Back to top

Kárpát-medencei akáckörkép méhész szemmel

Szokásunkhoz híven idén is körbenéztünk a környező országokban, mi a helyzet a méhészeti ágazatban. Mennyi repce- és akácméz termett, hogy állnak a mézárak, milyen a „méhészhangulat”? Hat ország akáckörképét adjuk közre.

Horvátország

A rövid és enyhe tél már február elején véget ért. A téli pusztulások mértéke átlagos volt, ezért nem is igen mutatkozott kereslet tavasszal méhcsaládok vásárlására. Három év után idén nem „fehérítették ki” a mezőket a kora tavaszi fagyok, a késői havazás. De azért jött hideghullám áprilisban, három is, és túl kevés eső esett. Az ország nyugati részében a 10 kilogrammos hordás a gyümölcsfákról (főleg vadcseresznye) rajzási hajlamot indított be már a repcevirágzás előtt. Hiába volt kevesebb repce vetve, hiába a szárazság, hiába a sok-sok vándorméhész, a túlterhelt repcetáblák – mégis jó eredményt adott, átlagban mindenki pergetett 20 kilogrammot családonként.

Fotó: Csatlós Norbert

Az ország délkeleti részében (Szerémség) május 5-én fehéredtek ki az első akácerdők. A hordás május 10-én indult, de az első akác gyorsan befejeződött. Az ország északnyugati részében, ahová második akácra vándorlunk, 15 napig tartott a virágzás. De nálam, otthon a Drávaszögben, csak nyolc napot mézelt. Igaz, milyen nyolc napot?! Három napon a mérleges több mind 10 kilogrammos napi növekedést mutatott 11,5 kilogrammos csúccsal. Mivel az idén a repcevirágzás befejeződött az akácvirágzás előtt, gyönyörű, tiszta akácot pörgettünk, mint a víz, olyan színű, és sűrű lett. Végre, öt év után az elégedett méhészeknek volt minek örülni. Örömünkben rövid időre mind elfelejtettük a járvány és nem messze zajló háború borzalmait.

Az ámorakác (gyalogakác) virágzását elmosták a nagy esők. Amikor e sorokat írom (június 12.), elindult a szelídgesztenye virágzása. Fontosnak tartom még leírni, hogy tavasszal sok helyen panaszkodtak a méhészek méhmérgezésekről.

Az akácmézért kilónként 35–38 kunát (1850–2000 forint) kínálnak, a repcemézért 26 kunát (1380 forint). A piacokon és otthon (a „házi küszöbön”, ahogyan nálunk mondják) a virágmézet 4,5–7 euró között (1800–2800 forint), az akácmézet pedig 7–10 euróért (2800–4000 forint) adják a méhészek. A fővárosban, Zágrábban és a tengerparton magasabbak az árak.

Érthető módon (az eddigi jó termés miatt), jó hangulatban zárom „mondókámat”, a horvát méhészek üdvözletével: Medno! – azaz Mézeljen!

Dr. Kovacsics István, Dárda

Ausztria

A szokásos, körülbelül 20 százalékos méhcsaládveszteség volt a tél folyamán. Főleg a kisebb hobbiméhészetekben tűnnek el a méhek, vélhetően szakértelemhiány miatt. A viszonylag enyhe tél után hűvös volt a tavasz, nagyon lassan, vontatottan fejlődtek a méhek.

Erősen lecsökkent a repce vetésterülete Ausztriában, aki talált repcetáblát és jók voltak a családjai, családonként 20 kilogrammos eredményt ért el. Az ország méhészeinek többsége nem tudott repcemézet pergetni. Sajnos, nagyon sok panasz érkezett méhmérgezésekről.

Ahogy gyanítjuk, nálunk a cukorrépa növényvédelme okoz komoly gondokat, sok méhésznek. Ahogy kikel a mag, akácvirágzásig 4-6 alkalommal is permetezik. Sok méhésznek ebből adódóan, miután folyamatosan elveszítette a kijáróméheket, kevés akácméze lett.

E sorok írásakor (június 14.), még csak most vesszük el az akácmézet a családoktól – jó eredmény lett. Családonként átlagosan 15–30 kilogramm akácmézet pergettek a méhészek.

Nálunk ilyenkor még nincsenek nagybani mézárak, az osztrák mézfelvásárlók tudják, hogy mi ilyenkor méhészkedünk, nem pedig értékesítünk. Annak később van itt az ideje.

Dr. Harald Singer, Mariazell

Szlovénia

A nagy hideg nélküli tél után is volt 20–24 százalékos család­elhullás, ez a hivatalos adat, de sokak szerint 30-40 százalékos volt a veszteség. Senki sem tudja az okát, de sokan az atkára gyanakodnak. Sokan csak a téli, fiasmentes kezelésre ügyelnek, és elfelejtenek év közben védekezni. A március nagyon jó, de az április hideg, szeles volt. Hosszú évek óta először nem tapasztaltunk fagykárt tavasszal, sem a gyümölcsök, sem az akác nem fagyott el. Nálunk nincsenek nagy mezőgazdasági táblák, mint akár Magyarországon, akác előtt családonként 10-12 kilogramm mézet tudtunk elvenni.

Az akác nagyon jól sikerült, ilyenben évek óta nem volt részünk. Az országos átlag közel 30 kilogramm lett családonként, ez átlag, az erősek sokkal többet hoztak. Nem volt rajzás az idén, egyáltalán nem kellett ezzel foglalkoznunk.

A nagybani mézárak: 4,5 euró (1800 forint) kilója a virágméznek, 5,5 euró (2170 forint) az akácnak, de akinek 5 tonna feletti mennyisége van, 6 eurót (2370 forint) adnak érte.
A gesztenye most (június 13.) kezd virágozni, a fák egészségi állapota jobb, mint tavaly.

Dr. Kovács István, Muraszombat

Szlovákia

Nem minden évben tudnak dicsekednek a méhészek, de idén igen: szinte nem volt méhcsaládveszteség a méhesekben. Voltak legyengült méhcsaládok, de egyesítéssel ezt mindenki meg tudta oldani. Így aztán az őszi beteleltetéshez képest mindössze 1–3 százalékos állománycsökkenésről beszélhetünk. A tavaszi méhcsaládfejlődés az elképzeléseket, várakozásokat is felülmúlta. A méhanyák már január végén elkezdtek petézni, amibe az időjárás sem szólt bele, így nem álltak le a petézésben. Az élelemmel sem volt gond, sőt a méhészek, úgy érzem, túlzásba viszik a téli élelem mennyiségét, de aki nem, az cukorlepénnyel segített a méheinek.

A tél nagyon enyhe és nagyon száraz volt, ezt a növények megsínylették. Félő volt, hogy a gazdák ki fogják szántani a repcét.

Aztán jött az égi áldás, és a repcetáblák szemmel láthatóan átváltoztak. Dél-Szlovákiában a mogyoró, majd ezt követően a tuja, kökény stb. kínált virágport és csekély mennyiségű nektárt a méheinknek. Észak felé haladva, két-három hetes eltolódás volt jellemző, hasonló volt a helyzet a gyümölcsfák virágzásánál is. Április harmadik dekádjában a repcetáblák kivirágoztak, és három-négy héten keresztül nektárgyűjtési lehetőséget kínáltak méheinknek. Az időjárás is kedvező volt. 15–25 kilogrammos pergetési eredményekről számoltak be méhésztársaim.

Az akác is megsínylette a téli szárazságot, de fagykárról kevesen tettek említést. Viszont több méhész is megfigyelte, hogy a fák alsó részén, durván 2-3 méter magasságig nem volt virág, és az esti órákban sem lehetett (két nap kivételével) érezni az akác illatát. Érdekes, hogy a fiatal fákon az alsó ágakon is volt virág. A vártnál jobb pergetési eredményről beszélhetünk, persze ez körzetenként nagyon változott.
A repcéhez hasonlóan az akácról is 15–25 kilogramm közötti pergetési eredmények születek. Délvidéken az akác május 20. körül kezdett virágozni, de észak felé haladva, még a múlt héten (június 10.) is pergettek a méhészek. Vándorméhésszel nálunk szinte találkozni sem lehet.

Az árakkal kapcsolatban nagy a csend, repce esetében 3,2–3,4 euró (1280–1360 forint) hírlik. Kevés méhész ad el mézet felvásárlónak, általában kialakult a méhészek vásárlótábora, így főleg háztól vagy a piacon értékesítenek. Háztól repceméz esetében 6-7 euró (2400–2800 forint), akácméz esetében 8-10 euró (3200–4000 forint) az eladási ár. Keresik a vásárlók a krémesített repcemézet is, amelyet 7-8 euróért (2800–3200 forint) lehet értékesíteni.

Folyamatosak a különböző szakmai tanfolyamok, amelyek vizsgákkal zárulnak. Ilyenek: „Méhészeti alapismeretek”, „Méhegészségügyi felelősök továbbképzése”, „Mesterséges méhanya-megtermékenyítés” stb. Nagy a kereslet a méhanyák iránt is.

A szabadon párzott méhanyák 20–25 euróba (8000–10 000 forint), a mesterségesen megtermékenyített méhanyák 50–75 euróba (20 000–30 000 forint) kerülnek. Sikeres az idei méhanyanevelés, ezt több tenyésztő is megerősíti. Hogy minek köszönhető, nem tudjuk, hiszen sok tényező befolyásolja, de egy biztos: nem látni gyurgyalagot, de még fecskét sem, utóbbihoz hozzáteszem, hogy sajnos. Valami nagyon nincsen rendben a természetben!

Kiss Sándor, Ipolyság

Szerbia

Egyes helyeken óriási veszteségek voltak – mézharmatos mézek voltak nyár végén, aki nem etetett rá, annál elpusztultak a méhek. Vannak nagyobb körzetek, ahol 80–100 százalékos volt a veszteség. A tavaszi fejlődés jól sikerült, szinte folyamatosan, megszakítások nélkül haladtak előre a családok.

A repce csak a Vajdaságban mézel, aki odavándorolt az idén, jól járt. Nagyon jó termés lett, 20 kilogramm feletti átlagot pergettek a méhészek.

A jó hordásnak is köszönhető, no meg annak, hogy az akác késett – népes családok várták az akácvirágzást. Akik vándoroltak, azok bőven 20 kilogramm felett pergettek, de azok sem panaszkodtak, akik állóban maradtak. Ennél rosszabb évünk soha se legyen. Szép az akácméz nagyon.

Visszatérve a gondokra: akik tavaly nem kezeltek atka ellen akácvirágzás után, azok a napraforgóból nagyon rosszul jöttek ki, náluk tapasztalható – a mézharmatosak mellett – a nagyobb téli veszteség. Egyelőre nincs nagybani mézfelvásárlási ár.

Bálint János, Nagybecskerek

Románia

Egy pár méhész jelzett 40–50 százalékos veszteséget, de zömében jó telelésről nyilatkoztak. Az idén egyenletesen, nagyon lassan tavaszodott, vidékünkre jellemző, igazi hosszú tavasz volt.
A méhek is lassan, egyenletesen fejlődtek.

Repcén, a családok erősségétől függően, 7–15 kilogramm pörgetett méz lett, ami jónak számít. Az akác azonban csalódást okozott!

Olténiában (ez az első akácunk, amely 600 kilométerre van tőlünk, a Duna mellé megyünk, a bolgár határhoz) 15–20 kilogramm eredmény lett családonként. Repcén feljöttek a méhek, nem velük volt a gond, hanem bejött a hideg idő. Az eleje jól sikerült, de a hideg mellett az eső is megjött. Érmihályfalva környéke (Nyugaton, Kolozsvár környéke) lett az idén a legjobb, 25–30 kilogramm közötti eredményekről hallani, de fontos, hogy az összes romániai méhésznek csak töredéke termel akácmézet arrafelé. Moldvában (keleti rész, második akácnak felel meg) szinte semmi akácméz nem lett, teljesen elromlott az idő, esős, hideg ciklon érkezett meg. Összességében a közepesnél gyengébb akác lett 2022-ben Romániában – ha tavaly 60 százalékos volt a termésünk, akkor idén csak 30-40 százalékos lett.

Az árak: nagybani árak még (június 16.) nincsenek. A piaci, kiüvegezett árak a tavalyi szinten vannak. Vagyis akácméz: 40–45 lej (3300–3600 forint), repce-, hárs-, vegyes mézek 25–35 lej (2100–3000 forint) kilónként. Az infláció nagy, nemrég még, tavaly év végén 6 lej (500 forint) volt az üzemanyag, most 9 lej
(770 forint) felett van literje.

Dr. Tófalvi Melinda, Korond

Forrás: 
Méhészet
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Méhészet 2022/7 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Jó irányba haladnak az európai fajvédelmi programok

Nagyon sok vadonélő állatfaj populációja virágzik, hála az Európa szerte futó visszatelepítési- illetve védelmi programoknak egy tanulmány szerint.

Egy gleccserrel szegényebb lett Németország

A tudósok a héten jelentették be, hogy az Alpokban található Schneeferner déli részén extrém forrónak bizonyult a nyár, ami meggyorsította az itt lévő gleccser eltűnését.

Ezt eddig nem tudtuk a háziméh bélflórájáról

Egy új tanulmány rámutat arra, hogy a háziméh mikrobiomja összetettebb, mint ahogy eddig gondoltuk.

Victoria Beckham egy videóban fedte fel férjének, Davidnek a meglepő szenvedélyét

Victoria Beckham divattervező megosztott az Instagramon egy videót, amelyben az egykori labdarúgó látható, amint az általa tartott méheket gondozza a cotswoldsi vidéki otthonukban. A brit Vogue magazin is beszámolt arról, hogy David Beckham méhész lesz és felhívták a figyelmet arra is, hogy a házaspár öltözködésében és megjelenésében is igazodnak új szenvedélyükhöz.

Gondolkodj úgy, mint egy méhecske!

A mesebeli szóló szőlős, csengő barackos édenkertre emlékeztet Reith János és felesége, Marika sombereki gazdasága. Illatozik a japán lonc, teli fürtöket dajkál a szőlő, sok-sok zöld szem pislog a sárgabarackról, ami alatt még látszanak a füstölés nyomai.

Egy kezdő méhész naplója: az első hét

Emlékszem, kisgyermekként a konyhakertben állandó vendégeink voltak a méhek, a házunk előtt álló cseresznyefa szinte zsongott virágzáskor. Azt is hamar megtanultam, hogy amikor elmegyek akácvirágot enni, először nézzek a mélyére, mert szinte biztos, hogy lesz benne valami. Maci méz mindig volt otthon, később a munkahelyemen is tartottam belőle.

Hogyan tovább sertéstenyésztés?

Az elmúlt 7-8 hónapban sok szó esett a sertéságazat problémáiról. A tűzoltásra szánt intézkedések azonban nem tudták eloltani a tüzet. Ennek egyik oka a külső körülmények évtizedek óta nem látott kedvezőtlen együttállása, a másik pedig a strukturális változások bekövetkeztének hiánya.

Mit tartalmaz a legjobban teljesítő méhtakarmány? (2.)

Ebben a cikksorozatban a Méhészet olvasói számára már ismert Randy Oliver méhészkutató méhtakarmányokra vonatkozó tanulmányát és kísérletét szemlézzük. Ebben a cikkben a kezdetekről, nevezetesen Antonius de Groot tanulmányáról és megállapításairól lesz szó.

Világos, sűrű, és ami a lényeg: mennyiség is lett!

Idei akáctermésünk emlékezetes marad – világos, sűrű, és ami a lényeg: végre mennyiség is lett. Sok-sok év után a hazai méhészek többsége (majdnem mindenki) örülhet, hiszen az évek óta üresen maradt hordók megteltek akácmézzel. De nemcsak a termés, hanem a virágzás is emlékezetes marad, hiszen az „öregek” sem emlékeznek ilyen hosszan tartó virágzásra, és ismét bizonyított a sarjú: akárcsak tavaly, sok helyen a sarjú (másodvirágzás) adta a nektár zömét.

Az EU új kerettel biztosítaná az áruk és szolgáltatások szabad mozgását válsághelyzetekben

Az Európai Bizottság új egységes piaci válságkezelési keretet mutatott be, hogy jövőbeli vész- és válsághelyzetek esetén megőrizze az áruk, a szolgáltatások és a személyek szabad mozgását, valamint a kulcsfontosságú áruk és szolgáltatások folyamatos elérhetőségét - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn.