Tavaszi kártevők az almafákon

A tenyészidőszak legelején, a rügyfakadástól virágzásig tartó időszakban elvégzett növényvédelmi munkák legfontosabb célja a kórokozók elsődleges fertőzéseinek, illetve a kártevők áttelelő alakjai továbbfejlődésének megakadályozása. Az egyes évjáratok időjárása, azon belül a csapadék mennyisége is hatással van a károsítás mértékére. Szárazabb évjáratokban a rovar- és az atkakártevők, csapadékosabb években pedig a gombás és a baktériumos betegségek támadnak nagyobb mértékben.

A bimbólikasztó bogár az almásokban általánosan elterjedt faj, károsításának mértéke elsősorban a bogarak mennyiségétől és a virágrügyek számától függ.

A száraz, meleg időjárás elősegíti elszaporodását, ilyen évjáratok után tömegesen megfigyelhető az almafákon. A legsúlyosabb károkat lassú kitavaszodás, elhúzódó virágzás idején okozza, főleg, ha nem védekezünk ellene időben. Jellegzetes kárkép a bogarak tojásrakását követően észlelhető: a fertőzött bimbók nem nyílnak ki, és a lárvák károsítása nyomán elbarnuló, elszáradó szirmok (különösen a teljes virágzásban álló almafákon) igen feltűnőek.

Ha egy ilyen megduzzadt, de ki nem nyílt bimbót szétbontunk, akkor sárgás színű hernyót, majd bábot találunk benne. A kár­tevőnek évente egy nemzedéke fejlődik, a bogarak telelnek át a fakéreg repedéseiben.

Tavasszal, amint a levegő hőmérséklete eléri a 13-15 °C-ot, az almafákra repülnek, ahol a rügyekben táplálkoznak. Ha sok virágrügy fejlődik, akkor a kártevő tevékenysége nem okoz jelentős problémát, így kémiai védekezésre nincs szükség. Az erősen károsított fákon viszont a rügyek egérfül állapotában van szükség permetezésre.

A takácsatkák apró, szabad szemmel még éppen látható (körülbelül fél milliméteres), szúró-szívó szájszervvel rendelkező pókszabású állatok. Színük a fejlettségüktől, táplálkozási viszonyaiktól és az évszaktól függően sárgás-zöldestől a barnás-vörösesig változik. A vöröses színük miatt népiesen vöröspókoknak is nevezik őket. A lárva és a kifejlett egyed egyaránt károsít. Szívogatásuk különösen tavasszal lehet veszélyes, mert ezzel csökken a terméskötödés.

Közülük a piros gyümölcsfa-takácsatka az almafák egyik veszélyes kora tavaszi kártevője, s egyben a leggyakoribb takácsatkafaj. Az atkák szívogatása következtében a leveleken eleinte elszórtan apró, sárgás foltok jelennek meg. A levelek később ezüst-, illetve bronzszínűvé válnak, besodródnak és száraz időben lehullanak. Évente 4-6 nemzedéke van, és a 0,13-0,15 mm-es, felül enyhén lapított, piros téli tojások telelnek át a rügyek mellett, a vesszők, gallyak kéregrepedéseiben.

Kora tavaszi kártétele megakadályozható, ha sikerül hatásosan védekeznünk a téli tojásokból kikelő fiatal lárvák ellen, az alma pirosbimbós fejlődési állapotában. A kezelést lehetőleg speciális atkaölő szerrel (pl. Nissorun 10 WP, Ortus 5 SC) végezzük el. A téli metszés és a faápolás során számos telelő tojás távolítható el, de a gyümölcsfák nyugalmi időszakában végzett lemosó permetezéssel még a rügyfakadás előtt elpusztíthatjuk a telelő tojások egy részét.

A kártevő atkák közül a gubacsatkák családjához tartozó almatermésűek levélatkája a fiatal gyümölcsfákat veszélyezteti. Károsítása nyomán a levelek kanalasodnak, a levélfonák elbarnul, súlyos esetekben a károsított levelek hullani kezdenek és leállhat a hajtásnövekedés. Az orsó alakú, opálos színű, négylábú atka kifejlett egyedei telelnek a rügyekben és a rügyalapi részeken. Telelőhelyeiket a rügyfakadáskor hagyják el, és a fakadó levelekre vándorolnak.

A kártevő ellen általában csak a virágzás után kell védekezni, a takácsatkák ellen használt speciális atkaölő szerekkel.

A levéltetvek közül a közönséges levélpirosító alma-levéltetű már kora tavasszal, áprilistól a fiatal levelek csúcsi részét szívogatja, ezért a levélszél besodródik és eltorzul, majd a torz rész élénkpirosra színeződik. Ez a faj a fejlődése során mindvégig az almafán marad. A zöld alma-levéltetű szinte kizárólag almástermésűeken fordul elő, már áprilisban megfigyelhető. A zöld színű tetvek a hajtások tengelyén és a levelek fonáki részén, a főér mentén szívogatnak. A károsított levél hosszirányban kissé meggörbül. Súlyos kártétel esetén a hajtások elhalnak. A szürke alma-levéltetű károsítása nyomán a levelek hosszirányban bepödrődnek. A levelek fonáki részén viszonylag nagy testű, hamuszürke egyedek telepei láthatók. A megtámadott hajtások rövidebbek maradnak, a gyümölcs apró és deformált lesz.

A közönséges levélpirosító alma-levéltetű és a zöld alma-levéltetű nem migrál nyári növényekre, azaz egygazdás faj. A szürke alma-levéltetű június közepéig károsít az almafákon, majd útifűfélékre vált át. A fő tápnövényére, az almára szeptember végén repül vissza.

A védekezés első lépése a levéltetűtojások ritkítása. Bár a tél végi metszéssel és a lemosó permetezéssel (pl. Nevikén, Catane) megtizedelhetjük a tojások számát, április elejétől a sikeresen áttelelt tojásokból kikelt ősanyalárvák szívogatásukkal már károsítanak a leveleken.

A zöldbimbós állapotban az ősanyalárvák ellen végrehajtott védekezéssel az egész nemzedéksor kifejlődését akadályozhatjuk meg (pl. Pirimor 50 WG-vel). Tömeges megjelenésükre száraz, meleg időben, az egérfüles fejlődési állapot után kell számítani.

A vértetű az almafák egyik legveszélyesebb kártevője, különösen a fiatal fák számára. A hajtásokat, ágakat és a gyökereket szívogatja. Az ágakon, sebzéseken viaszszerű, pelyhes váladék hívja fel figyelmet a kártevő jelenlétére. A tetvek nyálukkal rákszerű burjánzásokat és torzulásokat okoznak a fán. Szívogatásuk következtében a fák legyengülnek, a fertőzött ágak megfagyhatnak. Ha az időjárás engedi, az első egyedek akár február elején elindulhatnak a telelőhelyekről a vesszőkre. Már tavasszal gyors ütemben szaporodik, az áttelelt telepek rövid idő alatt megnagyobbodnak, miközben újabbak keletkeznek. Évente sok, általában 6-10 nemzedéke fejlődik.

Nagyon nehéz ellene a védekezés. A telepek mechanikai eltávolításával, az áttelelést biztosító gyökérsarjak kivágásával védekezhetünk megtelepedése ellen. A kisebb gócokat egyszerűen levághatjuk. A védekezés során fontos a sebkezelések szakszerű és gondos elvégzése. A tél végi lemosó permetezés elpusztítja a fán áttelelt egyedek egy részét. Nagymértékű károsítás esetén mindenképpen szükség van kémiai védekezésre.

A sodrómolyok áttelelt lárvái kora tavasszal a rügyeket odvasítják, később összesodorják a fiatal hajtásokat, megrágják a leveleket és a virágokat.

Elsősorban az almán, de a csonthéjas gyümölcsökön, sőt a bogyósokon is rendszeresen károsítanak. Almában nagyobb jelentőséggel bír az almailonca, a kerti sodrómoly, a ligeti sodrómoly és a dudva sodrómoly, amelyek ellen már rügypattanáskor érdemes elkezdeni a védekezést.

Mivel kertenként más-más lehet a fajok előfordulása, illetve nem egyformák az időjárási viszonyok, a védekezést nem lehet helyi megfigyelés nélkül eredményesen elvégezni. A lepkék rajzása szexferomoncsapdákkal jól megfigyelhető, amivel a megjelenő imágókat ritkíthatjuk. Ezáltal a megtermékenyített nőstények egyedszáma csökken, ami mérsékli a károkat. Ha sok a kártevő, szükség lehet kémiai védekezésre a kontakt szerek valamelyikével. A tavaszi kezelések gyakran egybeesnek más kártevők (levéltetvek, bimbólikasztó bogarak) elleni kezelésekkel, ezért ilyenkor kombinált védekezést végezzünk.

A pajzstetvek (kaliforniai pajzstetű, közönséges teknőspajzstetű, közönséges kagylóspajzstetű) lárvái és kifejlett alakjai egyaránt károsítanak a hajtások és a fás részek kérgének szívogatásával. A megtámadott részeken sok kis pajzsocskából álló hamuszürke réteg figyelhető meg. Ezek a pajzstetvek könnyen eltávolítható telepei. A pajzsok átmérője 1-5 mm, és különböző színűek lehetnek.

A metszés során távolítsuk el és semmisítsük meg a pajzstetvekkel erősen fertőzött részeket. Nyugalmi állapotban, az olajos lemosó permetezéssel (pl. Nevikén Extra, Catane) megtizedelhetjük a lárvaalakban (pl. kaliforniai pajzstetű, közönséges teknőspajzstetű) telelő fajokat. A tenyészidőszakban a védekezéseket a repülő hímek és a mozgó lárvák ellen kell irányítani.

Az aknázómolyok lepkéi március-áprilisban kezdenek megjelenni, ezért a sziromhullás időszakában már célszerű kihelyezni a fajspecifikus (pl. lombosfa-fehérmoly) szexferomoncsapdákat a rajzásuk megfigyelésére, és a védekezési időpontok megállapítására.