0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Fúrólégy ellen: mész a fára?

Több száz, talán több ezer megosztáson van túl egy Facebook bejegyzés, mely szerint egy kerttulajdonos oltott mésszel vívott győztes csatát a dióburok-fúrólégy ellen. A kommentelők két táborra szakadtak. Van, aki üdvözli az ötletet, más szerint a kezelés a fa pusztulását okozhatja. Megkérdeztük a szakembereket.

A Facebook kertészkedéssel foglalkozó csoportjaiban az elmúlt hetekben újra és újra megosztottak egy bejegyzést. Abban arról volt szó, hogy valaki szokatlan módszert próbált ki a közel egy évtizede hazánkban is károsító dióburok-fúrólégy ellen, és az ötlete – állítja – bevált.

Egy ősszel negyed mázsa oltott meszet ásott be fél méteres sugarú körben, valamint a törzset is bekente az anyaggal. Az eredeti poszt írója hozzáteszi: a talajt egy biológiai szerrel is lepermetezte ennél jóval nagyobb területen, a károsított diókat mindig megsemmisítette. 

Tapasztalata szerint a kártevő eltűnt a fájáról, a termés egészséges lett.  

Utánajártunk: valóban a mésznek köszönhető, hogy eltűnt a szóban forgó kertből a dióburok-fúrólégy?

Először is leszögezhetjük, hogy a mésznek nagy jelentősége van a kertészetben, részletezte érdeklődésünkre Sipos József növényorvos.  A fák talaj feletti részének meszelése régi, bevált gyakorlat. A faápoló kaparccsal megtisztított kéreg meszelése fertőtlenít, hiszen a kéreg alatt áttelelő károsítókat gyéríti, illetve a fehér színe tavasszal megvédi a fát a hirtelen felmelegedéstől. Azonban ha a fa köré öntjük, az már kérdés. Lokálisan bizonyára gyéríti a dióburok-fúrólégy lárváit, azonban ne feledjük, hogy ezek az élőlények a korona teljes szélességében, vagy azon túl is megtalálhatók a talajban.

– Úgy gondolom, ha csökkent is a fertőzés mértéke az adott esetben, az más miatt volt. Más megközelítésből pedig arra hívnám fel a figyelmet, hogy ugyanúgy, mint bármi más, a mész is fontos a talaj életében, de a túl sok már káros.

Kipusztulni bizonyára nem fog a fa egy kezeléstől, de biztosan égeti. A dióburok-fúrólégy ellen, komplex, előrejelzésre alapozott védekezéssel lehet felvenni versenyt – összegezte.

Hasonlóan vélekedik Bujdosó Géza, aki a dióval foglalkozik a MATE Kertészeti Intézet Gyümölcstermesztési Kutatóközpontban. Meglátása szerint a mésztejes belocsolás nem árt a diónak, de szerinte a fúrólégynek sem, inkább a talajéletet gyengíti. Nem mindegy, hogy mikor használják, a kijövő legyek ellen például lehet jó időzíteni.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu