0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

Nemzetközi Szimpózium az aranysakál terjedéséről

Az aranysakál, népi nevén nádi farkas vagy toportyán egy őshonos, hosszú évszázadokig alacsony létszámban és sokszor alkalmi módon jelen lévő ragadozó volt Magyarországon. Az utóbbi években, évtizedekben azonban rohamosan felszaporodott állományuk, ezzel elterjedésük is, ami fokozatosan egyre több problémát okoz állattartónak és vadgazdálkodónak egyaránt.

Mit kell tudnunk erről a titokzatos fajról, és milyen kutatások zajlanak nemzetközi szinten a faj megállításáért? A kérdés megválaszolására és a kérdéskörben végzett aktuális nemzetközi kutatási eredmények ismertetésére, Szerbia és Görögország után, immár harmadik alkalommal rendeztek Nemzetközi Sakál Szimpóziumot, ezúttal 2022. november 2–4. között Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen. A rendezvényen 20 ország 76 szakembere vett részt, és több mint 50 tudományos anyagot ismertettek a kutatók. 

A rendezvény megnyitóján Heltai Miklós, a MATE Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének vezetője ismertette a konferencia célját: nemzetközi ismereteken keresztül összevethető lehessen a sakál elterjedésének okai, viselkedése, táplálkozási szokásai, ezen tapasztalatokból pedig hatékonyabbá váljon a ragadozó-ember konfliktus kezelése, valamint a szakember a fajjal való tudatosabb gazdálkodás ismérveinek átadását mint lényegi tényezőt is kiemelte köszöntőjében. Gyuricza Csaba, a MATE rektora pedig ismertette,

jelenleg az egyetem három campusán zajlik vadgazdálkodási és természetvédelmi oktatás (Gödöllő, Kaposvár, Keszthely), amely intézményekben kiemelt figyelmet kapnak a vadgazdálkodási, vadbiológiai, továbbá fauna- és flóramegőrzési kutatások.

Ezen projektek adatait az Országos Vadgazdálkodási Adattár számára biztosítják – tette hozzá a rektor. 

Az előadások során Csányi Erika, a Soproni Egyetem PhD hallgatója azt az új magyarországi kutatási programot ismertette, amelynek keretében nagy mennyiségben látnak el nyakörvvel rókákat és aranysakálokat. Az eszközzel GPS telemetriás adatokhoz jutnak a kutatók, ezzel pontosan meghatározható a ragadozóknak a területhasználata. Az elmúlt két évben 8 egyed szolgáltatott adatokat Olaszországból, öt Görögországból, egyet állat pedig Szlovákiából küldött információkat, Magyarországon 70 aranysakálra tettek GPS-es nyomkövetőt 2020–2022 között. A kutató szerint ilyen mennyiségű adatot ­– egyebek mellett az eltérő területadottságok és a kevés minta miatt – nehéz egymáshoz viszonyítani és feldolgozni, több adatra van szükség a pontos statisztikai analízishez. Azt azonban az adatok jól láttatták, hogy igen nagy távolságokat képes az aranysakál bejárni – ezt csak megerősítette Wiesław Bogdanowicz, a lengyel akadémia állattani múzeum és intézet professzora, aki bizonyítékokat is prezentált arról a sejtésről, hogy e nagy távolságbejárásból adódóan a pannon populáció egyedei genetikai azonosságot mutatnak a havasalföldi (Román-alföld), illetve a trákiai egyedekkel, és megjelentek Lengyelország és a Baltikum területén.    

Csányi Sándor, a MATE professzora az aranysakál terjedésének irányát és sebességét mutatta be hazai adatokon keresztül.

Vizsgálatai szerint a faj expanziója 30 év figyelembevételével mostanra tetőzött, és hosszú távon a vadfauna részesének tekintendő, ezért további terjedésének elkerülése érdekében folytatni kell az ellene való nagymértékű vadászati nyomást.

A szimpóziumon a görög helyzetről is beszámoltak, ott korábban kisebb szubpopulációban élt, sokáig veszélyeztetett státuszú fajnak számított. Majd 10-15 évvel ezelőtt fordult a kocka az állománynagyságban. Mivel Görögországban következtek be legkésőbb változások a faj populációdinamikájában, ezért nemzetközi szinten is hasznos adatokat szolgáltat a későbbiekben a görögök aranysakál-populációdinamika programja.

Izraeli kutató egy őz nagyságú csülkös vad, a hegyi gazella és az aranysakál viszonyán keresztül ismertette a ragadozó szabályozásának ottani tapasztalatait. A kutatók megállapították, hogy az aranysakál fegyveres állományszabályozása, még intenzív vadászati nyomás mellett is, csak gyérítésnek tekinthető, a faj erős kompenzációval vág vissza intenzív szaporodásával.

Az viszont szembetűnő volt az izraeliek számára, hogy ott, ahol az ember által indirekt módon nyújtott táplálékforrás hozzáférhetősége lecsökkent (legelőkön az elpusztult állatok összegyűjtése, halgazdaságok, állattartó telepek, szemétlerakók megfelelő alapossággal történő elkerítése), a sakálállomány zsugorodó tendenciával válaszolt, sőt, a hegyi gazella állománya erősödésnek indult.

Az izraeli tapasztalat egyébként párhuzamba hozható azzal a hazai gyakorlattal, hogy a területen kint hagyott zsigernek mekkora jelentősége van az aranysakál állománynagyságára. 

További hazai gyakorlatot számba véve kijelenthetjük, hogy a vadászatra jogosultak vadászlőfegyverrel és csapdázással történő aranysakálállomány-kezelése nem tartja a lépést a ragadozó állománynövekedésével. Óvatos, opportunista, rendkívüli alkalmazkodó képességű és intelligens állat lévén, az aranysakálnak szinte kizárólag az éjjeli vadászata vezethet sikerre, technikai eszközök bevonásával. Ehhez azonban a megfelelő jogi háttér még nem áll teljes mértékben rendelkezésre.

A cikk bővített változatát a Kistermelők Lapja januári számában olvashatják.

Forrás: magyarmezogazdasag.hu