Back to top

Az energiaárak a Füvészkert növényeit is veszélybe sodorják

Óriási költségtételt jelent a növényházak, sok esetben a melegházak fűtése. Mivel a pálmaházi talajba ültetett növényeket nem lehet mozgatni, más megoldást kell találni a megmentésükre.

A megemelkedett rezsiárak a Füvészkertet is súlyosan érintik, ráadásul a trópusi növények fűtésén aligha lehet spórolni – mondta az InfoRádiónak a botanikus kert igazgatója, Orlóci László.

Míg az ember föl tud venni három pulóvert meg két zoknit, és valahogy a 18 fokos lakásban túl tudja élni a telet, egy trópusi növény, amelyik hozzá van szokva az eredeti élőhelye miatt a 20 fok fölötti hőmérséklethez, tartósan 18 fok vagy az alatti hőmérsékleten alatt tönkremegy – magyarázta Orlóci László, az ELTE Füvészkert igazgatója.

elte_fuveszkert_nagy_pixa.jpg

Füvészkert
Füvészkert
Fotó: Pixabay

"Azokat a növényeket, amelyek ki vannak ültetve egy pálmaház talajába, még költöztetni sem lehet, ez teljesen evidens, mert ha hozzájuk nyúlunk, akkor az átültetést már nem viseli el és elpusztul. Az garantáltan a halálra ítélését jelenti.

Ezek pótolhatatlan értékek, olyan értékek, amelyek az alaptörvény szerint is a nemzeti génvagyon részét képezik, és ilyen értelemben állami felelősség.

Jelen esetben azonban rengeteg kérdést felvet a költségek változása" – mondta az igazgató.

A Füvészkertet az ELTE tartja fenn, és Orlóci László szerint az egyetem jó gazda gondosságával próbálja ezt a feladatot ellátni. Folyamatos egyeztetnek az intézmény illetékes vezetőivel, de az már biztos, hogy a Füvészkertre is érvényes lesz az az előírás, hogy az idei téleb legalább 25 százalékos energiamegtakarítást ki kell mutatni. Ezt úgy igyekeznek megoldani, hogy

azokat a növényeket, amelyek mozgathatók, összeköltöztetik egy-egy üvegházba, így más üvegházat be tudnak zárni, vagy legalábbis alapfűtésen tartani, hogy ne fagyjon szét a rendszer.

Emellett a növényházakban az eddigi optimális 20-22 fokos hőmérsékletet télen 18-20 fokra csökkentik.

Az intézkedések érintik a Füvészkert látogatását is, hiszen a növényházak korlátozottan lesznek látogathatók: lesznek olyan részek, ahova azért nem lehet bemenni, mert az eddigi látogatói területekre is növények kerülnek.

Forrás: 
Inforádió

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Zöldség- és gyümölcstermelői szervezetek támogatása

Az alábbiakban a zöldség-gyümölcs termelői szervezetek támogatására vonatkozó új elemeket tekintjük át az Európai Unió 2023-2027 közötti Közös Agrárpolitikájában. A jelen és a jövő az innováción és a technológiai fejlődésen túl az elismert termelői szervezetek által benyújtott, a felelős hatóság által elfogadott operatív programokban szereplő, az ágazati célkitűzéseket szolgáló tevékenységek végrehajtása nyomán alakul.

Egymilliárd euró kellene az érdemi iskolagyümölcs-programra

Az Európai Bizottság által a témában szervezett konferencián fejtette ki Philippe Binard, az európai frissáru-ágazati szövetség, a Freshfel Europe elnöke, hogy szükségszerű az uniós iskolagyümölcs-program felülvizsgálata és javítása, illetve a rászánt összeg növelése.

Elektronikai forradalom: gombák válthatják a műanyagot

Az elektronikai hulladékok mennyisége világszerte nő, amire a gyártók sokszor rátesznek egy lapáttal a tervezhető avulással, és hogy úgy alkotják meg a készülékeket, hogy ha elromlanak jobban megérje újat venni, mint javítani… A gombák talán segíthetnek a problémán.

Őszi munkák a kertben

A tél a pihenés, feltöltődés, tervezés ideje a kertnek és kertésznek. Hogy erre az időszakra megfelelően felkészüljünk, számos teendőnk van még ősszel a kertben.

A Tisza szabályozásának negatív hatásaitól szenved ma a mezőgazdaság

Tizedszer rendezték meg az Agrárszektor Konferenciát idén, Siófokon. A konferencia médiapartnere a Magyar Mezőgazdaság Kft. volt. A rendezvény nyitóelőadását tartó Farkas Sándor agrárminiszter-helyettese azt mondta, egyre több mindenkit foglalkoztat Magyarországon az öntözésfejlesztés kérdésköre - de már rég elkéstünk vele.

Mégis beengedi Mexikó az amerikai GM kukoricát

A mexikói elnök, Andres Manuel Lopez Obrador a héten jelentette be, hogy szeretne megállapodni Washingtonnal. Mindezt azután, hogy az USA jogi lépésekkel fenyegetőzött annak hatására, hogy Mexikó meg akarta tiltani a GM (génmódosított) kukorica importját 2024-re.

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány

Lezárult az első hazai Plastic Pirates - Go Europe! kampány, amelyben tizenöt magyarországi folyó és partszakasz mikro- és makroműanyag szennyezettségét kutatták a résztvevők - közölte a Tiszai PET Kupát működtető Természetfilm.hu Egyesület az MTI-vel.

Aranyosi Károly - Kihívások közepette is tervezhető jövő

„Az IKR Agrár egy attitűdöt testesít meg, és ennek az attidűdnek több gyökere van: egyrészt a vállalat otthona, Bábolna, másrészt a mezőgazdaság; a hazai mezőgazdasággal, azon belül elsősorban a szántóföldi növénytermesztéssel való kapcsolata. IKR-esnek lenni különleges” – vallja Aranyosi Károly az IKR Agrár ügyvezetője.

Másodvirágzás ősszel

Városi vadgesztenyefákon nem teljesen szokatlan, hogy ősszel néhány virágzatot látunk a száraz levelek mellett vagy a kopasz ágakon, az idén azonban több növényfajon is hasonló jelenség tapasztalható. Mi ennek az oka?