Back to top

A belga gazdák egyenlő részt követelnek az uniós agrártámogatásokból

A belga agrárszövetség (ABS) felszólította Hilde Crevits agrárminisztert, hogy az EU által nyújtandó 6,27 millió eurós támogatást egyenlő arányban ossza szét az Oroszország elleni szankciók által érintett gazdák és mezőgazdasági ágazatok között - jelentette a The Brussels Times című belga lap hírportálja.

Az ABS tanácsadója, Mark Wulfrancke szerint mindenekelőtt az Oroszország és Fehéroroszország elleni szankciók által érintett ágazatokat kell támogatni. Wulfrancke a hírportálnak elmondta: a belga gyümölcstermelői szektor ismét exportkorlátozásokkal szembesül, különösen a Fehéroroszországgal folytatott, illetve az országon átmenő kereskedelem esetében. Felhívta az agrárminisztérium figyelmét, hogy minden lehetséges támogatási intézkedést aktiváljon, azok szétosztásakor pedig ne tegyen különbséget a termelői szervezetek tagjai és az őstermelők között.

Az ABS szerint az Oroszország ellen korábban - a Krím-félsziget annektálása és a kelet-ukrajnai háború miatt - bevezetett szankciók során az őstermelők feleannyi támogatást kaptak, mint a szövetkezetek tagjai.

A The Brussels Times információi szerint az ABS csalódott az Európai Unió agráriumot érintő intézkedéseiben, többek között azzal kapcsolatban, hogy az Unióban ideiglenesen engedélyezik az élelmiszer- és takarmánynövények termesztését az ökológiai területként kijelölt földeken is.

Wulfrancke bírálta az uniós agrárpolitika lassú döntéshozatali folyamatait is. Véleménye szerint "az EU az összes európai gazdálkodót egy kalap alá veszi, és dogmatikusan ragaszkodik feltevéseihez, amely végsősoron élelmiszerellátási bizonytalansághoz vezethet".

"Úgy tűnik, az EU nem törődik a kevésbé szerencsésekkel, az ENSZ Élelmezési Világszervezete és a geopolitikai szakemberek által küldött jelzés sem elég ahhoz, hogy a józan ész jegyében felgyorsítsák a folyamatokat" - hívta fel a figyelmet Wulfrancke.

Az ABS felhívta a figyelmet arra is, hogy az ígért uniós támogatási csomag nem lesz képes megoldani például a megnövekedett energia- és termelési költségeket.

Az Európai Bizottság a múlt szerdán 500 millió eurós támogatási csomagot javasolt az ukrajnai háború következményei által leginkább sújtott európai mezőgazdasági termelők támogatására. Az intézkedések közé tartozik, hogy október 16-tól növekednek azok az előlegek, melyekben a mezőgazdasági termelők - közvetlen kifizetések, valamint a területalapú és az állattartással kapcsolatos vidékfejlesztési intézkedések keretében - részesülnek. A bizottság piaci védőháló-intézkedéseket vezet be a sertéshúspiac támogatására, valamint engedélyezi a parlagon lévő területek megművelését és azokon élelmiszer- és takarmánynövények termesztését. Annak érdekében, hogy az élelmiszer megfizethetőbb legyen, a tagállamok csökkentett áfakulcsokat alkalmazhatnak, ezzel is ösztönözve a gazdasági szereplőket a kiskereskedelmi árak visszafogására.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Sültkrumpli helyett sült tészta

Japánban annyira hiánycikk lett a sütni való burgonya, hogy a Burger King helyi hálózata inkább ramen tészta fogyasztására ösztönzi a vendégeit.

Paradicsomból műtrágya

Egy új kutatás annak a lehetőségét vizsgálja, hogyan lehet paradicsomból, pontosabban a növényi hulladékból műtrágyát készíteni. A műtrágyák ára az elmúlt időszakban az egekbe szökött, ráadásul számos termék gyártása nem környezetbarát és sok energiát igényel.

Üvegház: mindenből a legkorszerűbbet

Tavaly decemberben készült el a Bartucz család 9500 négyzetméteres korszerű üvegháza Kiskunfélegyházán. A hatalmas beruházásukhoz drénvíztisztító berendezés, valamint üvegháztető-mosó és -festő robot is tartozik. Ők is látják, tapasztalják a gazdasági nehézségeket, mégis előre tekintenek.

A méhészet, mint vállalkozás 2.

Írásom első részében kifejtettem, hogy miért fontos a folyamatos tanulás és vállalkozásfejlesztés. Egyáltalán érdemes-e vállalkozni, mekkora méhállomány az optimális, meddig növeljük a méhcsaládok számát. A napjainkat is súlyosan érintő infláció történetéről, a fogalom meghatározásáról is kezdtem írni, amit most folytatok.

Összemennek a termékek, az áruk változatlan

Az élelmiszer- és háztartásiszer-gyártók csökkentik a termékeik kiszerelését, anélkül, hogy csökkentenék az árukat. A vécépapírtól a joghurton és kávén át a csipszig világszerte általánossá vált ez a trend. A jelenséget „zsugorflációnak” nevezik.

Az európai gázkészletek szintje júniusban megközelítette a 60 százalékot

Az európai föld alatti tárolók (UGS) gázkészlete megközelítette a 60 százalékot június végére, de a feltöltés mértéke lassult az előző hónapokhoz képest - áll a 26 ország 70 földgáz-infrastruktúrát (gázvezeték, gáztározó és cseppfolyósföldgáz-terminál) üzemeltető vállalatát képviselő Európai Földgáz-infrastruktúra Szövetség (GIE) jelentésében.

Szlovénia felvásárolja az országban megtermelt összes búzát

Szlovénia az állami árutartalékok intézeten keresztül felvásárolja az országban megtermelt össze búzát, továbbá 22 millió euró értékben támogatást nyújt a gazdálkodóknak - jelentette be Robert Golob szlovén kormányfő pénteken Ljubljanában.

Génmegőrzés a világban

Korábbi cikkemben írtam a biodiverzitás fontosságáról és arról, hogy az emberi tevékenységek hatására milyen tempóban romboljuk azt. A tudósok már felismerték a problémát, és a riói egyezményben rögzítették, hogy a korábbi károk felszámolása és újabbak megelőzése közös társadalmi felelősségünk. Nézzük tehát, hogy milyen génmegőrzési létesítmények szolgálják a genetikai sokféleség tartós fennmaradását.

Szamócaszezon: reményeket meghaladó eredmények

Egy sikeres termesztési idény most sokkal többet jelent annál, mint hogy biztosítja-e vagy sem az érintett kárpátaljai család megélhetését. Sokkal nagyobb a tét, mert jelentősen hozzájárul a szülőföldön maradáshoz, hiszen azt bizonyítja, hogy a háborús helyzettel járó bizonytalanság ellenére van jövő.

Az őszibarack nyári védelme

Meleg időjárásban a tafrinás levélfodrosodás már nem okoz gondot, a júniusban előforduló lehűlés esetén azonban felléphet a késői levél- és termésfertőzés. A tenyészidő előrehaladtával, melegebb időben nő a lisztharmat, hűvösebb időszakokban pedig a levéllyukacsosodás fertőzésének veszélye. A kártevők elleni védekezés a gyümölcsmolyok és a levéltetvek ellen irányul.