Back to top

Alvás, stressz, kortizol…és a gyógynövények, amelyek segíthetnek

A jó alváshoz számos tényező optimális együttállása kell. A jó ágy sokszor nem elég. Az sem baj, ha sötét van, és ha nem valamilyen problémán kattog az agyunk. Nézzük az összefüggéseket…

Miért nem csörög már az ébresztőóránk?

A mellékvese által termelt kortizol ébreszt fel minket (legalábbis normális esetben) minden reggel. Neki köszönhető, hogy energikusan pattanunk ki az ágyból, lelkesen öltjük magunkra kedvenc ruháinkat, és rögtön készen állunk megvalósítani a napi terveinket. Olyan kerek ez a történet, olyan idilli. Miért érezzük mégis legtöbben, hogy nem életszerű? Talán mert kótyagos fejjel ébredünk és alig bírunk elvánszorogni a kávéfőzőnkig, ami komótosan kicsepegteti magából az élet (barna) vizét. Már olyan régóta van ez így, hogy már teljesen elfogadtuk. Elfelejtettük, hogy lehet másképpen is, hogy az a túl tökéletesnek tűnő állapot igaz is lehet. Gyerekként még természetesnek vettük, legalábbis mielőtt összekutyultunk mindent.

A levendula illóolaja stresszoldó hatású
A levendula illóolaja stresszoldó hatású
Fotó: wikipedia
Hogyan romlott el?

Az adrenalin mellett a kortizol biztosítja az energiát, hogy mentsük az irhánkat, vagy harcoljunk, amikor veszélyhelyzetben vagyunk. Hatására „emberfeletti” tettekre lehetünk képesek. Ami persze időnként jó, de nem minden nap, mert az nagyon kimerítő a mellékvese számára.

Mégis manapság legtöbbünkkel ez történik. Miért, hiszen általában nem vagyunk közvetlen életveszélyben? Valóban, de a testünk talán mégsem értene teljesen egyet velünk. És jobb, ha megszokjuk, hogy mindig neki van igaza.

Azt már nyilvánvalóan tudjuk a kortizollal kapcsolatban, hogy stresszes helyzetekben termelődik, azt szintén, hogy jelenünkben rengeteg stresszforrás vesz minket körül.

Őseinknek is megvoltak a maguk stresszes helyzeteik, amelyek inkább biológiai és fiziológiai szükségleteikkel voltak kapcsolatosak: elmenekülés egy vadállat elől, a táplálék megszerzése, védekezés a hideg ellen. Ezzel szemben a ma emberének felfoghatatlanul sok kevésbé valóságosnak látszó stresszel kell szembenéznie: hitelek törlesztése; pénzhiány, annak ellenére, hogy végkimerülésig dolgozunk; lélekölő munka, kibírhatatlan kollégák, túlórázás, állandó megfeleléskényszer, párkapcsolati problémák, lámpaláz, idegtépő várakozások, rohanás mindenhova, határidők betartása, beteg családtag ápolása, aggodalom az élelemhiány miatt, túl sok zaj, hőmérsékleti hatások, természetellenes fények, kényelmetlen ágy, kialvatlanság, veszekedés és még hosszan sorolhatnánk. Már annyi a feszültség a napjainkban, hogy egyesekben már nem is tudatosul, hogy mi történik bennük.

Az orbáncfű kedvelt hazai gyógynövényünk, nyugtató hatását klinikai kísérletek is alátámasztják
Az orbáncfű kedvelt hazai gyógynövényünk, nyugtató hatását klinikai kísérletek is alátámasztják
Fotó: wikipedia
Ha elszabadul a pokol

Mivel a testünk és az elménk számára elképesztően sokféle dolog tud stresszes lenni, mint ahogy azt a fenti lista is pedzegette, kijelenthető, hogy mindenkinek az életében vannak stresszorok. Különbözőek, de jelen vannak. Ezért a kortizolszintünk úgy fest, mintha az egész nap folyamán hullámvasúton utazna. Az élénkebb időszakokban vagy mi doppingoljuk magunkat kávéval, energiaitallal esetleg egy kis édességgel, vagy valamilyen feszült helyzet ugrasztja meg a kortizolszintünket. A közbülső időben pedig ott vannak a hiánytünetek: fáradtság, enerváltság, beszűkültség, kótyagosság, koncentrációs zavarok.

Optimális esetben reggel egy hatalmas adag kortizoladaggal kezdhetnénk a napot, ami kitartana addig, ameddig kell, és csak szépen, fokozatosan csökkenne, hogy estére teret engedjen a testnek a megnyugvásra, ellazulásra. Ritkán zajlik így a napunk, ugye?

Csökkenteni és csökkenteni

mit tehetünk, hogy visszazökkenjünk a rendes kerékvágásba? A legjobb az lenne, ha csökkenteni tudnánk a minket érő stresszt, de ez a mai világban irreális célkitűzés lenne. Ezért inkább arra kell törekednünk, hogy jobban tudjuk kezelni azokat. Kitűnő feszültségkezelő gyakorlatok közül választhatunk, amelyek segítenek megbirkózni az élet bármely területén jelentkező stresszes helyzetekkel. Igyekezzünk tiszteletben tartani a természet rendjét, a nappal az aktivitás, míg az éjjel a pihenés ideje. Ha így teszünk, rögvest egy másik pontot is kipipálhatunk, mert meneszthetjük a serkentőszereket.

Számos gyógynövény támogatja a szervezetet a stresszes körülmények elviselésében, érdemes ezek közül egy hozzánk illőt keresni. És végül több figyelmet szentelni a megfelelő C- vitamin bevitelre.

Ha a mellékvesénket túlterheltük, az a kortizollöketek megjelenésének zavarodottságát okozza, tehát előfordulhat, hogy reggel hullafáradtnak érezzük magunkat, majd délután- estefelé felélénkülünk, vagy ellenkezőleg reggel ezerrel pörgünk, de már kora délután leeresztünk.

Albert Anker festménye
Albert Anker festménye
Fotó: wikipedia

A gyógynövények között is találunk számos olyat, amitől jobban alhatunk, mert pélsául csökkentik a belső feszültséget. Remek növényi gyógyszerek kaphatók orbáncfűből, macskagyökérből, melyek nyugtató hatásúak. Jól oldja a stresszt a levendula. A komló illata kifejezetten altató hatású, ezért ennek terméséből kis álompárnákat is szoktak készíteni. De a keleti adaptogén gyógynövényeket is segítségül hívhatjuk, mely csoport nevéből is kitűnik: segítenek bennünket a környezetünkben fellépő stressztényezőkkel szemben adaptálódni, hozzászokni-elviselni ezeket.

Forrás: 
magyarmezogazdasag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Alacsony zsír vagy alacsony szénhidrát: melyik a jobb?

Ha egészségesebb életmódra szeretnénk váltani, valószínűleg hallottunk már az alacsony zsírtartalmú és a szénhidrátcsökkentett étrendekről.

30 az új 20

Bármily meglepő, de ahogy az embereké, úgy a modern táplálkozástudománynak és az orvoslásnak köszönhetően a lovak várható életkora is hosszabb lehet, mint elődeiknek volt több mint húsz évvel ezelőtt. Képessé válhatnak akár harmincévesen is aktív életet élni. Igaz, ehhez szükség van néhány alapvető feltétel teljesítésére.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.

Káliumban gazdag gyümölcslevek

A szívbetegségek kockázata számottevően mérsékelhető bizonyos gyümölcslevek fogyasztásával, legalábbis ez derül ki a Harvard School of Public Health intézet egyik kutatásából.

Így ugorhatunk ki a hízás-fogyás ördögi köréből

A hipotalamusznak fontos szerepe van a testtömeg-szabályozásban, gondolhatnánk, hogy nincs sok esélyünk vele szemben, pedig van.

Gyógyszer laskagombából

Nigériai kutatók laskagombából kivont hatóanyagot tartalmazó gyógyszert fejlesztettek szív- és érrendszeri betegségek kezelésére.

9 szénhidrát, amelyekre szükségünk van az étrendünkben

Bár a szénhidrátoknak rossz híre van, amiért túl gyorsan megemelik a vércukorszintet, nem minden szénhidrát egyforma. Míg a finomított szénhidrátokban és hozzáadott cukorban gazdag étrend összefüggésbe hozható a betegségek, köztük a 2-es típusú cukorbetegség és a szívbetegségek fokozott kockázatával, néhány szénhidrátban gazdag élelmiszer hihetetlenül tápláló, és megvédheti az egészséget.

A denevér rejtheti a megoldást az öregedés ellen

A denevérek segítenek a kártevők elleni védekezésben, a növények beporzásában és a magvak terjesztésében. Egy új kutatás szerint azonban a denevérek lehetnek a kulcsa a további gyulladások és az időskori betegségek terápiájának.

Medvecukor helyett glicirrizint az édesgyökérből!

Magyar termesztés- és gyártástechnológiára alapozva hoz létre egy magyar-üzbég vegyesvállalat édesgyökér-feldolgozó üzemet Üzbegisztánban. A lassan befejezéshez közeledő projektben három magyar vállalkozás érdekelt, a technológiát pedig a MATE kutatói szállítják.

Természetes megoldások bolhák ellen

A bolhák igazán bosszantó kis teremtmények, parazita módjára élősködnek, betegségeket terjesztenek, rendkívül irritáló nyáluk egyeseknél kellemetlenül viszkető, hólyagos kiütéseket okoz. Mit lehet felhozni mentségükre? Semmit.