Az egérrácsok (1. kép) felhelyezésére nincs egységesen elfogadott időpont. Függ többek között a családok erősségétől, illetve az adott vidék hordási adottságaitól. Gyengébb állomány esetén célszerű az utolsó hordás után feltenni őket, ezzel segítve a méheket a rablás megelőzésében. Az egérráccsal leszűkített kijárókat könnyebben tudja védeni egy gyenge család is.
Ha már a kijárók védelmét említettük, akkor a nyár végi időszakban muszáj kiemelni a darazsak által okozott kellemetlenségeket is. Az egérráccsal ellátott kaptárakba nehezebben tudnak bejutni a darazsak, hiszen a méhek hatékonyabban tudják őrizni otthonukat. Idén nálam a lódarazsak okoztak nagy fejtörést, elég nagy számban és rendszeresen látogatták méhesemet, a darázscsapdákra ügyet sem vetettek. Miután felkerültek az egérrácsok, a lódarazsak szinte teljesen eltűntek. Úgy tűnik, az ily módon leszűkített kijárók ellenük is hatásosak. Az egérrácsokat azonban legkésőbb kukoricaaratás környékén szokták felrakni (ugyanis ekkor kezdenek a rágcsálók télre melegebb és élelemben gazdagabb szállás után nézni), de még mindenképpen a hűvös idő és a méhek fürtbe húzódása előtt kell rá sort keríteni.
Örösi Pál Zoltán Méhek között című művében ezt írja az egerek kártevéséről: „A méhek legnagyobb téli ellenségei az egerek. Többféle egér hatolhat be a kaptárba. Megrágják a lépeket, fészket raknak a kaptár zugában, fölfalják a lépesmézet, nyugtalanítják a méheket. Korlátlan garázdálkodásuknak csak az enyhe időt vet véget. Akkor vagy idejében elhagyják a kaptárt, vagy a melegtől felpezsdülő méhek agyonszúrják őket.
Az egér jelenlétét elárulja a kaptár alját borító rengeteg durva léptörmelék, mégpedig nemcsak a sejtfödél, hanem a sejtek oldalának maradványa is, és az egér viasztartalmú ürüléke. Vannak vidékek és évek, amikor az egér igen nagy csapás, máskor nem feltűnő.”
A kaptár minden tekintetben alkalmas telelőhely az egerek számára (2. kép). Védett az időjárás viszontagságaitól, és a lépekben eleséget is találnak maguknak a rágcsálók. Előfordulhat, hogy csak csemegézni járnak a méhekhez, de be is költözhetnek a kaptárakba. Az egérürülék a keretek tetején, a takaráson vagy a rostaszöveten egyértelmű bizonyítéka annak, hogy egér garázdálkodott a kaptárban. Ugyanígy a megrágott lépek is rágcsálók jelenlétét jelzik. Első pillantásra úgy tűnhet, hogy rablás nyomait látjuk, ám tüzetesebben szemügyre véve láthatjuk, hogy nagyobbak a viaszmorzsák (3. kép), és akár nagyobb lyukak is lehetnek rágva a lépekbe. Abban az esetben, ha az egerek be is költöznek a kaptárba, a fészket is megtaláljuk. Ezt igen változatos anyagokból építhetik: fű, széna, szalma, papír, zsinór, a takaráshoz használt tárgyakból szedett darabok és szinte bármi, amit csak találnak, fészekanyagul szolgálhat (4. kép).
A telelő család számára rendkívül fontos a nyugalom. Ha ezt a nyugalmat bármi – adott esetben egy folyton motoszkáló egér – megzavarja, a méhek többet fogyasztanak a téli élelmükből, ami a kaptárban történő ürítkezéshez is vezethet, vagy pedig fennállhat annak a veszélye, hogy a kelleténél hamarabb elfogy a mézük, és éhen halnak. Igen gyakran előfordul, hogy az egér a család felett épít fészket, a takarás anyagát is használva; közlekedni pedig a kijárón keresztül tud, így rendkívül zavaró a méhek számára az állandó mozgás és neszezés a kaptárban.
Ezenfelül az egerek megrongálják a lépkészletet, amit így ki kell selejtezni. Nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk meg ennek a kérdésnek az élelmiszerhigiéniai vonatkozásáról sem, hiszen a kaptárban a lépekkel élelmiszert termelünk! Az egyik télen úgy jártam, hogy bár felkerültek időben az egérrácsok, nem vettem észre, hogy az egyik (NB 24-es) kaptáram méztéri részének az alján van egy rés, amit a hideg beálltával egy egér akkorára szélesített, hogy ki- és beférjen rajta.
Három-négy lépet rágott szét az egér, én mégis gondolkodás nélkül az összes méztéri oldalon lévő keretet beolvasztottam, majd miután kitakarítottam, lánggal fertőtlenítettem is a kaptárt, hiszen ott, ahol élelmiszert készítünk, semmi keresnivalója rágcsálónak, de ha mégis megesik, akkor muszáj egy alapos takarítást-fertőtlenítést végezni, hogy az általa esetlegesen terjesztett kórokozóktól megszabaduljunk.
Az egér jelenléte a fentieken túl azért sem kívánatos, mert ha bemerészkedik a fészek közelébe, megeheti a telelőélelmet is, így a méhek éhen pusztulhatnak. Az is előfordulhat, hogy a fészek lépjeit teljesen átrágja. Ebben az esetben is fennáll az élelmiszerhigiéniai kérdés, ezeket a kereteket természetesen ugyanúgy ki kell selejtezni.
Ha teljesen biztosra akarunk menni, és hívatlan vendégek nélkül akarjuk teleltetni méheinket, az egérrácson túl van még néhány praktika, amit bevethetünk. A legfontosabb, amire egyébként is nagy figyelmet kell fordítani: ne legyenek lyukak a kaptárakon (saját példámból kiindulva, azt tanácsolom, hogy a kaptárak alját is tüzetesen vegyük szemügyre).
Ebből adódik, hogy a konténeres méhészek előnyben vannak, nekik nincs sok gondjuk az egerekkel. A tapasztalatok szerint a középkijárós kaptárak is sokkal védettebbek az egerek ellen, mint az alsó kijárósok. Alternatív megoldásként pedig a macskák vagy a baglyok méhesbe szoktatása is szóba jöhet. Mérgek kihelyezését nem javasolnám, hacsak nem tudjuk teljesen biztosan megoldani, hogy csak az egerek egyenek belőle. Ennek érdekében hasznos lehet hivatásos kártevőirtók tanácsát is kikérni. Természetesen ennek a lehetőségnek az alkalmazását nagyban befolyásolják a méhes területi adottságai.
Ne feledjük: a jó telelés egyik alapfeltétele, hogy biztosítani tudjuk méheink számára a szükséges nyugalmat. Ne legyünk hát restek mindent megtenni ennek érdekében!
Szűcs Andrea
