Back to top

A MATE tananyaga lépést tart a digitális kihívásokkal

Egy nemzetközi projektnek köszönhetőn új, a digitális agrárium és élelmiszeripar kihívásaira reagáló mesterképzés indulhat el a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A tavaly indított program keretében már megtörtént az oktatók képzése. A tananyagok is készültek, többek között a precíziós mezőgazdaság, a robotika, a drónok, valamint az okos megoldások és innovációk témájában.

A REGIONalStrategies 4 FOOD 4.0 elnevezésű nemzetközi programban hét ország agrárminisztériumai, regionális fejlesztési szervezetei, valamint felsőoktatási intézményei vesznek részt.

Fotó: MATE

A program során a MATE elsősorban azt vizsgálta, hogy a Sevillai Egyetem nagy sikerű „Digitális Mezőgazdaság és Agrár Élelmiszer Innováció” mesterképzési programja hogyan ültethető át a Dél-Dunántúli régióba.

Ennek első lépéseként megtörtént a MATE oktatóinak képzése, valamint az ehhez szükséges tananyagok is készültek, amelyeket a hallgatók értékelnek majd.

„Az elmúlt évtizedekben robbanásszerű technológiai fejlődés valósult meg az agráriumban. A MATE egyik legfontosabb küldetése, hogy reagáljon ezekre a XXI. századi kihívásokra és naprakész tudással vértezze fel hallgatóit. Ebbe a stratégiába illeszkedik ez a nemzetközi projekt is, amelynek ismeretanyaga beépül az agrárképzésbe. Mindez pedig szorosan illeszkedik a szakpolitikai törekvésekhez is” – emelte ki a program kapcsán dr. Mezőszentgyörgyi Dávid rektorhelyettes, a program fővédnöke.

A MATE kiemelt célja, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Innovációs Ügynökséggel együttműködve a projekt illeszkedjen Magyarország Digitális Agrárstratégiájába. A program a MATE több intézetének összefogásával valósul meg; a gesztorálást a Vidékfejlesztés és Fenntartható Gazdaság Intézet végzi, míg a szakmai megvalósításban a Környezettudományi Intézet és a Műszaki Intézet vállalt szerepet.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A teljes magyar agráriumra pozitívan hat a MATE és a NAGISZ Csoport új együttműködése

A minőségi termékfejlesztés, a precíziós gazdálkodás dinamikus fejlődése és az agrárszakember-utánpótlás biztosítása érdekében a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a NAGISZ Zrt.-vel Nádudvaron.

A vasban gazdag ételeket felgyorsítják a zsírégetést

A vas alapvető tápanyag az általános egészségünk és a gyorsabb fogyás szempontjából. Sajnos körülbelül 10 millió amerikai szenved vashiányban - köztük 5 millióan vashiányos vérszegénységben. A vérszegénység olyan tünetekkel jár, mint ingerlékenység, súlyos fáradtság, fejfájás, szapora szívverés, általános gyengeség, sőt hajhullás.

Egy bonbonos doboz legendája

Sokunknak lehet gyerekkori emlékképe a ’70-es, ’80-as évekből a nagymama polca, rajta a jellegzetes, nyolcszögletű, virágmintás doboz, amely legtöbbször varrókészletet vagy más személyes értékeket rejtett. A Százszorszép bonbon és doboza Monarchia idején keletkezett legendája napjainkig él.

Elindult az élelmiszerek kötelező akciózása, árleszállítása

Június 1-jétől elindult a kötelező akciózás a kereskedelmi üzletekben a háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítására. Az élelmiszerüzletekben 20 termékkategóriában számíthatnak a vásárlók árleszállításokra - erősítette meg csütörtöki közleményében Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

Új csávázószert készül bevezetni az uniós piacon a Corteva

Az Eden Research plc kérelmezte az Ecovelex™ engedélyezését az Európai Unióban és ezt követően majd az Egyesült Királyságban is benyújtja a kérelmet, forgalmazási partnerével, a Corteva Agriscience vállalattal. Az Eden egy AIM tőzsdén jegyzett vállalat, amely fenntartható megoldásokat fejleszt és szállít növényvédelmi, állat-egészségügyi és fogyasztói termékekhez.

Jó évet zárt tavaly a Pick Szeged Zrt.

Jelentősen, 2021-es 70,679 milliárd forintról 80,28 milliárd forintra növelte értékesítésből származó nettó árbevételét tavaly a Pick Szeged Zrt. - derül ki a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett éves beszámolójából.

Több mint 171 milliárd forint értékben támogat új beruházásokat az Agrárminisztérium

A 80%-os nemzeti kiegészítő finanszírozásnak köszönhetőn 2021-től 1300 milliárd forint értékben támogatott a kormány mezőgazdasági és élelmiszeripari beruházásokat, ezen felül a napokban újabb 400 projekt részesül 171,5 milliárd forintban a Vidékfejlesztési Program keretében – jelentette be Nagy István agrárminiszter.

A WHO nem ajánlja a cukormentes édesítőszereket

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új iránymutatást adott ki a cukormentes édesítőszerekről (non-sugar sweeteners, NSS), amelyben azt javasolja, hogy ne használjuk ezeket a testtömeg szabályozására vagy a nem fertőző betegségek kockázatának csökkentésére.

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.