Back to top

A sertéspestis miatt változhat az erdők képe

Több intézet kutatói vizsgálták Lengyelország őserdejében, hogyan hat az erdő fejlődésére a vaddisznóállományt érintő erősen fertőző, halálos betegség, a sertéspestis. Ehhez több éven keresztül számolták a Białowieża őserdőben termelődő makkok számát, ami a vaddisznók fő táplálékának számít.

Białowieża őserdő Lengyelországban
Białowieża őserdő Lengyelországban
A súlyosan fertőző és minden esetben halálos afrikai sertéspestis (ASP) mind a házisertést, mind a vaddisznót érinti. Korábbi adatok alapján 2014 óta jelen van Lengyelországban, és 2015-ben megjelent a Białowieża erdőrezervátumban is - írja a phys.org. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogyan befolyásolja ez a betegség az erdő dinamikáját. Ehhez 2009 és 2020 között minden évben megszámolták 29 kiválasztott tölgyfa makktermését. Eredményeiket a Royal Society B című tudományos lapban publikálták.

A makk a vaddisznók étrendjében akár 70 százalék is lehet. A tölgyfák azonban nem minden évben teremnek egyformán. Ehelyett

néhány évente szinkronban az összes fa rekord mennyiségű makkot terem, amit a vaddisznók nem tudnak mind elfogyasztani - így biztosítják a következő tölgy-nemzedék megmaradását.

De mi történik, ha az ASP miatt a vaddisznók teljesen eltűnnek az erdő egyik részéből?

A kutatók szerint a vizsgálati területen élő disznók 90 százaléka elpusztult a 2015-ös járvány következtében. Emiatt kétszer annyi makk tudott kicsírázni és megeredni a talajon, mint egyébként. Ez a nagy szám arra enged következtetni, hogy a következő években jóval több fa tud majd nőni azon a területen, ahol elpusztultak a vaddisznók. Tehát a járvány jelentős hatással van az erdő fejlődésére, dinamikájára.

Forrás: 
phys.org

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A kertészkedés meglepő egészségügyi előnyei

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a kertészkedő emberek egészségesebbek, mint azok, akik nem végeznek kerti munkákat. Ennek több oka is van, mint például, hogy több rostot fogyasztanak, és több testmozgást végeznek.

Négy étel, ami öregíti az agyat

Az ételek nem csak a testünk számára jelentenek üzemanyagot, hanem agyunk egészségében is jelentős szerepet játszhatnak, de a kiegyensúlyozott táplálkozás segíthet az agyműködés javításában és a kognitív hanyatlás megelőzésében. Ha azonban nem vagyunk körültekintőek az ételválasztásunkkal, bizonyos élelmiszerek felgyorsíthatják az agy öregedését, és növelhetik a demencia kialakulásának kockázatát.

Ősláp és erdőrezervátum

Magyarország legnagyobb egybefüggő síkvidéki erdőtömbje, Somogy zöld szíve 1993 óta áll a KASZÓ Zrt. gondozásában. Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza, már hercegi tulajdonban is színvonalas, fenntartható gazdálkodás zajlott a területen. Ezt az örökséget őrzi az erdőgazdaság, miközben óvja és népszerűsíti a természeti értékeket, köztük a Kaszó település határában lévő Baláta-tavat.

Az őzgidák megmentése kaszáláskor állatvédelmi kötelesség - ebben is segíthet a drón

Május közepétől a gazdálkodók elkezdik lekaszálni a lucernásokat, réteket széna, illetve szenázs készítés céljából. Ugyanekkor a mezőgazdasági területeken élő állatok szaporodási, utódnevelési időszaka is ekkor zajlik.

Az EU megkettőzi nyáron az erdőtüzeket oltó légiflottáját

A nyári szezonra készülve az Európai Unió megkettőzi az erdő- és bozóttüzek oltására felkészített légiflottáját - tájékoztatott az Európai Bizottság kedden.

A fa a 21. század építőanyaga

Sopronban a III. Erdei Szabadegyetem – döntéshozóknak című két napos eseményen június elején a faalapú gazdaság, az erdészet, a fa- és az építőipar szereplői és irányítói körüljárják a fa, mint megújuló nyers- és építőanyag alkalmazási lehetőségeinek kérdéseit.

A vasban gazdag ételek felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.

Egyszerű módszer, hogy ne a rigók szüreteljék le a szamócát

Hobbikertészként csak egészen apró területen van lehetőségem pár tő szamócát termeszteni. Azonban néhány éve nem sokat ettünk belőle, mivel a rigók minden hajnalban leszüretelték az éppen megérett szemeket. Eleinte hálóval próbáltam védeni őket, ami ugyan sikeres volt, de borzasztó macerás, és nem is túl esztétikus...

Egyre több problémát okoznak a medvék Románia keleti részében

Egyre több a panasz a túlszaporodott medveállományra Románia keleti részében, a székelyföldi megyék, települések vezetői után moldvai elöljárók is szóvá teszik a problémát.

Szeretjük az izgalmakat: struccfarm Kemenesszentpéteren

A könyvelőként végzett Nemes Fédra és a kőművesnek tanult Müller Gábor Kanadában töltötte húszas éveit. Kalandvágyból indultak útnak, de egy idő után már nagyon hiányzott a család, így 2001-ben hazatelepültek. Biztosak voltak benne, hogy farmot szeretnének, mivel Gábor vidéken nőtt fel és mindig szeretett volna saját állatokat.