Back to top

Hosszú kihagyás után újra fertőznek a gombák – növényvédelmi előrejelzés 36. hét

A csapadék hatására újra feltűntek olyan betegségek, amelyeket a hosszú aszályos időszak alatt már-már elfelejtettünk. De a rovarok némelyikének is kedvezett az eső, erősödik például a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása is.

Barackmoly okozta hajtáskárosodás őszibarackon
Barackmoly okozta hajtáskárosodás őszibarackon
Fotó: Dr. Aponyi Lajos
Az elmúlt időszak változékonyabb időjárása kissé emelte a talajok nedvességtartalmát, valamint a levegő relatív páratartalmát. Mindez a kártevők és betegségek támadásának erősödését is elősegítette. Mind több gyümölcsféle és a szőlő érése is felgyorsult, így már csak későn érő fajták esetében van hatékony védekezési lehetőség, másutt csak néhánynapos élelmezés-egészségügyi várakozási idejű készítmények használatára van lehetőség.

Néhány őszi érésű alma és körte betakarítása megkezdődött. Ezeknél a fajtáknál, de a későiekben is

erősödött a moníliás gyümölcsfertőzés, elsősorban a molykártevők intenzív károsítása, valamint a nagy tömegben támadó darazsak és hangyák okozta sebek miatt.

A megrágott gyümölcsök lehullnak, vagy már a fán megfertőződnek gyümölcsmoníliával. A jelenlegi magasabb relatív páratartalom mellett rövid időn belül kialakulnak a kórokozóra jellemző penészpárnák a termés felületén. Az almamoly és a keleti gyümölcsmoly kis megtorpanás után ismét intenzíven rajzik. Az alma mellett az utóbbi kártevő ugyanilyen mértékben fertőzi az őszibarackot, valamint a birset is, az almamoly pedig a dió termését.

Erős a szilva gyümölcshullása, az érőfélben levő gyümölcs az esőktől felrepedt, a monília erősen fertőzi, a sebzett gyümölcs a fán vagy alatta erjedésnek indul.

Az erjedt gyümölcsön nagy tömegben repked a muslica. A szilván és a többi csonthéjason erősödik a sztigminás és blumeriellás levélbetegség, de a kevésbé kezelt fákon megfigyelhető a szilvalevelek vörösfoltossága is. Ismét rajzik a barackmoly, mely az őszibarack termését és a hajtásvégeket egyaránt károsítja.

Szürkerothadás korai tünete szőlőn
Szürkerothadás korai tünete szőlőn
Fotó: Dr. Aponyi Lajos
A csapadék hatására ismét erősödött a nyugati dióburok-fúrólégy rajzása, a korábban fertőződött termésen már látszódik a kártevő okozta burokfeketedés, de csak a burok megbontásával győződhetünk meg egyértelműen a fertőzésről. A késői fajták esetében még van lehetőség a védekezésre, mert a korábbi évek tapasztalatai alapján a légyrajzás október elejéig is eltart.

A korai szőlőfajták szürete mellett a hónaljhajtásokon

egyre több a peronoszpóra jelenlétére utaló olajfolt,

míg az idősebb leveleken mozaikos fertőzés alakult ki. A vékony bogyóhéjú fajták fürtjein veszélyeztet a szürkerothadás, különösen a nagymérvű darázskártétel miatt. Védekezni már csak a késői érésű ültetvényekben van lehetőség. A lisztharmat az érzékeny fajtákban főként a lombon terjed, itt az áttelelő szaporítóképletek lassú felszaporodása figyelhető meg. Ennek a folyamatnak kedvez a párásabb mikroklíma, míg a csapadék kevésbé. Az érzékeny Nero fajtán erősödött a foltosszárnyú muslica közvetlen kártétele.

Részletes növényvédelmi előrejelzést olvashatnak a www.magyarnovenyorvos.hu honlapon.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Rengeteg a kihívás, de fejlesztés nélkül nincs jövő

A FruitVeB kertészeti évértékelő konferenciáján kiemelten szóltak a tervezett támogatási rendszer és a finanszírozási környezet várható hatásairól a fejlesztésekre, valamint a megújuló energiák hasznosításával kapcsolatos szabályok változásairól. Az alágazatok beszámolójából kiderült, hogy a nehézségeken csak a további fejlesztések és a nagyobb fokú együttműködések segíthetnek túljutni.

Állami elismerést kaphat a MATE új szárazság- és mésztűrő szőlőfajtája

A MATE cserszegtomaji telepén végzett szőlőnemesítő munka eredményeként a közeljövőben kaphat állami elismerést egy szárazság- és mésztűrő szőlő-alanyfajta, a Georgikon 10EE, a rendkívül ígéretes Bianca-Cserszegi fűszeres hibrid szőlőfajta-jelölt pedig a napokban kerül bejelentésre.

Harmonikus nitrogénellátás segíti a terméshozam növelését

A változó energia- és földgáz árak miatt az európai műtrágyagyártás nagy része már hónapok óta gyártási problémákkal néz szembe. A műtrágya ellátás és árazás nagy kihívás elé állítja a magyar gazdákat is. Jelen helyzetben jelentősen megnőtt az innováció szerepe, hiszen a növénytáplálás fejlesztése nagyban hozzájárulhat a növénytermesztés sikeréhez.

Jelentős szakpolitikai eszközök segítik a kertészeti ágazat modernizációját

A mostani kihívások, többek között az aszály és a drasztikusan emelkedő inputárak felhívják a figyelmet az inputhatékonyságot és a termelési biztonságot növelő fejlesztések fontosságára - mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára a FruitVeB Kertészeti Évzáró Konferenciáján, csütörtökön, Kecskeméten.

Kevesebb holland szamóca

Érik a holland üvegházi szamóca, az első szállítmányok pedig máris elindultak a boltokba. A várakozások azonban mérsékeltek, mert amíg az elmúlt években számottevően bővült az üvegházi szamóca területe, addig idén egyre kevesebb kertész termeli a népszerű gyümölcsöt. 

Kert a tűzoltóállomás tetején

A német Épületzöldítők Szövetségének tagjai elsöprő többséggel szavazták meg a 2022-es év zöldtetőjét, amit az egyesület egyik tagja, a Paul Bauder GmbH & Co. KG tervezőiroda álmodott és valósított meg a karlsruhei tűzoltóállomás járműcsarnoka felett.

Az 5 legfontosabb tápanyag a nők számára

A nők számos életszakaszon mennek keresztül, miközben a testük folyamatos változásokon esik át. E változások során testüknek egyedi táplálkozási igényei vannak, amelyek központi szerepet játszanak az egészség optimalizálásában. Hasznos lehet, ha tisztában vagyunk néhány kulcsfontosságú tápanyaggal, amelyekre szükség van ahhoz, hogy táplálni tudjuk a szervezetünket az egyes életszakaszokban.

Nincs párja az olasz datolyaszilvának

Népszerű a datolyaszilva Olaszországban, a kereslet állandó, az árak jól alakulnak Mirko Zanelli, az Apofruit értékesítési menedzsere szerint.

Ismeretterjesztés közérthető tudományossággal - Dr. Pepó Péter, Adorján János-díjas professzor

Az agrárszakma jeles képviselői körében meghitt ünnepségen vette át az idei Adorján János-díjat Dr. Pepó Péter, a Debreceni Egyetem tanára az MTA doktora, Dr. Gyuricza Csabától a MATE rektorától, Sári Enikőtől, a Magyar Mezőgazdaság Kft. ügyvezető igazgatójától, Bárdos B. Edittől, a Magyar Mezőgazdaság főszerkesztőjétől, és Hájos László senior főszerkesztőtől a Gödöllői Királyi Kastélyban.

A szőlő-bor ágazat támogatásának lehetőségei

A Közös Agrárpolitika reformja a szőlő-bor ágazat számára a 2009-es pénzügyi év óta elérhető nemzeti támogatásokat is érinti. Magyarország továbbra is évi 27,94 millió eurót használhat ilyen célra 2027-ig. A jogszabályok lehetővé teszik a rugalmas átmenetet a Nemzeti Támogatási Programból a Stratégiai Tervbe.