Új kártevő a láthatáron: a keleti lódarázs

Azóta a környéken szétterjedt, meghódította Franciaországot, és folyamatosan terjed kelet felé. Természetes terjedése révén évente mintegy 60 kilométer távolságra képes eljutni, eltekintve az akaratlan továbbhurcolástól.

A keleti lódarázsról, a Vespa orientalis fajról viszont a hazai méhészek alig tudnak. E faj eredeti hazája Dél-Európa, Délnyugat-Ázsia, Északkelet-Afrika. Az egyetlen Vespa faj, amely száraz, csaknem sivatagi körülmények között is megél.

Néhány évtizede az Egyesült Királyságba Izraelből érkezett narancs- és grapefruitcsomagban találták meg, 1979 decemberében és 1981 januárjában (Edwards, 1982). Egy ízben élő anyát kézbesítettek Ciprusról Belgiumba grapefruitgyümölcsös csomagban (Delmotte és Leclercq, 1980). Libor Dvořak prágai kutató szerint a Mexikóhoz tartozó – turisták által kedvelt – Karib-tengeri Cosumel szigetére is eljutott 1998-ban.

Chile fővárosi tartományában, Santiagóban 2018-ban észlelték először a keleti lódarázs néhány példányát, 2020 elején pedig megtalálták a fészkeit is, ami azt jelenti, hogy kialakult állománya él Dél-Amerikában (Ríos, M. V. és mtsai, 2020). Az Egyesült Államokban karantén kártevőnek tekintik, de még nem telepedett meg. Behurcolás esetén az USA-ban igen nagy károkat okozna (Victoria Werenkraut, Marina Paula Arbetman, Paula Nilda Fergnani, 2021).

A nagytermetű darazsakat a magyar nyelv lódarázsnak nevezi. A Vespa orientalis – keleti lódarázs – is a nagytermetű darázsfajok közé tartozik, hossza 25-35 milliméter. Az anyák nagyobbak, mint a munkások és a hímek. A test színe rozsdavörös, a fejpajzs kénsárga, a 4-5. potrohgyűrűk szintén (lásd kép). A hímeket a munkásoktól a hosszabb csápok különböztetik meg.

Az Európában előforduló lódarazsak méretei: az európai lódarázs (Vespa crabro) 35-40 milliméter, az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) 25-30 milliméter.

A V. orientalis biológiájáról részletesebb adatokat Archer, M. E. 1998-ban megjelent közleményében olvashatunk. Biológiája hasonlít a mi európai lódarazsunkhoz. A megtermékenyített anyák nem térnek vissza családi fészkükbe, hanem fák üregeiben vagy repedéseiben telelnek át. Tavasszal a talajba, üreges falakba vagy a sziklás aljzatba építenek fészket. Az embrionális fészkeknek nevezett gömbépítményt 10-20 sejtet tartalmazó kis lép alkotja, két- vagy háromrétegű papírszerű burokba zártan. A papírszerű építmény a száraz fákról „gyalult”, a darázs által péppé rágott anyagból készül, amibe talajszemcséket is kever (Nil Bariaçik és Selva Büyükakkas, 2010). Az első munkások megjelenésük után lépésről lépésre veszik át a feladatokat az anyától. Az anya egyetlen szerepe a peterakás lesz.

Hazáján belül – gyümölcsfogyasztása miatt – mezőgazdasági kártevőnek számít, de támadják a mézelő méhcsaládokat is, komoly veszélyt jelentve a méhészetekre. A méhészetekben találja meg ugyanis az állati eredetű fehérjék és a szénhidrátok (nektár és méz) legjobb elegyét. Más darázsfajoknak is ragadozói, sok darazsat megölnek, és a pókokra is vadásznak. Ősszel fokozódik a veszélyességük, mert ekkor a leggazdagabb a darázs fiasítása, amelynek bőséges fehérjére van szüksége. A kaptárak, pontosabban a röpdeszka előtt eleinte néhány darázs lebeg, megpróbálják befogni a kilépő vagy a gyűjtésből hazatérő méheket. Később nagy számban, tömegesen támadnak, sőt behatolnak a kaptárba, megölik a fiasítást és kifosztják a család vagyonát.

A keleti lódarázs kedveli a városi környezetet. Jóllehet ragadozó rovar, nem veti meg a hulladék között kereshető fehérjeforrást. Megfigyelték, hogy a kutya tányérján talált kutyatápra is rájár (Bressi, N. és mtsai, 2019).

Ősszel, amikor a család egyedszám szempontjából a maximumon van, felszaporodnak benne a hímek és a leendő anyák. A párosodott, megtermékenyült nőstények elhagyják a családot, és védett helyet keresnek az áttelelésre. A hímek nem telelnek át, ősszel elpusztulnak. A család az első őszi hidegek beköszöntével hanyatlásnak indul.

Az európai lódarázstól eltérően a keleti lódarázs a nap legmelegebb szakában a legaktívabb, mert pigmentjei adszorbeálják a napsugarakat, és saját energiájukká alakítják át. Ez a potrohgyűrűk sárga színét adó xantopterin nevű pigment jelenlétének köszönhető, amely szinte napelemként működik, és energiával látja el a rovart (Marian Plotkin és mtsai, 2010). E darázs energiaháztartását fokozottan kutatják, abban a reményben, hogy hatékonyabb és kevésbé szennyező napelemeket lehet majd gyártani, amint a keleti lódarázs e titkai feltárulnak.

A zavarástól a keleti darázs megvédi a fészkét. Főleg akkor válhatnak támadóvá, amikor a késő nyári hónapokban a leendő új anyák és hímek lárvái is megjelentek a családban.

Az emberre nézve szúrása nem közömbös.

A Giardino della Minerva (= Minerva kertje) étterem tulajdonosa alig engedi a vevőket a szabadban étkezni, mert az arra hajlamos személyeket félti a darázstámadás okozta anafilaxiás sokktól. Az olasz méhészeket szórólapokon (Scheda identificativa Vespa spp.) fényképekkel is segítik a kártevő felismerésében.

Az éghajlatváltozás is segíti az idegenhonos kártevő fajok terjedését. Olaszországban a Vespa orientalis mindig is jelen volt, de csak az ország déli részén, például Palermóban vagy Nápolyban, ahol a darázsfaj szívesen építi fészkét lakások redőnydobozának belsejébe. Az utóbbi időben egyre több északi területen jelenik meg, nemcsak véletlenszerűen, ami valószínűleg az éghajlatváltozásnak, a folyamatos világszintű felmelegedésnek is köszönhető. Az ország északi részén Genova és Trieszt kikötőjében 2018 augusztusában találták meg.

Trieszt a faj terjedésének legészakibb állomása. Olaszország középső részén, Toszkána Grosseto nevű városában 2020. augusztus végén, 11–13 óra között egy szilfa törzsén figyelték meg több példányát. Grosettóban 2021 szeptemberében már két fészkét is fölfedezték.

Firenzében a Nemzeti Múzeum botanikus kertjében borostyánvirágokon táplálkozva figyelték meg 2021. október végén (Graziani, F. és Cianferoni, F., 2022).

Spanyolországban, Valenciában 2012 őszén fedezték fel (Hernández, R. és mtsai, 2013). Néhány példányát 2018-ban Cadiz tartomány Algeciras kikötővárosában figyelték meg (Sanchez, I. és mtsai, 2019).

Franciaországban, Marseille-ben 1920-ban fedezték fel, 2021 szeptemberében már nagy számban észlelték a rukkola növényen. Ez arra utal, hogy megtelepedett Marseille-ben (Gereys, B. és mtsai, G., 2021).

Romániában, Bukarest északi részén tíz egyedet figyeltek meg, egyiküket 2019. szeptember 27-én, a másik kilencet 2020. augusztus 9. és november 25. között. Ezek a megfigyelések arra engednek következtetni, hogy 2020 nyarán legalább egy működő fészek van a területen (Zachi, M. és Ruicănescu, A., 2021).

Tekintettel arra, hogy hazánkban évről évre növekszik a nyári átlaghőmérséklet, a telek pedig enyhék, megvan a lehetőség, hogy a délről áruval behurcolt keleti lódarázs hazánkban is megtalálja életfeltételeit. Szükséges tehát, hogy a magyar méhészek képesek legyenek fölismerni a keleti lódarazsat. (Amennyiben az irodalomjegyzékre valaki igényt tart, a szerzőtől megkaphatja.)