Nagy Róbert, az Axiál Kft. Fendt termékfelelőse hosszú évek alatt végigkövette, miként fejlődtek a német gyártó erőgépei. „ A céghez 2001-ben kerültem, 2002 nyarán írtuk alá a Fendt-el a forgalmazási szerződést.
– vázolta tapasztalatait a szakember. Teljesen megújult a széria, nem csak ráncfelvarrást végeztek rajta. Egyébként érdekesség, hogy a Fendt gyár traktorpalettájából a 7-es széria a legsikeresebb, a legnagyobb darabszámban értékesített erőgép. Nagyon jó méret, a teljesítmény kicsit feljebb tolódott, 200-tól 280 lóerőig áll rendelkezésre. Külön érdekessége, hogy megkapta a nagytestvérének a VarioDrive hajtásláncát. A Fendt nevével összeforrt a Vario váltó.
A Vario hajtómű óránként 20 kilométeres sebességtől akár 60 kilométerig fokozatmentes. Beépítették azt a VarioDrive hajtásláncot, amit az ezres szériában, az 500 lóerős traktorban alkalmaznak, amely külön hajtja meg az első hidat és külön a hátsót.
Gyakorlatilag 25 kilométeres sebességig állandó összkerékhajtással rendelkezik a traktor. Utána leválasztja az első híd hajtását, és 60 kilométer óráig már csak hátsó hajtású, de akkor is teljesen fokozatmentes.
Kezelési szempontból egyszerűbb lett, az erőgépben nincs egyes, kettes fokozat, nem kell a kezelőnek odafigyelni a váltásra. Az is érdekesség, hogy kikerült az összkerékhajtás kapcsoló, a gép figyelve a kerékcsúszásokat, terheléseket, szükség esetén automatikusan kapcsol.
„Kisebb családi gazdaságoknál helye van, mint egy igazi mindenes erőgép, hiszen ha ápolókereket teszünk rá, akkor befér akár a sorba is, a gazda minden munkát el tud vele végezni. Nagyobb gazdaságoknál pedig akár egy komoly vetőtraktorként alkalmazható, hiszen
Kis traktornak már nem mondanám, mert a 200-280 lóerő már nem is olyan pici” – magyarázta Nagy Róbert, följebb tolódtak a teljesítmény kategóriák. Egy felső-közép kategóriás traktor kapnak a Fendt 728 Vario-val, egy nagy traktor előnyeivel, adottságaival. Igazi kiszolgáló erőgép, szállításhoz, bálázáshoz, kaszáláshoz egyaránt megfelel, ráadásul mobilis, szállításban is nagyon szeretik, ha komolyabb távolságokat kell megtenni.