Az Amelanchier nemzetségbe tartozó fajokból (A. alnifolia, A. spicata) Németországban már létrehoztak körtealanyt.
Az amerikai körtetermesztők is intenzív ültetvényekre akarnak váltani, követve az almatermesztők példáját, csak hidegtűrő törpe alanyra van szükségük hozzá, ami kibírja az Csendes-óceán északi partvidékének teleit, ahol a legtöbb körtét termesztik. A körzet kutatói és termesztői ezért már tíz éve kísérleteznek különböző fanyarka és birs alanyokkal az egyetem Hood River kísérleti állomásán.
Növekedési erélyük a standard 40%-a, míg a jelenleg használt Old Home x Farmingdale 87 alany 70%-os növekedést produkál. Megállapították, hogy a kísérleti ültetvényben a fanyarka alanyú Társulati esperes (Comice) közbeoltással nevelt fák jól kitöltötték a rendelkezésükre álló teret,
megfelelő volt a növekedési erélyük és a terméshozamuk, valamint szép nagy gyümölcs termett rajtuk.
Természetesen néhány hátrányos tulajdonsága is van a fanyarkáknak, például összeférhetetlenek a kísérleti alanyok a Vilmos körte (Bartlett) és az Anjou fajtákkal, ezért közbeoltásra van szükség az oltványok kialakításakor. A fiatal fákon pedig ritkítani kell a virágokat és visszavágásokkal serkenteni a növekedést, hogy gyorsan kialakuljon a korona. További vizsgálatokkal pedig az Amelanchier-alanyok víz- és tápanyag-gazdálkodását kell megismerni.
A német alanyokkal szerzett gyakorlati tapasztalatok pedig arra mutatnak, hogy lappangó összeférhetetlenség lehet az Amelanchier és a körtefajták között, amit az oltáshely szövettani vizsgálatával kellene megvizsgálni. Ezzel már évekkel azelőtt ki lehetne szűrni a nem kompatibilis kombinációkat, mielőtt láthatóvá válik az oltványok gyengülése.
Az Amelanchier alnifolia gyümölcse a legjobb ízű, és az egyik legészakibb elterjedésű faj, amire a neve is utal: Saskatoon berry-nek nevezik.
Ez a faj többtörzsű, váza alakú, 1-3 méter magas bokrot nevel. A fanyarkákat hazai faiskolákban is meg lehet vásárolni, dísznövényként ismertek gazdag virágzásuk és gyönyör őszi lombszínük miatt.
Jó vízáteresztő, enyhén savanyú talajban, teljes napsütésben érzik magukat a legjobban.
Az almához hasonlóan sok károsítójuk van a lisztharmattól és a varasodástól a tűzelhaláson át az aknázómolyokig.
