Beporzók napja

Ilyen intézkedések a természetes élőhelyek védelme a természetvédelmi jogszabályokon keresztül, a méhekre veszélyes növényvédő szerek használatának korlátozása, valamint a Natura 2000 területek hálózata, ami rendkívül fontos az élőhelymegőrzés szempontjából. A lakossági érdeklődést az Európai Bizottság által kezdeményezett nyilvános konzultáció eredménye is igazolta, miszerint a válaszadók 94%-a tartja a beporzók eltűnését riasztó mértékűnek, a következményeit pedig aggasztónak. Valóban riasztó mértékű, hiszen Németországban 27 év alatt 85%-kal csökkent a befogott rovarok száma a nemzeti parkokban (erről a Plos One természettudományi folyóirat számolt be egy 2017-ben megjelent tanulmányban). Európában tízből egy méh- és lepkefaj a kihalás szélén áll. A figyelemre tehát szükség van!

Mit is jelent valójában a beporzás? Azt a folyamatot hívjuk így, melynek során a virágporszem (pollen) a nyitvatermőknél a magkezdeményre, a zárvatermőknél a bibére jut. Különösen zárvatermők esetében, a pollen célba juttatása összetett feladat, és több módja van a virágpor mozgatásának, szállításának. A teljesség igénye nélkül beszélhetünk szélporozta növényekről (pl. diófélék, fűzfafélék, fűfélék, nyitvatermők); a víz alatt élő növények esetében logikusan a víz szállítja a pollent; a virágos növények legnagyobb része, a hazai fajok kb. 82%-a pedig állatok révén porozódik meg.

A beporzó rovarok, akárcsak a beporzandó növények, már a dinoszauruszok korában jelen voltak a Földön. Jelenlegi tudásunk szerint a legősibb beporzó rovar csaknem 100 millió éves, melyet borostyánba zárva találtak meg. Túlélték a dínókat, képesek voltak be­lakni a Föld szinte minden szegletét, ahol az ember is megél – mindez óriási alkalmazkodóképességüket igazolja. Napjainkban azonban bajban vannak, hiszen az emberi tevékenység különösen az elmúlt ötven évben felgyorsult környezetromboló hatását, a több mint 8 milliárd ember élelmezését biztosítani hivatott nagyüzemi, a természettel nem harmonizáló mezőgazdasági tevékenységet igen nehezen viselik el. Sőt, egyáltalán nem.

Fotó: MTI - Balázs Attila

A beporzók napjának egyik üzenete, hogy száguldó világunkban legalább öt-tíz percet szenteljünk arra, hogy – akár e cikk formájában – ismerjük meg jelentőségüket, és tűnődjünk el jövőnkről. Nem a távoli, hanem sajnos a közeljövőnkről. A beporzók munkájának sokkal több eredménye van, mint azt gondolnánk.

Azon túl, hogy nekik köszönhetjük asztalunkon a hüvelyeseket, zöldségeinket, gyümölcseinket, az olajos magvakat és így az olajat, amellyel sütünk-főzünk, rovarbeporzású növények lehetnek az alapanyagai számos gyógyszernek, épület- és bútorfának, bioüzemanyagnak és sokoldalúan felhasználható rostszálaknak is.

A beporzók jelenlétének köszönhető a madárdal és a virágillat is. Világszerte közel évi 150 milliárd euróra becsülik a vadon élő rovarok beporzómunkájának az értékét. De mi történik, ha ők nem végzik majd el ezt a munkát? Beporzók nélkül ugyanis nincs élet!

Utóbbi állítást igazolják azok a területek a Földön, ahol a növénytermesztő farmerek azt tapasztalták az elmúlt évtizedben, hogy rovarbeporzást igénylő kultúrájuk évről évre kevesebb termést adott. Rájöttek, hogy a beporzók hiánya, a vadon élő beporzók eltűnése felelős a kevesebb termésért és az ezzel járó árbevétel-kiesésükért. A világon a legtöbb növényvédelmi készítményt felhasználó országban, az USA-ban ma évente megközelítőleg 200 milliárd forint értékben fizetnek úgynevezett beporzási díjat a méhészeknek a beporzást igénylő fajokat, például mandulát, szilvát, almát, körtét, cseresznyét, dinnyét, áfonyát termesztő farmerek.

Tudjuk, hogy az emberi társadalom léte nagyban függ a természeti rendszerek egészségétől, mely rendszereknek szemmel alig látható, de nélkülözhetetlen elemei a beporzók. Óvjuk, védjük őket, mert nincs jövőnk nélkülük!