Az érdeklődők között népviseletben pompázó előadók és „mezei civilek” egyaránt akadtak. Volt, aki avatottan vizsgálgatta a szépséges füles gömbgombokat, és volt, aki ábrándosan ácsingózott a belőlük készült függőre, fülbevalóra. Divatba jön újra az elfeledett pityke?
Ám emellett a múzeumi gyűjtemények megőriztek gazdagon díszített, ékszerminőségű arany, ezüst pitykegombsorokat is a főnemesi viseletek részeként. Egy pitykesor elkészíttetése egy nagyobb birtok félévi jövedelme is lehetett. Korabeli státuszszimbólum volt. Aki pedig pénzzavarba került, pitykével is fizethetett. A gomb magán viselte a készítő mester stílusát és a tájegység jellemzőit. Hajdani népszerűségére utalnak a dalok, amiket táncházjáró diákként vígan fújtunk: „Tizenhárom ezüstpityke fityeg a mentémen, a legelső hajdú vagyok, Hajdú vármegyében” vagy „Völgyet keres a folyóvíz, nem a kopasz dombot, fene látott szűk dolmányon apró ezüstgombot”. Még egy 1918-as napilap bűnügyi tudósításában is rábukkantam. Az esetben corpus delictiként szerepelt. Az özvegyasszony kamráját kifosztó duhaj legény a tetthelyen elveszítette egy pitykegombját, amit a pandúr meglelt, és a bűnjellel rábizonyította a tettesre a rablást. Na, jó, de hogy kerül a csizma az asztalra, azaz a pitykegomb a mai ember életébe? Erről már Kovács Levente mesél, mert az ő személyes története egy ponton összefonódik az újjászülető pitykegombkészítő mesterséggel.
„Ehhez használom a mikroszkópot, meg a pneumatikus vésőket” – mutat körbe a gépeken, szerszámokon óbudai műhelyében. „Mindenképp valami független szakmát akartam, és most egyedi tervezésű ékszereket készítek.” Az aranyműves vizsgaremeke is egy cizellált, speciális szerkezetű gyűrű volt. Jó mestertől, Menyhárt Richárdtól tanult. „Ő termelte ki az iskolából a legtöbb ilyen maximalista őrültet. Olyan húzóereje volt, hogy mindenki teljesíteni akart nála. Szeretnék hasonlítani rá, legalább minőség szintjén.”
A sors egy újabb inspiráló találkozást is tartogatott. 2017-ben Leventét megkereste Barsi Csaba, aki néptánccal és viseletkultúrával, kivált a pitykegombok kutatásával foglalkozik. Arra kérte, készítsen az Állami Népi Együttes egyik jeles táncosának gombokat a fellépő öltözetére.
Ráadásul nagyon rövid idő alatt. Szépen sikerült, de brutális nagy, macerás munka volt, ránézésre nem is gondolná az ember. Jó időre elvette a kedvem.” 2020-ban azonban a kutató újra felkérte. A Covid-lezárások idején Levente jobban ráért a pitykézésre, és volt egy megérzése, hogy valamiért ezt el kell vállalnia. Így esett, hogy összeadták a néprajzi, elméleti hátteret és a kézműves szaktudást, amiből különleges értékek születtek. Másfél év alatt elkészült több különböző, autentikus gombkészlet ismert népzenészek, néptáncosok, színpadi művészek viseletére. Ezek a munkák a szakmai elismerést is meghozták a 27 éves alkotónak. A műhely falán sorjázó okleveleket böngészem: A Hagyományok Háza pályázatán népi ékszer szakágban díjazott. „Kézműves remek” elismerés.
„Ennek az az értéke, hogy állami kitüntetés, augusztus 20-án adták át a Pesti Vigadóban. Pedig csak úgy indult, hogy minősíttetni szerettem volna, tényleg jók-e a kollekcióim, mikor kezdett híre menni, hogy nagyon király.” Levente díjnyertes munkái megtekinthetők a Hagyományok Háza kiállításán. Mindeközben egy ízig-vérig mai fiatal srác, aki maga is csodálkozik, hogy „berobbant” egyszerre minden. „Csinálom A pitykegomb mester Facebook-oldalt, és gondoltam, a Mesterségek Ünnepén jó lesz ismerkedni, találkozni az érdeklődőkkel. Nem akartam árusítani, csak kimentem kicsit kopácsolni, pitykéket reszelni, forrasztani. A népzenészek, táncosok ismerik, szívesen gyűjtik, cserélgetik ezeket.
Nyakában is csillog egy a „mestersége címeréből”– erre a típusra, a kiskunsági csavart, barázdált ezüst pitykegombra kapta a Gránátalma díjat.
Az egyszerűnek tűnő kis tárgyak elkészítése igen bonyolult, sokfázisú, és különböző módokon megvalósítható. Egy álló órán keresztül magyarázta, mutatta, hányféle folyamaton megy át a megmunkálandó, 925 ezrelékes ezüsttartalmú ötvözetlemez, amíg át- lényegül pitykegombbá. Íme egy kiragadott részlet az alap, a mesterdarab készítéséből, illetve annak egyik, hagyományos módozatából: „Síklemezre följelölöm a vonalakat, kivágom a körmintát, a lemezt beleteszem a kompozitos szurokkeverékbe és elkezdem domborítani a megfelelő poncoló szerszámokkal, a rájelölt vonalak mentén. A szurokban nyúlik az anyag. Belülről domborítom, később megfordítom, akkor a homorú oldalt munkálom meg, más szerszámokkal ütögetve, közben forgatva. Ha kell, kialakítom a bordázott mintákat, és sodrok hozzá kordildrótot, amivel díszítem.
Ez egy időigényes cizellőr munkafolyamat. Persze ennek is számos variánsa van.
Párhuzamosan élnek egymás mellett a tradicionális kézműves és a modern eljárások. Ma már a tervezésben a 3D-s rajzolás, nyomtatás is segít. A precíziós munkát finom műszerek és rengeteg szerszám szolgálja.
Ahogy mondja az ifjú mester, kenyérkeresetnek maradt az eljegyzési gyűrű készítése, mert pitykegombból megélni, munkaarányosan beárazni nem lehet. Mégis egyre jobban beleássa magát a „pitykológiába”. Izgalmas kihívásokat, új barátságokat, élményeket is ad a hagyományok élesztése. Ritka érdekes feladvány volt egy tekerőlantos megrendelésére olyan gombsort készíteni, aminek minden kis pitykéje a hangszert formázta, szabályos miniatűr tekerőlantokból áll a készlet. A muzsikus azóta minden fellépésén viseli. Levente szerint jó meditatív munka volt, magát is elszórakoztatta vele. És csodák csodája, már pitykegomb stílusú eljegyzési gyűrűt is kértek tőle! Megoldotta, és ott volt a Magyar Banda népzenei együttes lemezbemutató koncertjén, ahol a színpadról kérte meg vele a fiú a lány kezét.