Back to top

Nem lesz halhiány karácsonykor

Az előző években megszokott kínálattal találkozhatnak idén is a karácsonyi halvásárok látogatói. A vásárlóknak ugyanakkor mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk, az élő ponty ára az előző évhez képest mintegy negyven százalékkal lesz magasabb, míg a feldolgozott hal még drágábban kapható az árusoknál.

Nincs egyszerű évük a hazai tógazdaságoknak, a rendkívüli aszály és a költségek drasztikus mértékű emelkedése alaposan rányomta a bélyegét a termelésre - írja a Magyar Nemzet. Az idén soha nem látott vízhiány alakult ki a hazai tógazdaságokban, az elmúlt két év aszályos időjárása miatt a halastavak vízszintje számos helyen vészesen alacsonyra csökkent, s vannak vizek, amelyek teljesen kiszáradtak. A haltermelőkre ráadásul a takarmányok mellett az üzemanyag és a villamos energia árának emelkedése is súlyos terhet rótt. Számos haltermelő az inputanyagárak miatt kénytelen volt visszafogni a termelést, mivel nem tudta finanszírozni az elmúlt években megszokott mennyiségű telepítést. Emiatt az idén a megszokottnál jóval kevesebb hal kerülhetett ki a tógazdaságokból. 

A karácsonyi időszakban azonban ennek ellenére nem lesz hiány a magyar halból. 

Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke szerint a magyar tógazdaságok az idén önként korlátozták a kivitelt, vagyis a korábbi évekhez képest nem vagy csak nagyon kis mennyiségben szállítanak külföldre halat. Egyedül busából és amurból folyik az export, mivel ezen növényevő halfajokra itthon alacsonyabb a kereslet.

A közelgő ünnepi szezonnal kapcsolatban a szakember a Magyar Nemzetnek elmondta: 

a karácsonyi időszakban minden nagyáruházban, vásárcsarnokban és egyéb árusítóhelyen megtalálható lesz a magyar hal.

Pontyból nem lesz hiány, az élő hal ára azonban mintegy negyven százalékkal magasabb szintre került. A ponty kilója 1800 és 2200 forint között alakul ebben az évben.

A nagyobb értékű halak közül harcsából fedezni fogja a kínálat a hazai igényeket, süllőből és csukából valamennyivel kevesebb kerülhet piacra a megszokottnál. A kínálathoz azonban valószínűleg a kereslet is igazodik majd. A megszokottnál magasabb árak vélhetően a fogyasztást is visszafogják majd. Németh István szerint az idén – az előző évekre jellemző trenddel ellentétben – ismét az élő ponty fogyhat a legjobban. – Azok, akiknek ideje engedi, az idén az élő hal vásárlásával járnak a legjobban. A feldolgozott halfiléhez és halszeletekhez képest ugyanis jóval gazdaságosabban juthatnak kiváló minőségű magyar halhúshoz – fogalmazott a szakember. 

Németh István úgy véli, az élő hal minden bizonnyal az idősebb korosztály számára lesz vonzóbb ajánlat, míg a fiatal családok vélhetően az idén is az előre feldolgozott halfilét választják majd.

Míg a hazai halfogyasztásban az elmúlt években pozitív tendencia volt tapasztalható, a Covid-járvány előtti időszakban az egy főre jutó átlagos mennyiséget sikerült 6,7 kilogrammra emelni hazánkban, a pandémia miatt azonban ez a szint a múlt évben 6,4 kilogrammra esett vissza. Bár a járvánnyal kapcsolatos korlátozások már nem befolyásolják a piacot, a magas árak azonban idén is visszafoghatják a keresletet. 

A Mahal várakozásai szerint minden bizonnyal csökkenni fog a hazai halfogyasztás, hiszen a viszonylag magas áron kapható ponttyal az árstoppal érintett baromfi- és sertéshús versenyez a fogyasztók kegyeiért. 

– Egyelőre nem látjuk, hogy hogyan alakul a kereslet az ünnepek alatt, elképzelhető azonban, hogy az év végére teljesen kiürülnek a halastavak. Így a jövő év elejétől egészen a kora nyári időszakig átmeneti halhiány alakulhat ki a hazai piacon – mutatott rá a szakmaközi szervezet elnöke. Németh István szerint a nyár közepén jelenhet majd meg a csarnokokban újra az élő hal, addig külföldi, fagyasztott áruval kell beérniük a fogyasztóknak. 

Forrás: 
Magyar Nemzet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Nemzeti parki területen, ráadásul tiltott eszközökkel horgásztak

Orvhalászokat értek tetten a rendőrök 147 kilogramm ponttyal a Hortobágyi Nemzeti Park területén - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.

A Dunántúlra összpontosul a szelídgesztenye-termesztés

Vas, Somogy és Zala megyében termesztik a legnagyobb felületen a szelídgesztenyét. Eme héjas gyümölcs egyedi íze mellett kiváló beltartalmi értékekkel is rendelkezik – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.

Egy pincészet, három borvidék

„Alkotás gondosság, alaposság, értékek, megőrzés, kitartás, szeretet, öröm, szépség, báj, egyszerűség, érzés, értelem, egyediség” – ezen irányelvek mentén hozta létre Zsirai Csaba a Zsirai Pincészetet, amit Zsirai Petra és Kata örökségül kapott édesapjuk elhalálozásával. Álmát lányai teljesítik be, amelyről és a pincészet mindennapjairól Zsirai Kata beszélgetett Viniczai Sándorral, a Borászati Füzetek felelős szerkesztőjével az MMG Direkt legutóbbi adásában.

Továbbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme

Továbbra is virágzik a nagytestű halak feketekereskedelme, újabb nagytestű tiszai pontyot sikerült hazajuttatnia eredeti élőhelyére a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) és a Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetség (KTVHESZ) halőreinek.

Lékhorgászokra csapott le a természet

Több mint százan, egyes források szerint csaknem kétszázan rekedtek egy amerikai tavon letört, és a parttól elszabadult jégtáblán.

Rózsás ízek és illatok az ünnepi asztalon

Egy Nógrád megyei nonprofit szervezet célja, hogy Kleopátra kedvenc virága a konyhakultúra része legyen. Története a 2010-es évekre nyúlik vissza, amikor Maczó László, Bér polgármestere több mint tizenhatezer tő rózsát ültetett a község területén.

Üres konténerekkel teli raktárak

A legfrissebb hírek szerint újabb globális szállítási gond kezd kibontakozni a túl sok üres konténer miatt.

13 étel, amely segít a veséknek eltávolítani a méreganyagokat

Gondoljunk a vesénkre úgy, mint egy szűrőre, amely megszabadítja a szervezetet mindattól, amit nem akarunk, hogy ott maradjon. Ez a két, bab alakú szerv gondoskodik a vér szűréséről, mely során eltávolítja a méreganyagokat és a felesleges folyadékot a szervezetből, miközben kordában tartja a kálium- és a nátriumszintet. Emellett hormonokat is termel, amik segítenek szabályozni a vérnyomás és a csontok erősségét.

Mennyi kalciumra van szükségünk naponta, és mi a legjobb módja annak, hogy hozzájussunk?

A kalcium az erős, egészséges szervezet kulcsfontosságú összetevője. Azonban a 19 év feletti férfiak közel 30 százaléka és a nők 60 százaléka nem fogyaszt belőle eleget az amerikaiaknak szóló étrendi irányelvek szerint. Egy dietetikus megosztotta, hogy miért fontos az elegendő kalcium bevitele, valamint a kalcium fogyasztásának legjobb módjait.

Megfontoltabb vásárlókra, visszafogottabb ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok

Érezhetően megfontoltabbak a vásárlók, keresik az akciókat és az olcsóbb termékeket, így a korábbiaknál visszafogottabb év végi ünnepi szezonra számítanak az áruházláncok - derül ki az MTI által készített körképből.