0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Kövér porcsin: egy gyom ami szuperzöldség (is)

A közelmúltban számos kutatás vette célba a porcsint, ezért minden eddiginél bőségesebb ismeretanyag gyűlt össze róla és áll rendelkezésünkre. Mindannyiunknak érdemes jobban megismerkednünk vele, hiszen egy valóságos csoda. Már tudományos körökben is egyszerűen csak csodanövényként emlegetik.

Sovány talajra

Az ázsiai származású kövér porcsin (Portulaca oleracea) a porcsinfélék családjába tartozik. Szinte az egész világon elterjedt, de főleg a trópusi, szubtrópusi területek növénye. A talajjal szemben nagyon toleráns, szereti a napos helyet, melegkedvelő. Nálunk csak a meleg idő beállta után kezd csírázni, aztán türelmesen kitart a fagyok érkeztéig. Szakaszosan vethető. Amikor igazán jól érzi magát, szívesen nyújtózkodik, méretesebb leveleket fejleszt, míg kedvezőtlenebb körülmények között a földre lapulva próbál túlélni. Szétterülő párnája a túlnyomórészt homokos területeken összefogja és takarja a talajt, sőt, még fitoremediációs hatása is van. Magjai gyorsan beérnek.

Termesztett változata a török salátaként ismert Portulaca oleracea var. sativa, mely felálló hajtású és magasabb, mint „földönfutó mostohatestvére”.

Szuperzöldség

A világ különböző részein óriási jelentőséggel bír táplálkozás- élettani hatásai miatt, ősidők óta elterjedt élelmiszerként történő használata. Kissé savanykás, húsos leveleit, szárait legjobb nyersen fogyasztani, lehet savanyítani és fermentálni, szokás még gőzben párolni, és levesbe is főzhetők.

Értékes tápanyagokat: fehérjéket (esszenciális aminosavakat is), vitaminokat (karotinoidok, B-, C-, E- vitamin), ásványi anyagokat (kalcium, magnézium, foszfor, kálium, vas, réz, mangán, cink, bór), rostokat és fitokemikáliákat tartalmaz.

A lelkes tanulmányozás következtében már 85- féle vegyületet azonosítottak benne, köztük flavonoidokat, alkaloidokat, katekolaminok, lignánokat, terpenoidokat, betalainokat, szerves savakat, etc. Azon ritka szárazföldi növények egyike, amelyek képesek omega- 3 zsírsavat szintetizálni – amik főként a levelekben és a szárban összpontosulnak -, mégpedig igencsak jelentős koncentrációban.

Érdemes megjegyezni, hogy a baromfik omega -3 zsírsavban gazdagabb tojásokat tojnak, ha ez a magas tápértékű növény is szerepel az étrendjükben.

Gyógyászati felhasználása

Az ókori szövegeken túl (pl.: Dioscorides, Avicenna, szanszkrit iratok, TCM) számos etnobotanikai utalás hitelesíti, hogy az emberiség nagyon régóta ismeri és használja a porcsint gyógyításra. Az őslakos közösségek cukorbetegség, húgyúti fertőzések, vese-, szív- és érrendszeri betegségek, hasmenés és fejfájás ellen használták. Az indiánok a pépesített leveleket égési sérülések hűtésére, bőrbetegségek, sebek, fekélyek, kígyó- és rovarcsípés gyógyítására, valamint fájdalomcsillapításra is használták.

Egy idén megjelent metaanalízis 44 országban elterjedt alkalmazási területeit gyűjtötte össze, amiből nagyon érdekes szemezgetni. Afganisztánban a magvakat hasmenés és felsőlégúti fertőzések esetén használják.

Azerbajdzsánban a levelek infúzióját cukorbetegség kezelésekor fogyasztják. Iránban erre a teljes növényt alkalmasnak találták. Nepálban a leveleket skorbut ellen és vértisztítóként használják. Albániában mozgásszervi betegségekre, Görögországban gyulladások kezelésére, Argentínában lázcsillapításra alkalmazzák. Kenyában rákellenes szernek tartják.

Több országban is alkalmasnak találták a kiválasztó szervrendszer működésének javítására, húgyúti betegségek és vesefertőzések kezelésére. A tradicionális kínai orvoslás lázcsillapításra, hasmenésre, húgyúti fertőzésekre és méregtelenítésre javasolja.

Egyike a leghasznosabb gyógynövények kitüntetett csoportjának

Az utóbbi években született kutatási eredmények arra engednek következtetni, hogy őseinknek nagyon is jó meglátásaik voltak ezzel a növénnyel kapcsolatban. Íme, néhány megerősítés, amiért érdemes jelen korunkban is megbecsülni:

-erős antioxidáns vegyületeinek (pl.: prolin, betalain, oleracein K és L, glutation, valamint a béta- karotin, C-, és E- vitamin) köszönhetően segít az oxidatív stressz kezelésében

-a benne található poliszacharidok, továbbá az oleracein E és L antidiabetikus hatású, mérséklik a vércukorszintet, javítják az inzulinérzékenységet, csökkentik a cukorbetegség kialakulásának esélyét

-a porcsinkivonat ígéretes lehetőség számos ráktípus ellen

-antibakteriális, antivirális (kivonata vírusellenes aktivitást mutatott az influenza A (IAV) és a HSV- 2 ellen) és gombaellenes tulajdonságokkal rendelkezik

-igazoltan gyulladáscsökkentő hatású

-szívbarát, serkenti a vérkeringést, védi az artériákat, mérsékli az érelmeszesedés kialakulásának esélyét, kiváló a kardiovaszkuláris problémák megelőzésére

-hasnyálmirigy, gyomor- és májvédő hatással rendelkezik, magjai nagyon hatékonyak a nem alkoholos zsírmáj ellen

-javítja az alvás minőségét, ezért a jövőben fontos lehet az álmatlanságban szenvedő betegek számára

-poliszacharidjai állatkísérletekben védő szerepet töltöttek be ólom okozta memóriazavar esetén

-kivonata védőhatást fejthet ki a Parkinson- kór kialakulása ellen

-hörgőtágító és antiasztmatikus hatással rendelkezik

-főzetéből borogatást készíthetünk izomgörcsre, mivel ellazítja a vázizomzatot

-sebgyógyító hatással is rendelkezik

Ez a szerény és végtelenül szívós növény rengeteg egészségügyi előnnyel vértezhet fel minket. Remélhetőleg hamarosan nálunk is jobban elismerik, hiszen jelentős táplálkozás- élettani hatásai és a felvonultatott bioaktív vegyületei miatt már nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Sőt, egészen bizonyos, hogy a jövőben még a mostaninál is fontosabb szerep jut számára.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu