0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A mézbogyó ígéretes fajtái

Írásunkban a nagyon korán szüretelhető szabadföldi gyümölcstermő növény, a loncfélék családjába tartozó mézbogyó fajtáinak jellemzőit mutatjuk be. A fajtavizsgálatokat egy szombathelyi magánkertben végezték a keszthelyi Georgikon Campus frissdiplomás kertészmérnökei.

A kísérletben 2017. október elején, komposzttal feljavított enyhén savanyú, középkötött barna erdőtalajba 2 × 1 méteres térállásba ültetett konténeres csemeték szerepeltek.

A nedvességtartalom megőrzése érdekében a talajukat mulcs borítja, illetve az öntözés is megoldott. Kémiai növényvédelem nélkül zajlik a termesztés, az érés kezdetétől madárháló védi a termést.

A mézbogyó (Lonicera caerulea) nemcsak korai érésével jeleskedik, de a termések egyedi és összetett ízvilágával, továbbá vitamin- és antioxidáns-tartalma miatt az emberi egészségre kifejtett jótékony hatásával is. Gyümölcse számos felhasználási módnak megfelel a magas lékinyerési rátájának (90%) és stabil színanyagának köszönhetően. Friss fogyasztása esetében ugyanakkor hátrány, hogy a bogyók állományából adódóan rövid polcon tarthatóság jellemzi. (A mézbogyóról idei 14. számunkban már írtunk, Az egyik legkorábbi bogyós címmel. Az ott leírtakat nem ismételjük meg. A szerk.)

A szombathelyi kertben időközben 62 mézbogyófajtából álló gyűjteményt hoztunk létre; a legígéretesebb fajták fenológiai és szaporíthatósági vizsgálatát a Kertgazdaság folyóiratban már 2020-ban megjelentettük. Jelenleg tíz értékes fajta vizsgálati eredményeit mutatjuk be, a 2018-ban és 2019-ben mért adatok alapján.

Változatos lomb és gyümölcs

A teljesen kifejlett cserje magassága meghaladhatja a 2 métert, és általában 1,5-2 méter széles. Gyökérzete szerteágazó, a gyökerek leginkább a talaj 50 (80) centiméteres mélységében helyezkednek el, vízszintes irányban a 1,5 méteres kiterjedést is elérhetik. Az éves hajtás zöld vagy pirosasan tarkított, sima vagy szőrképletek is vannak rajta. A vegyes rü­gyekből rendszerint 5-35 centiméter hosszú hajtások fejlődnek, míg az alvórügyekből előtörő hajtások 50-90 centiméter hosszúra is nőhetnek. A levelek színe sárgás­zöld, sötétzöld vagy kékesszürke árnyalatú. Alakjuk is változatos, lehet ovális, tojás, fordított tojás vagy lándzsa.

Néhány fajta kivételével a virágok önmeddők. Megtermékenyülésük után két külön ováriumból fejlődik a botanikai értelemben vett ikerbogyó, amelyet elhúsosodott, összenőtt, és az érés során pigmentált fellevél ölel körül.

Kertészeti szempontból bogyóként hivatkoznak erre a gyümölcsre. A bogyók színe sötétkék-bíbor, melyeken változó vastagságú a viaszréteg, ezáltal többé-kevésbé hamvas látszatot kelt.

Bogyói általában 12-40 milliméter hosszúak, 6-15 milliméter szélesek, és 0,3-2 gramm tömegűek. Alakjuk meglehetősen változatos, a hosszúkás orsótól az egészen kerek (szív) alakúig, amit elsősorban a fajta határoz meg.

Szombathelyen 2018-ban összesen 455,9 milliméter csapadékot regisztráltak, és az éves középhőmérséklet 11,7 °C volt. A leghidegebbet március 1-jén mérték, mínusz 16,1 °C-ot. 2019-ben az évi középhőmérséklet meghaladta a 12 °C-ot, komoly hidegperiódus pedig abban az évben nem volt. Az éves csapadékmennyiség Szombathelyen 521,5 milliméter volt, ami a sokévi átlagtól szintén elmaradt.

A szakirodalom szerint

Az Aurora bokra sűrű, felfelé törő és kompakt (jellemzően 1,8 méter magas és 1,2 méter széles). Érési ideje átlagos, bőtermő, egy bokor 5 kilogramm termést ad. Gyümölcse megnyúlt ovális alakú, édes, és átlagosan 1,9 grammot nyom. Lisztharmattal szemben toleráns.

A Boreal Beast bokra erős növekedésű, felfelé törő. Virágzása és érési ideje késői. Bogyója széles ovális (szív alakú), édes, aromás és átlagosan 1,6 grammos. Bőtermő. Ajánlott porzófajtája az Aurorának, a Boreal Blizzardnak és a Boreal Beautynak. Lisztharmattal szemben rezisztens.

A Boreal Beauty bokra erős növekedésű. Virágzási és érési ideje kései. Bogyója széles szív (ovális) alakú, édes és átlagosan 2,6 gramm tömegű. Ajánlott porzófajtája a Boreal Beast.

A Boreal Blizzard bokra erős növekedésű, felfelé törő. Későn virágzik és érik. Bogyója kitűnő ízű, csepp vagy tojás alakú, rendkívül nagy, átlagosan 2,8 gramm tömegű. Ajánlott porzófajtája a Boreal Beast.

A Honeybee bokra erős növekedésű, gömb alakú, kompakt (1,5 × 1,4 méteres). Érési ideje és virágzása átlagos. Bogyója henger (ovális) alakú, enyhén savanykás, átlagosan 1,9 gramm tömegű. Bőtermő, 4 kilogramm gyümölcsöt lehet szedni egy bokorról. Ajánlott porzója az Aurora és az Indigo Gem.

A Bakczarskij Velikan (syn. Bakcharsky Giant) bokra ritkás, felfelé törekvő, erős hajtásrendszerű. Virágzási és érési ideje középkorai. Bogyója hosszúkás henger alakú, aszimmetrikus, édes-savanyú, átlagosan 1,8 grammos. Termőképessége 2,5-4,5 kilogramm. Ajánlott porzófajtái a Docz Velikana, a Jugana és a Vostorg.

A Docz Velikana (syn. Giant’s Daughter) bokra közepesen sűrű, egyenes, felfelé törekvő hajtásrendszerrel, 1,8 × 1,3 méterre nő meg. Korai virágzású és érésű. Bogyója megnyúlt ovális vagy körte alakú, édes-savanyú, átlagosan 1,8 gramm tömegű. Egy bokor átlagosan 3,5 kilogramm termést ad. Ajánlott porzófajtái a Bakczarskij Velikan, a Jugana és a Vostorg, de öntermékenyülésre is hajlamos.

A Vostorg bokra szétterülő, mérsékelten erős növekedésű, felfelé törekvő, jellemző mérete 1,8 × 1,8 méter. Virágzása és érése középkorai. Bogyója kiszélesedő orsó (tömlő) alakú, édes-savanyú, harmonikus, átlagosan 1,6 gramm tömegű, jól szállítható és gyorsfagyasztásra is ajánlott. Átlagos termőképessége 2,5 kilogramm bokronként. Ajánlott porzófajtái a Bakczarskij Velikan, a Docz Velikana és a Jugana.

A Wojtek bokra erős hajtásrendszerű, jellemző mérete 1,6 × 2 méter. Érése középkorai. Bőtermő, átlagosan 5 kilo­grammot lehet szedni egy bokorról. Bogyója csepp formájú, savanyú-édes, aromás, átlagosan 1 gramm tömegű. Ajánlott porzófajtája a Zojka.

A Zojka bokorhabitusa hasonló a Wojtek fajtáéhoz. Érése középkorai, átlagos termőképessége 3,5-4 kilogramm. Bogyója nagyon édes és aromás, átlagosan 1 gramm körüli. Ajánlott porzófajtája a Wojtek.

Két év termése

Vizsgáltuk az összes növekményt, a bogyó-átlagtömeget, az összes termést és a Brix-fokot, ez alapján pedig rangsoroltuk a fajtákat.

2018-ban, azaz a telepítés utáni évben a Docz Velikana és a Zojka fajta nem hozott termést. A Docz Velikana nagyon korán hajtott ki, és a február végén, március elején érkezett erős lehűlés során lombozata nagymértékben károsodott, így elmaradt a virágzás és termésnevelés.

Az első évben a Boreal Blizzard termett a legtöbbet (141,4 g), míg a legkevesebb termést a Honeybee fajta (27,2 g) adta.

A második évben összes termés tekintetében a Boreal Blizzard bizonyult a legjobbnak 175,9 grammal, míg a legkevesebbet, 30,2 grammot a Zojka fajta teremte.

A legnagyobb bogyó-átlagtömeget (1,9 g), valamint a maximális bogyónagyságot (2,2 g) ismét a Boreal Blizzard adta. A Honeybee fajtánál volt mérhető a legkisebb bogyó-átlagtömeg (0,9 g), ugyanakkor a legkisebb maximális bogyótömeget a Wojteknél (1,1 g) találtuk.

A leghosszabb bogyót (2,8 cm) a Bakczarskij Velikan és a Boreal Blizzard fajtáknál mértük, míg a legrövidebb bogyója (1,9 cm) a Honeybee-nek volt. A leginkább megnyúlt bogyójú a Bakczars­kij Velikan volt, míg a leginkább kerek bogyót a Boreal Beauty produkálta. A vizsgált fajták bogyóalakjáról elmondható, hogy átlagosan kétszer olyan hosszúak, mint szélesek.

A legnagyobb összes növekedést (magasság és szélesség együtt) a vizsgált két vegetációs időszak alatt a Zojka fajtánál tapasztaltuk (110 cm), míg a legkisebbet a Honeybee-nél (60 cm). A vizsgált fajták eltérő növekedési jellegűek. A Zojka szélessége növekedett a leginkább (60 cm), míg a Docz Velikana és a Honeybee csak 30 centiméterrel lett vastagabb. A legjobban a Vostorg fajta nyúlt meg (70 centimétert nőtt), míg a legkevésbé a Honeybee (30 cm).

2019 végére a cserjék átlagos magassága 35-ről 82,5 centiméterre, míg az átlagos szélességük 19-ről 60,5 centiméterre gyarapodott. A magasság/szélesség arányok is eltérő mértékben változtak. Néhány fajta jól megtartotta kezdeti habitusát (pl. Vostorg), míg mások (pl. Bakczarskij Velikan) bokorformája sokat változott. Így a második év végére a leginkább elterülő fajta a Wojtek (magasság/szélesség arány: 0,81), míg a leginkább feltörekvő habitusú a Docz Velikana és a Vostorg fajta (2,0) lett.

A kapott eredmények alapján a Wojtek és a Zojka elterülő, a Boreal Beauty, az Aurora és a Honeybee gömb és megnyúlt gömb; a többi fajta pedig feltörekvő bokorformát nevel.

A sorrend nem változott

Az idén ötödik éves ültetvényben nem sokat változott a megállapított sorrend. A bokrok elérték a termőkort, tavaly már 1,5-2 kilogramm termést adtak, magasságuk meghaladja az egy métert. A legjobb továbbra is a három Boreal-fajta, a 2019-ben ötödiknek rangsorolt Boreal Beauty behozta a növekedésbeli elmaradását és rengeteg virág nyílt rajta az idén. A legerősebb növekedésű a Boreal Beast, a bogyó sok cukrot is tartalmaz, ez az egyik legízletesebb fajta, a másik az Aurora. A 2019-ben nagyon lemaradt Zojka később fejlődésnek indult, semmiképp nem kell leírni.

A fajták között rangsort állítottunk fel a vizsgált tulajdonságok alapján (kivéve a Zojka és a Docz Velikana fajtákat, amelyeknél nem kaptunk minden tekintetben kielégítő eredményeket), vizsgálati évenként, majd összegezve is.

A rangsorolásban a legelső helyen szereplő fajtának a Boreal Blizzardot találtuk. Mindkét vizsgált évben ez adta a legtöbb termést és a legnagyobb bogyó-átlagtömeget, továbbá az oldható szárazanyag-tartalom tekintetében is az előkelő második, illetve harmadik helyen végzett.

Második legjobb fajtának a Boreal Beastet találtuk. Ennél a fajtánál mértük mindkét évben a legmagasabb Brix-fokot. Összes termés tekintetében is a ranglista második, illetve harmadik helyén szerepel.

A harmadik helyre két fajtát rangsoroltunk, az Aurorát és a Bakczarskij Velikant. Az Aurorát kiegyensúlyozott teljesítmény jellemzi az összes termés (3-4. hely), a bogyó-átlagtömeg (3-4. hely) és a Brix-fokok (3. hely) tekintetében, ugyanakkor lassabb kezdeti fejlődést mutatott. A Bakczarskij Velikant erősebb növekedés (3. hely), nagy bogyó-átlagtömegek (2-3. hely) és 2019-ben jó Brix-fokok (2. hely) jellemezték.

Ötödik helyre a Boreal Beauty került, bár 2019-ben kedvezőbbek voltak a bogyóméretek és a termésmennyiség. A növekedés tekintetében nagyon elmaradt a többi fajtához képest.

Hatodik helyre a Vostorg, hetedikre pedig a Wojtek került, és nyolcadik lett a Honeybee, amely a leggyengébb növekedést mutatta (ellentmondva a szakirodalmi fajtaleírásnak), és a bogyók is aprók voltak.

A Zojka fajtánál kaptuk a legnagyobb összes növekményt, ami azzal is magyarázható, hogy az első években alig hozott termést. A Docz Velikana korai rügyfakadása és hajtásainak károsodása pedig a fajta rövid mélynyugalmi periódusával magyarázható.

Kocsisné dr. Molnár Gitta
(Göcsej Gyümölcse Bt.),

Horváth Bálint, Sulyok Enikő

 

Forrás: Kertészet és Szőlészet