0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

A cigányréce

Magyarországon a ma már védett récefajták – így ez a fajta is – ezelőtt 20-30 évvel még sokkal gyakrabban előfordultak a vadon élő, vegyes fajtájú állományokban, leggyakrabban tőkés récék között. Többször megesett, hogy vadászatok alkalmával a fajta egy-egy példánya terítékre került, de a szárnyazott, vagy kisebb sérüléseket szenvedett, de még életképesnek tűnő egyedeket vadászismerőseim hozzám hozták gyógykezelésre.

Ezeknek nagy részét sikerült meggyógyítani, de a tenyésztésükkel, tartásukkal sokkal több gond volt, mint a zárt tartásban kelt társaikkal, viszont vérfrissítésnek a gácsérok jók voltak.

A cigényrécék, ezek a kistermetű bukó­récék, ma már ritkaságnak számítanak úgy a magán, mint a vadasparkok, állatkertek állományában. Ennek egyik oka elsősorban a Magyarországon meglehetősen sok bürokratikus természetvédelmi szabály. Nyugat-Európában például jelentős létszá­mú állománya található tenyészetekben is, amelyekből bőven pótolják a természetes állomány csökkenését.

Ugyancsak problé­má­nak látom – kb. 50 éves tenyésztői mun­kával a hátam mögött –, hogy az ille­gá­lisan behozott, vagy nem megfelelő enge­dé­lyek­kel rendelkező védett állatok el­he­lye­zése, tartása nem eléggé átgondolt.

A jelen­legi törvények szerint ezeket az állatokat ál­lat­kertekben, vadasparkokban kell elhe­lyezni, és sajnos pont az ilyen ese­tekről van­nak a legrosszabb tapaszta­la­taim. Véle­mé­nyem szerint sok esetben a tapasz­talt, meg­bízható, leinformálható magánte­nyész­tők­nél sokkal jobb körülmények közé kerül­nének ezek a madarak, az ezzel járó köte­le­zett­ségekkel együtt. Ehhez viszont a törvé­nyek mó­do­sítására lenne szükség.

Mély fáj­da­lom­mal tu­dat­juk olva­só­ink­kal, hogy Szé­nási Gábor éle­té­nek 78. évében, 2022. áp­rilis 15-én elhunyt. Szénási Gábor a díszfácántenyész­tés kiemelkedő alakja volt, egész Európát képviselte a Díszfácántenyésztők Világszövet­ségé­ben. Kimagasló szakmai mun­kája során számos kitüntetésben részesült, a Kis­termelők Lapjában rend­szeresen ol­vas­hatták írásait.

De vissza a cigányrécéhez! A gácsér feje, nyaka, melle és oldala fénylő mahagóni barna, vállai és háta sötétbarna. Farkfedői alatt tiszta fehér, hasa szürkésfehér. Szárnya felső fele sötétbarna, szárnycsíkja fehér, amely csak repülés közben látható. Csőre ólomszürke, írisze fehér, lába sötétszürke. A tojó hasonló színű, mint a gácsér, csak matt színezettel. Írisze sötétbarna, csak a nagyon öreg tojóké fehéres.

Fürge mozgású faj, röpte hasonlít a böjti récéhez. A fiatalok színe hasonlít a tojóra, de hasuk sötétebb.

E fajok fő költési helyét az Elba vonalától keletre lehetne megha­tározni, de költ Fran­cia­országban és Olasz­országban is. Magyar­országon rendsze­re­sen költ, vonuló faj, de enyhébb teleken áttelel.

Az őszi vo­nu­lása szeptember–novem­ber, a költő­helyre való tavaszi vissza­térése március vége, április eleje, ahova kisebb csopor­tokba verődve érkezik meg. Költési idő alatt a táplálékban gazdag, sekély, buja növényzettel benőtt víz­felü­leteket kedveli. Vonuláskor szívesen keresi fel a halgazdaság és a rizstermesztés tavait. Német neve Moorente (tenger), de tenger­partokon nem költ, fészkét, mint általában a bukó­ré­cék, a növényzet közé, kis szi­ge­tekre, vagy letört öreg nádrakásra építi a kör­nyéken található anyagból.

A fészekalj 6-10 krémszínű tojásból áll, a tojásrakás május közepétől június közepéig tarthat. Előfordul, hogy két tojó egy fé­szek­be tojik, a kelési idő 25-27 nap, de kelt már 29 napra is. Ez idő alatt a gácsér a fészek közelében, a vízen tartózkodik. A gácsérok vedlése a tojások kelésével kez­dődik, erre az időre elhagyja a családot, majd később a vedlő tojótól átveszi a kicsik nevelését, ami kezdetben partközelben, majd a nyílt vízen történik. A táplálékuk nagymértékben nö­vé­nyi eredetű, kisebb hányada vízi rovar.

Volierben történő szaporításához 50-60 cm mély medence szükséges. Télire vagy jég­mentes vizet, vagy száraz altalajjal fagy­men­tes helyet kell biztosítani a számára.

Ez a faj nem érzékeny, kitartó, más fajokkal szem­ben nem agresszív, és már az első évben ivaréretté válik.

A fiatalokat éppúgy fel lehet nevelni, mint más fajtákat. Na­gyobb koruk­ban ott, ahol a víz nem iszapos, a szemes­ta­karmányt a vízbe lehet dobálni, ahonnan azt lebukva felszedegetik. Mivel a bukórécék csa­ládjába tartozik, 2-3 métert is elúszik a víz alatt.

Szénási Gábor

Forrás: Kistermelők Lapja