0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A szerencsét hozó „lóhere” – kicsit másképp…

Szerencsét hoz ha valaki négylevelű lóherét talál, ám ez nem egyszerű, mert a fehér here (Trifolium repens), latin nevében szereplő "tri" is jelzi, hogy alapból három részből tevődnek össze levelei. Ez a növény jó állati takarmánynak, gyeppótlónak, emellett emberi fogyasztásra is alkalmas. Egy német cég most gyönyörű díszváltozataival rukkolt elő...

A szerencsét hozó kozmopolita

A fehér here (Trifolium repens) a hüvelyesek (Fabales) rendjébe és a pillangósvirágúak (Fabaceae) családjába tartozó egész Magyarországon fellelhető növényfaj. Négylevelű változata az európai kultúrkörben a szerencse egyik szimbólumának tekintett négylevelű lóhere, de viszonylag ritkán előfordul akár 5-7 levelű változat is.

A fehér here, mely fűben akár gyomosít hat is egy körülbelül hat évig élő, évelő növény.

Takarmányozásra is jó

A természetes gyepek egyik legelterjedtebb növénye. Kaszáló típusú réteken, nedves és üde fekvésű legelőkön mindenütt megtalálható. Indáiról egy évben öt növedéket is ad, így a legeltetésben is szerepe van. Öntözés nélkül és öntözve is igen eredményesen termeszthető. Jól alkalmazkodik a környezethez, még a száraz fekvésű területeken is megél. Telepítéskor a keverékbe 10–15 százalékot ajánlatos tenni, mert túl nagy arányban elszaporodik, a többi növényt elnyomja.

Zölden és szénának szárítva is jó takarmányt ad, melyet virágzáskor érdemes legeltetni, betakarítani. A fehér here ismertebb formái közül a Trifolium repens forma sylvestre vadon fordul elő, a forma hollandicum és a forma giganteum pedig termesztett változatok. Főleg méhek és dongók porozzák meg, nagyon jó méhlegelő.

Gyepgyom, de van gyepbe való díszváltozata is

Díszpázsitként használatosak az új-zélandi fehér here és a skót fehér here pirosas virágú változatai. A fehér here virága és levele is ehető, ízletes, saláták díszíthetők velük.

Gyógyhatása is ismert

„Vértisztító”, köszvény ellen szájon át fogyasztva és külsőleg is hatásos. A nyirokrendszerre is jó hatással van. Megfigyelések szerint a vesekőképződéssel járó egyes vesebetegségek esetén is hasznos kiegészítő terápia lehet. Szemmosó főzetet szintén készíttek belőle.

A hagyományos felhasználási módjai mind arra mutatnak, hogy a testben keringő nedvek „megtisztítására” alkalmazták a leginkább elődeink.

Az új sláger

Egy német cég egy egész sorozatot nemesített e mindenhol fellelhető növényből TRIFORIA® néven. Ezek a színes díszváltozatok a kert, a terasz vagy az erkély napos területein fejlődnek a legjobban, talaj iránt igénytelenek – akár csak az alapfaj. Télálló növény, és szinte nincs is különösebb gondozási igénye, csak az, hogy teljes napsütés érje, mert félárnyékba, vagy árnyékba kerülve a levelek színezettsége kevésbé lesz élénk.

A képek magukért beszélnek, hogy milyen az, amikor egy mindenhol megtalálható, közönséges növényben fantáziát lát egy nemesítő, és beindul a kreativitás…
Forrás: magyarmezogazdasag.hu