Szabó Kriszta: Az Unikornis Lovarda vezetője

Hogy kerültél a lovasok világába?

Közel tizenkét éves voltam, mikor itt, Piliscsabán nyílt egy lovarda, ahol apukám villanyszerelő volt, ő vitt ide be. Itt hobbiszinten lovagoltam és a napi munkákban segítettem, hogy lóra ülhessek, ez akkortájt szokásos volt. Aztán jött egy autóbaleset, ami után azt mondták, hogy nemcsak lovagolni nem fogok tudni, hanem örülök, ha járhatok, így gondolkoztam azon, mit csinálhatok, ami ugyanígy a lovak közelében van. Így jelentkeztem a népi játék- és kismesterség-képző osztályba, ahol négy évet töltöttem el, itt szíjártó-nyerges szakmát sajátítottam el.

Itt nagyon sok mindent csináltunk, például ha megláttunk egy külföldi katalógusban egy kantárt, lemásoltuk. Akkoriban, jó huszonévvel ezelőtt még a „neves” felszerelések nehezen voltak itthon elérhetőek. Sok szerszámot hoztak javításra, rendszeresen jártunk az országban versenyekre. Nagyon sok embert ismertem meg ezáltal, emlékszem, alig nyitottunk ki, már ott kávéztak nálunk a lovasok kora reggel, nagyon jó időszak volt.

Itt dolgoztam 8-9 évet, azután kimentem Angliába egy évre, egy ismerős állatorvos házaspárhoz au-pairként, de többet voltam a kutyáikkal, lovaikkal, mint a gyerekekkel. Velük kerültem bele a „galoppos” közegbe, Newmarketbe.

Itt dolgoztam nyolc éven át, egészen várandósságomig. Mellette elvégeztem egy sportszervező-menedzser képzést, franciául tanultam. Nagyon emlékezetes, boldog éveket töltöttem itt el, sok lovassal kerültem baráti kapcsolatba.

Ma már az Unikornis Lovardát vezeted Pilisjászfalun. Túl egy nagyon sikeres korosztályos Európa-bajnokság rendezésén, milyen új feladataid lettek? Hogyan tekintesz vissza az itt eltöltött idődre?

Négy évvel ezelőtt, amikor kisfiam, Zsiga kétéves lett és beírattam bölcsibe, ekkor jött a lehetőség vezetői pozíció betöltésére a pilisjászfalui Unikornis Lovardában. Mivel Piliscsabán lakunk, ez ideális választás volt.

Kos vagyok oroszlán aszcendenssel, imádom a kihívásokat, szeretem magam intézni a feladatokat. A versenyek szervezéséhez nagyon sok segítséget kapok az ismerőseimtől, illetve a családom erős hátteret ad.

Szerencsére jó visszhangja volt például a 2020-as évnek, amikor négy hétvégén keresztül a pandémia ellenére korosztályos Eb-t tudtunk rendezni, és idén is sikerrel bonyolítottunk le egy négycsillagos díjlovaglóver­senyt.

Jövőre pedig ismét Pilisjászfalura látogatnak a legjobb európai fiatal lovasok, miután az Unikornis Lovarda újra megnyerte a gyermek és U25 Eb rendezési jogát.

A zsúfolt hétköznapok mellett marad még szabadidőd? Milyen hobbid van?

Stresszlevezetés számomra, amikor a kisfiammal megyünk vonatozni, vonatot nézni, illetve pici kora óta imádja a templomokat, a harangjátékokat. Ami időm van, azt vele töltöm, minél tartalmasabban. Emellett szeretek horgolni, kötni, kertészkedni. Remélem, Zsigának is szoros kötődése lesz a lovakkal, szeretném, hogy lovagoljon, hiszen ez egy gyönyörű sport.

Milyen terveid vannak a jövőddel kapcsolatban?

Nagy álmom a lovarda vezetése mellett, hogy szeretnék csinálni egy szíjártóüzemet, ahol szívvel-lélekkel minőségi árut tudunk gyártani, és ami fontos, javítani is.

Az utóbbi időben hatalmas feladatokat vállalt el, és oldott meg kiválóan az Unikornis Lovarda csapata. Hogy éled meg mindezt bennfentesként?

A versenyrendezés, főleg nagy nemzetközi versenyek, Európa-bajnokságok esetén elképesztő nagy kihívás és munka is egyben. Rendkívül sok előírásnak és a saját magunkkal szemben támasztott színvonalnak kell megfelelni.

Fotó: Somogyvári Anett

Ma már az FEI nevezési rendszerén keresztül minden apró részletet, kívánságot el tudnának juttatni a lovasok a versenyrendezőkhöz a nevezéssel egy időben, de sajnos ezt sokszor elmulasztják. Ilyen okokból kifolyólag rendkívül rugalmasnak és problémamegoldónak kell lenni, mivel érkezéskor derül ki, hogy adott lovas nem szalmát, hanem forgácsot kér a lovának, vagy például igényelne áramot, szervizboxot, de nem jelezte előre. Ilyenkor veszek két nagy levegőt, és átírok mindent, amit addig megcsináltam, és azt hittem, hogy készen vagyok vele.

A másik nagy probléma, hogy nem jelentik be, ha a ménjük időközben herélt lett… Ez mondjuk nemzeti versenyek esetében is sok fejtörést jelent, mert ugye kancát nem tehetünk mén mellé, míg végül kiderül, hogy az a mén már évek óta herélt.

Nekem gyermekkoromban elképesztő nagy élmény és lehetőség lett volna egy nemzetközi versenyen segíteni, nézni híres lovasokat, ahogy lovagolnak, melegítenek, de sajnos mára ez már megváltozott. Ritka már az olyan fiatal, aki rávehető erre.

Elképesztő sok munkát és kitartást igényel ez a feladat, de amikor egy-egy verseny után látni az elégedett arcokat, amikor sorra jönnek oda a lovasok, hogy milyen jó volt nálunk lenni, és örömmel jönnek újra, az nagyon jó érzés. Majdnem olyan jó, mint mikor a verseny végén este hazamegyek és megölelem a kisfiamat!