A mag 35-40%-a olaj, mely nem avasodó és nem száradó, zsírsavtartalmának több, mint 80%-a telítetlen. Emellett magas (27% körüli) a fehérjetartalma, a legtöbb esetben kedvező aminosav-összetétellel. Ásványianyag-tartalma és a vitaminok bevitele szempontjából is kedvező a fogyasztása.
A faj tudományos neve (Arachis hypogaea) a magyar nevéhez hasonlóan beszédes. Nemzetségnevét hüvelyének hálózatosan erezett rajzolatú héjáról kapta (arachos=pók), a faj névtagja pedig azt jelzi, hogy terméseit a föld alatt hozza. Természetes előfordulása Brazília és Paraguay területére esik, ahol több géncentrumát is megtalálták. A növény megjelenésével első pillanatban is jelzi rokonságát a többi közismert hüvelyessel.
Jól fejlett főgyökérrendszere van, amely főként a talaj felső 25 centiméteres rétegében helyezkedik el, főgyökere azonban mélyre hatol, ami segíti a víz megtalálását. Sokszor homokos talajon termesztik, a növények fejlődéséhez kedvező laza talajokon ugyanis a gyökereken sok nitrogéngyűjtő gümő fejlődik, melyeket egyébként felszedéskor meg is figyelhetünk.
Ez utóbbi általában a hosszabb tenyészidejű, kései érésű fajtákra jellemző. Ezeknek a fajtáknak a hajtása is erősen elágazó, szemben a koraiakkal, amelyeknek viszonylag egyszerű a hajtásrendszere. A szár kopasz, vagy fajtánként változó mértékben fehér szőrökkel takart. Levelei párosan szárnyaltak, legtöbbször (az első 1-2 levelet leszámítva) négy levélkéből állnak, általában visszás tojásdad alakúak. A levelek színe sárgászöld és fényes, fonáka azonban fajtánként eltérően szőrözött, szürkészöld hatású.
Élénksárga, narancssárgás pillangós virágai vannak, amelyek a levelek hónaljában fejlődnek rövid, néhány virágú füzérekben, de egy időben virágzatonként csak egy virág van nyitva. A korai érésű, felálló szárú fajtáknál az első virágok már a sziklevelek vagy az első lomblevelek hónaljában megjelennek, sőt, viszonylag gyakori, hogy a föld alatt is hoz virágot, amelyből termés is fejlődik. Egy-egy tő virágzása általában másfél hónapig tart, ami alatt a sok levélhónaljban fejlődő virágból (akár 150-200 db/tő), 20-25-ből indul fejlődésnek termés. A virágok a zöldborsóhoz hasonlóan öntermékenyülnek.
A terméstartók növekedése nagyon gyors, szinte „szemmel látható”. Mivel végül azokból a terméskezdeményekből lesz csak valóban termés, amelyek időben bekerülnek a föld alá, a terméstartók helyzete (földfelszínhez való közelsége és a föld felé hajlása) és növekedése kulcsfontosságú a terméshozam szempontjából. Ehhez a természetben kedvező az elheverő szár és a dús lombozat között kialakuló nedvesség, hogy a terméstartók vége a terméskezdeményekkel együtt ne száradjon el túl gyorsan, és hamar be tudja magát fúrni a földbe.
Hüvelyei tojásdad vagy hengeres alakúak, 1-4 (legtöbbször 2) maggal. A magok között a hüvely változó mértékben befűződik. Az éretlen termések fehérek, majd éréskor sárgás, drappos színűek. A hüvely magától nem pattan fel, de nyomás hatására két félre hasad. A hüvelyekben a magokat takaró vékony maghéj fajtától függően a fehértől a bordóig változó színű, amelyek a két meghúsosodott, krémszínű sziklevelet takarják. Tulajdonképpen ezek a sziklevelek a fogyasztott részek. Ezermagtömege 400-450 gramm.
Hosszúnappalos növény, ami azt jelenti, hogy a virágzáshoz és a termések fejlődéséhez szükség van a hosszú nyári napokra. Kifejezetten napkedvelő, félárnyékba vagy árnyékba nem érdemes vetni. Melegigényes növény, olyannyira, hogy azt is mondhatjuk: a melegigényes zöldségfélék között is a legigényesebb, mert a jó terméshez ráadásul viszonylag hosszú meleg időszakra van szükség.
A növények fejlődéséhez a 25-30 °C a kedvező, 20-21 °C alatti hőmérsékleten már vontatott a növekedése és gyenge a terméskötése is. A csírázáshoz-keléshez is viszonylag meleg környezetre, azaz jól fölmelegedett talajra van szüksége. A föld fölötti részek fagyérzékenyek, ami különösen azért fontos, mert a termések érése az őszi időszakra esik. A talajban levő részek mínusz 1-2 °C-ot viselnek el. Érésére az a kedvező, ha az augusztus-szeptemberi reggelek sem túl hidegek (lehetőleg minél később süllyedjen a hőmérséklet 12-13 °C alá), és ha felszedés után még a szabad területen szeretnénk utóérlelni a termést, akkor az is fontos, hogy ne legyen abban az időszakban túlzottan nedves, párás a levegő.
A többi pillangóshoz hasonlóan csírázáshoz és keléshez, valamint a virágzáshoz és termésfejlődéshez igényel viszonylag sok vizet. Mivel hőigényének kielégítésére május első felében vetjük, általában kelesztőöntözésre is szükség van, és a viszonylag elhúzódó virágzási időszakban is többszöri öntözéssel kell számolnunk. Öntözéskor azonban figyelnünk kell arra, hogy a hideg öntözővíz lehűti a talajt is, ami kedvezőtlen a növényeknek. Az érési időszakban a vízellátást mérsékelni kell, mert az a jó, ha a talaj nem túl nedves abban a rétegben, ahol a termések helyezkednek el. Ezt segíti az is, ha levegőben gazdag talajunk van, amelynek jó a vízáteresztő képessége. Legkedvezőbb ezért a földimogyoró számára a humuszos homoktalaj, és nem javasolt agyagos, kötött talajon termeszteni. Tápanyagigénye közepesnek tekinthető, szerves trágyázást követően második vagy harmadik évben vessük a területre. Pillangósként jó elővetemény, bár a borsóhoz és babhoz képest később kerül le a területről, nitrogénben gazdagítja a talajt, és a nem fogyasztott részekkel tudjuk trágyázni is azt.
Általában hazánkban nem érhető el a piacon túl sok földimogyoró-fajta, de ha külföldről vásárolunk szaporítóanyagot, jó tudni, hogy a mi éghajlati körülményeink között biztos beérést elsősorban a rövidebb tenyészidejű, „korai” fajtáktól várhatunk, amelyeknek azonban kisebb a terméshozama, mint a kései fajtáké.
Termesztésekor a szokásosnak tekinthető őszi talajmunkák után tavasszal a legfőbb feladatunk, hogy a területet tisztán tartsuk a késői vetéshez, és kellően nedves, de viszonylag jó szerkezetű vetőágyat alakítsunk ki. Mivel a vetésre májusban kerül sor, kora tavaszi szedésű zöldségfélékkel (pl. áttelelő saláta, zöldhagyma) hasznosíthatjuk is a területet előtte. A vetésidőt úgy válasszuk meg, hogy a talaj hőmérséklete lehetőleg már stabilan 15 °C fölött legyen. Május második felében még esetleg vethetünk, de a megkésett vetés után a növények vízigényének kielégítése is nehezebb, és a jó terméshozamhoz és beéréshez csak átlagosnál naposabb évjáratban lesz elég napsütés (1200-1350 óra a korai fajták esetén).
Mindig helyre vessük, palántázásról a növényeknek rossz az eredése. Soros vagy fészkes vetést is választhatunk, előbbit 60-70 x 10 cm-es, utóbbit 40-50 x 40-50 centiméteres elrendezéssel. Fészkes vetésnél 5-6 magot tegyünk egy fészekbe.
Ápolása során az öntözés mellett a legfontosabb a töltögetés, hogy minél több terméstartó elérje jó állapotban a földet és bele tudjon fúródni. Általában a virágnyílástól számítva 5-7 napunk van, hogy a terméstartó elérje a talajt és befúrodjon. A virágzás elhúzódó, de a legszebb termések az első virágokból lesznek, így az első virágok megjelenését követően fel kell tölteni a töveket. A munka hasonló, mint a burgonyánál. Ügyeljünk rá, hogy a levelek nagy része a fényen maradjon, de a betakart bimbókból és virágokból lehet termésünk. Ezt követően két héttel még egyszer érdemes kicsit magasabbra feltölteni a bokrokat. Mivel a nálunk ajánlott fajták általában felálló vagy félig felálló szárúak, a töltögetés nagyon fontos, hogy a magasabban levő terméstartók vége is elérje a talajt, és lehetőleg legalább 8-10 centiméter mélyre belenőjenek.
Ha a keléshez esetleg nem is kell vízpótlás, a töltögetések után mindenképpen érdemes öntözni.
A tenyészidőben, ha a talaj nem kellőképpen tápanyagdús, lombtrágyázással vagy a feltöltéskor
tápoldattal, vagy granulátumos műtrágya kiszórásával és feltöltéskori bekeverésével adhatunk műtrágyát, de kedvezőbb az őszi talajmunkák vagy a vetés előkészítés során kijuttatott trágya hatása.
Az ápolási munkák közben még a terület elgyomosodását kell megakadályozni, melyet egyébként a feltöltés során is részben elvégzünk.
Növényvédelemre általában nincs szükség, bár régi, érzékeny fajtáknál előfordulhatnak gombabetegségek, a mai fajtáknál azonban jelentőségük nem nagy. A legtöbb kárt a madarak és rágcsálók okozhatják vetés után, ha megtalálják és kicsipegetik a magokat a földből. Ezért kis területen érdemes fátyolfóliával letakarni a vetést.
Ez általában szeptember végére, október legelejére esik. Ekkor a töveket a lombjuknál fogva húzzuk ki, esetleg melléjük bökve az ásóval. A kiszedés után 10-12 nap még az utószárítás, ami fontos a jó minőségű beéréshez. Ennek érdekében nagyüzemekben a töveket a földfelszínre kifordítva hagyják, ha napsütéses az idő. Kiskertekből vagy kisüzemből, ha van helyünk, színben, padláson, vagy betonozott szabad felületen is történhet az utóérlelés. Utószárítást követően a hüvelyeket kézzel tépjük le a tövekről. A penészes terméseket ne fogyasszuk, mert a penészgombák által termelt mérgező anyagokat tartalmazhatnak.
Tövenként 6-9 dekagramm hüvelytermésre számíthatunk.
