0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. március 26.

Az amerikai költésrothadás ellen jól jöhetnek a lactobacilusok – viszont a sima cukorlepény növelheti a kórokozók számát

Az amerikai költésrothadásra, melyet egy baktérium, a Paenibacillus larvae okoz, nincs gyógyszer, antibiotikumokkal való kezelése pedig szigorúan tilos, hiszen rezisztenciát okozhat.

Viszont időnként felüti a fejét a méhészetekben ez a betegség, megkeserítve a méhész és a méhek  életét.

Egy tanulmányból az derül ki, hogy laktobacilusokkal csökkenteni lehet a kórokozók számát.

A bélben található mikroorganizmusok meghatározzák az ember egészségi állapotát, ezért a probiotikumok segítséget jelenthetnek annak megerősítésében. Ez igaz a méhek esetében is. 

Egy a Nyugat Ontarioi Egyetemen végzett kísérletben a kutatók egy probiotikumot tartalmazó lepény hatását vizsgálták a méhek egészségére vonatkozólag.

A kísérlet során a méhek amerikai költésrothadással fertőződtek meg a kutatók szándéka ellenére.  

A kutatók megállapították, hogy azoknál a méhcsaládoknál, melyek a probiotikumot tartalmazó lepényt kapták, 99%-al csökkent a költésrothadás kórokozójának a száma és magasabb volt a túlélési ráta.

A további kutatásokból kiderült, hogy a laborban probitoikumokkal (Lactobacillus plantarum Lp39, Lactobacillus rhamnosus GR-1, Lactobacillus kunkeei BR-1) ellátott méheknek magasabb volt az immunitása a P. larvae-val szemben.

Az eredményekből kiderült, hogy a probiotikumok egy Defensin 1 elnevezésű gén kifejeződését növelik, mely egy antimikrobiális peptid. 

Meglepték a kutatókat a méhcsaládok összehasonlításánál kapott eredmények is:

A méhek egy csoportja nem kapott semmilyen táplálékkiegészítést; egy másik csoport sima cukorlepényt kapott, a harmadik viszont a probiotikumot tartalmazó cukorlepényt kapott.

A legfertőzöttebb csoport az volt, amelyik csak sima cukorlepényt kapott.  

A méhészek között széles körben elterjedt szokás, tehát az, hogy a méheknek sima cukorlepényt vagy cukorszirupot adnak, a kórokozók szaporodásához vezethet.

Hosszútávon a kutatók bíznak abban, hogy olyan megfelelő probiotikumokat tartalmazó cukorlepényt fejlesztenek ki, melyet a méhészek a P. larvae ellen használhatnak majd.

 

A tanulmány teljes egészében itt olvasható: 

Daisley, B.A., Pitek, A.P., Chmiel, J.A. et al. Novel probiotic approach to counter Paenibacillus larvae infection in honey bees. ISME J (2019) doi:10.1038/s41396-019-0541-6

 

Ajánljuk még:

A méhrajok nagyobb elektromos térerősséget gerjesztenek mint egy viharfelhő

Ezt eddig nem tudtuk a háziméh bélflórájáról

 

Forrás: Nature