Fontos a terület nagysága; vannak tenyésztők, akik csak néhány négyzetmétert tudnak biztosítani, mások nagy szabad területet rendeznek be a madarak számára. A lényeg a fajok és a létszám megfelelő megválasztása, például a csörgő récének 6-8 m2-es hely megfelel, de a legtöbb esetben nem szaporodik, viszont egy pár mandarin- vagy karolinai réce minden további nélkül szaporodik ekkora területen is. A szaporodás eredményétől függ a vízfelület nagysága is.
Éjjelre nem kell zárt helyre behajtani őket, így a tojások kikeltését és a fiatalok nevelését nyugodtan a szülőkre lehet bízni.
Egyes fajok, mint a mandarin-, a karolinai vagy a vörösvállú réce faodúkban vagy ahhoz hasonló ládákban költenek, mások a víz közelében, bokrok alatt rejtve, vagy nádkúpban, mint például a nyílfarkú, európai fütyülő réce és a böjti réce. A voliert észszerűbb úgy kialakítani, hogy a víz közepén létrehozunk egy kis szigetet, ahova kihelyezzük a költőodúkat. Ez a mesterségesen kialakított tó lehetőleg ovális legyen, így a récék (főleg a félősebbek) el tudnak bújni a zaklatási faktorok elől. Az így kialakított tavat 2-3-szor nagyobb kifutó övezze, amely be van füvesítve és bokrosítva.
A tó mélysége 30-40 cm legyen, a bukórécék esetén ez 50-60 cm.
Ehhez csatlakozzon egy zárt telelő, ahol az érzékenyebb fajokat kell átteleltetni. Ez 10-15 cm vastag szalmán történhet, ahol 0-5 °C közötti hőmérsékletet kell biztosítani. Ez megoldható infralámpával vagy más fűtőalkalmatossággal is.
A cikksorozatban azokat a fajtákat mutatom be, amelyekről van személyes tapasztalatom, mivel mindegyiket tartottam, tenyésztettem. Ezek a következők: bahama-réce, böjti réce, chilei fütyülő réce, cigányréce, karolin réce, kékszárnyú réce, mandarinréce, nyílfarkú réce, sarlósréce, üstökös réce, vörösvállú réce, bütykös ásólúd, fekete hattyú, fodroslúd.
Böjti réce
Hazánkban védett, valamivel nagyobb, de karcsúbb, mint a csörgő réce. A gácsér feje, nyaka és melle vörösesbarnás, a szem fölött egy jellegzetesen feltűnő fehér szemsáv húzódik. Válltollai ezüstös szürkék és feketék, hasa fehér, ami élesen elüt a barna mellétől. A szárnya világoskék, a fedőtollakat mindkét oldalon széles fehér tükör szegélyezi.
A csörgőrécétől pontosan a világosabb fej, szemsáv és a kisebb szárnytükre különbözteti meg. A fiatalok tollazata hasonló a tojókéhoz, de oldaluk sötétebb és barna csíkos. A gácsér szárnyfedői szürkék, a tojónál barnább halvány szegéllyel. A gácsérok szárnytükre fénytelen zöld, a toroknál fekete, az írisz mindkét egyednél szürkésbarna.
Élőhelye és szaporodási területe északról délre haladva Németország, az Elba vonalának árterülete, de itt nem gyakori költő, míg ettől keletre, így nálunk is gyakran fészkel. Az őszi vonulása augusztus-szeptember, a tavaszi vonulás pedig márciusra-áprilisra tehető. Élőhelye szempontjából minden olyan állóvizet, folyót, tengerpartot felkeres, ahol számára elfogadható életkörülményeket, környezetet talál. Ehhez szükséges a változatos növényzet, melyben egyrészt a fészkét készíti, másrészt táplálékának egy részét is megtalálja.
A tavaszi vonuláskor előszeretettel keres fel vízzel borított részeket, vetéseket. Az európai költőterületekre általában márciusban érkezik kisebb csoportokban, majd ezután megkezdődik a párzás.
A fészkét a part mentén vagy réten, lucernaföldön rakja, de előfordul, hogy a víztől egész messze, ezért a volieres tartásnál is meg kell teremteni az ehhez hasonló környezetet.
Közép-Európában a fészkelés május közepétől várható, de második, vagy sarjúfészekalj is előfordul júniusban, esetleg júliusban is, ha valamely oknál fogva az első fészekalj tönkremegy. 7-11 krémszínű tojást tojik, melyek 21-23 napra kelnek ki. Kizárólag a tojó költ, de a költés vége felé a gácsér is a közelben tartózkodik és kíséri a tojót.
A vedlés és a kicsik kelésének idején szinte teljesen eltűnnek a nyílt vizekről, inkább a part menti növényzetben tartózkodnak. Majd augusztusban ismét megjelennek a nyílt vizeken 20-30-as csoportokban, mikor már a fiatalok is repülőképesek, és nemsokára megkezdődik a vonulásuk a telelőhelyre. A táplálék beszerzése csaknem teljesen a vízfelületekről történik, nem a zöld növényzetből, viselkedése ezen a téren a kanalas récére hasonlít. Általában a jól telelt egyedek az első évben, de előfordul, hogy csak a második évben válnak ivaréretté. Békés madár, röpdékben jól tartható, tartásuk, takarmányozásuk megegyezik a más együtt tartott récékkel. Zárt tartásban fagypont alatti hőmérsékletnél teleltetést igényel, mivel a lábuk nagyon érzékeny a hidegre.
Bahama-réce
Közép- és Dél-Amerikából, valamint a Karib-szigetekről származnak. Mintegy 100 éve hozták be Európába, és a díszrécetenyésztők kedvelt madara lett.
A gácsér csőrének töve sötétebb, a tojóé halványpiros, farkuk nyíl alakú; a gácsér súlya kb. 710 g, a tojóé kb. 560 g. A tenyésztésben színmutációk is megjelentek, ilyen például az ezüst változat. Nagy elterjedési területe ellenére, életmódjuk aránylag kevésbé ismert, nádassal, bozóttal körülvett csekély belvizeken, folyók torkolatánál és a parti részeken tartózkodnak legszívesebben. Az év nagy részében csapatokba verődnek, a költési időre viszont párba állnak, a gácsér is részt vesz a fiatalok nevelésében. A fészekrakást április végén kezdik nádasok szélére, sűrűn nőtt fűcsomókba. A tojó 8-12 talajszínű, hegyes végű tojást rak. A költési idő alatt a gácsérok a fészektől 2-3 méterre őrködnek, a kiskacsák 25-26 nap alatt kelnek ki.
A bahama-récék tartása nem igényel különleges felkészültséget, nevelésük a többi díszrécéhez hasonló.
Szívesen fogyasztanak a szemestakarmányokon és a tápokon kívül zöld növényeket és apróbb vízi rovarokat. A többi díszrécéhez képest a tenyészpárok elég hosszú idő alatt szokták meg az új helyet, előfordul, hogy az új tenyésztőnél csak 2-3 év elteltével tojik le a tojó. A gácsér párzás előtt látványos násztáncot jár, percenként háromszor-négyszer is fejen áll a vízben, ahol maga a párzás is történik. A bahama-réce részére 3-4 m2, 50-60 cm mély vízfelület szükséges, iszapos, szennyezett, túlzottan algás vízben nem szívesen fürödnek. A bahama-récének három alfaja van: az északi, a déli, és a galapagos-réce.
