés megsemmisítésével) is mérsékelhetjük a következő évi kár mértékét.
A rágási sérülések utat nyitnak a mogyoró moníliás betegségét okozó Sclerotinia fructigena gombának is, amely csapadékos körülmények között a termés teljes pusztulását okozhatja.
Atkák
A mogyoró-gubacsatka a rügyek rendellenes duzzadásával, deformálódásával okoz kártételt. Tavasszal a mogyoróbokrok vesszőin gubacsszerű, gömbölyű, 1-1,5 cm-es duzzadt rügyek keletkeznek, fakadás idején szétnyílnak, de nem hajtanak ki. A károsított rügyek pikkelyei között erős nagyítóval 0,2 mm-es atkákat lehet megfigyelni. A károsított rügyek a nyár folyamán elhalnak. Súlyos fertőzés esetén a következő évi termés is veszélyeztetett.
A rügyekben áttelelő nőstények tavasszal a fiatal levelekre, majd az újonnan képződő rügyekbe vándorolnak. Egy-egy rügyben akár több száz atka is megtalálható. Évente két alkalommal vonulnak a rügyekbe: májusban és július–augusztusban. A kártevő ellen engedélyezett növényvédő szer jelenleg nincsen forgalomban. A nyugalmi időszakban a fertőzött, gyanús rügyek eltávolítása után elvégzett alapos lemosó permetezéssel a telelő populáció egy része elpusztítható.
A nyár második felében a mogyoróbokrokat a mogyoró-takácsatka is veszélyezteti. Országszerte gyakori faj. Elszaporodása rendszerint súlyos lombveszteséggel jár. Kártétele főként a fiatal levelek szívogatásában nyilvánul meg. Erős fertőzés esetén a levelek barnulnak, és lényegesen csökken az asszimilációs felület. A takácsatkák kártételére jellemző sárgás szívásfoltok eleinte csak a hajtások alsó leveleire és az erek környékére, később a teljes lombozatra is kiterjedhetnek.
Az áttelelt egyedek tavasszal elhagyják a telelőhelyüket és a fiatal leveleket szívogatják, majd megkezdik a tojásrakást. A kártevő ellen engedélyezett növényvédő szer jelenleg nincs. A lárvák kelése idején más gyümölcskultúrákban javasolt speciális atkaölő szerekkel csökkenthető az egyedszáma.
Új kártevő
A mogyorószüret közepén-végén a Pantilius tunicatus poloskafaj kártételével is számolhatunk. A leveleken 5 mm-es, fekete szárnyú poloskák láthatók, melyeknek a világos színű lárvái károsítanak. A kártevő tojásként az ágakon telel át. Május végén kelnek ki a lárvák és szívogatni kezdenek. Május végétől figyeljük a leveleket, hogy megjelennek-e rajtuk szívogató lárvák vagy a kifejlett állatok. Mivel a kifejlett poloskák levéltetvekkel is táplálkoznak, kémiai védekezést csak súlyos fertőzés esetén végezzünk.
A kifejlett egyedek reggel kevésbé mozgékonyak, ezért a permetezést lehetőleg kora reggel végezzük.
A mogyoróbokrokat esetenként még a nagy és a kis mogyoró-levéltetű, valamint a mogyorócincér is károsíthatja.
Gombás betegségek
A kórokozók közül a mogyorólisztharmat és a moníliás mogyoróhullás bír nagyobb jelentőséggel. Az egyéb kórokozók, mint például a levélfoltosságot okozó Phyllosticta coryli és Septoria avellanae gombák ellen nem kell rendszeresen védekezni.
A mogyorólisztharmat közismert betegség, amely a hajtásvégek és levelek károsításával okoz tetemes veszteséget. Rendszeres fellépése esetén gyengíti a bokrokat. A fertőzés következtében a levelek fonákán először részlegesen, majd az egész levéllemezre kiterjedő szürkésfehér lisztes bevonat jelenik meg, benne később sárgásbarna, majd fekete kleisztotéciumok képződnek.
A fertőzési források a lehullott levelek, ahol a kórokozó kleisztotéciumokkal telel át. Védekezésként ősszel gyűjtsük össze és égessük el a fertőzött lombot. A lisztharmat ellen használt kénkészítmények a mogyoró-takácsatkák számát is gyérítik.
A mogyoró moníliás betegsége termésrothadást és -hullást eredményez. A fertőzés következtében a kopáncs alatt a zsenge makkon fokozatosan növekvő barnulás figyelhető meg, ami később az egész makkra kiterjed. A makk és a makkbél aszalódik. A fertőzött, mumifikálódott termés, illetve terméscsoportok a nyár folyamán – többnyire júliusban – a talajra hullik. Egyes fajtákon a veszteség elérheti a 70-90%-ot. A csapadékos, hűvös idő kedvező a kórokozó számára. A fertőzési források a talajra hullott, mumifikálódott termések, valamint a mogyoróbokrok közelében lévő almatermésűek és csonthéjasok fán maradt vagy a talajon lévő gyümölcsmúmiái. Ezeken tavasszal szaporítóképletek fejlődnek, amelyek elindítják az első tavaszi fertőzéseket.
A betegség elleni hatékony védekezés alapja a patogén gombának kaput nyitó sérülések, sebzések keletkezésének megakadályozása. Ezért a mogyoróormányos elleni hatékony védekezés rendszerint érzékelhetően csökkenti a moníliafertőzést. Szükség esetén terméskötödés után a mogyoróbokrokat legalább két alkalommal, 10 napos időközzel, a kórokozó ellen hatásos gombaölő szerrel kell permetezni.
Dr. Koleva Roszica
