0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 28.

Halloweeni szezonzáróra készül a Zoo Debrecen

Háromnapos programsorozattal ünnepli a vidámparki szezon végét október 29. és 31. között a Zoo Debrecen, az ország első vidéki állatkertje és egyetlen klasszikus vidámparkja a Nagyerdőben - jelentették be a szervezők a helyszínen sajtótájékoztatón.

Nagy Gergely Sándor, az intézmény igazgatója azt mondta, hogy újdonságként „hátborzongató” állatkerti programok is színesítik majd a hosszú hétvégét, amelyet az október 31-i Haloween-parti zár.

A három napon „kísérteties” környezet várja az érdeklődőket a Nagyerdőben: borzongató utazásra hív majd a szellemvasút, de a rémkastély és a zombilabirintus is próbára teszi a látogatók bátorságát – hangzott el a tájékoztatón.

Lesz szabaduló szoba, és egész napos látnivalót kínálnak az Állatok akcióban program látványetetései, miközben Halloween éjszakáján óriások, táncra perdülő boszorkák, tűzzsonglőrök, vásári bábosok várják az érdeklődőket – jelezték.

A halloweeni programok mellett a vidámpark több mint húsz játékeleme is várja a látogatókat – közölték a szervezők.

Tavaly ezerötszázan látogattak el a Halloween-partira, az idén mintegy kétezer érdeklődőt várnak – mondta el Nagy Gergely Sándor az MTI érdeklődésére.

Forrás: MTI