Back to top

Gólyalábon a költségek

A hivatalos adatok szerint a burgonya tavalyi termőterülete nem érte el a 8 ezer hektárt. Évtizedek óta csökken a vetésterülete, de arra kevesen számítottak, hogy 2022-ben összesen 7900 hektáron ültetnek krumplit.

Ha a tavalyi aszályos időjárást és annak következményeit nézzük, akkor mégsem csodálkozhatunk ezen: akadt több olyan vármegye, ahol a hektáronkénti termésátlag a 14-16 tonnát is alig érte el. Ugyanakkor néhány kitartó és bizakodó vállalkozó még mindig reménnyel indítja az újabb évben a burgonyát, pedig legutóbb a költségek akkorát nőttek, hogy szinte gólyalábon jártak. Azt kéne ellensúlyozni hozamokban, és főleg értékesítési árban. Utóbbinak egyelőre kevés a realitása.

Kocsis Savanya Zoltán: csak biztos felvásárlóval szabad hozzáfogni a burgonyatermesztéshez
Kocsis Savanya Zoltán: csak biztos felvásárlóval szabad hozzáfogni a burgonyatermesztéshez
Kocsis Savanya Zoltán Mórahalom külterületén gazdálkodik. Ebbe született bele, s lett őstermelő édesapjával, Józseffel és öccsével, aki ugyancsak József. A teljes területük 80 hektár, amiből a vetésforgó megtartása okán csupán 25 hektáron termeszthetnek burgonyát. A többin tritikálét és rozst vetnek, mert a 3–4 aranykoronás földekre más, intenzívebb növény nem való. Ahol jobb a föld, a maradék összterület egyharmadán, ott kukoricával próbálkoznak. A tavaly készített fotók tanúsága alapján mérsékelt sikerrel. A területen, ahol ők most gazdálkodnak, a rendszerváltás előtt, a szövetkezeti világban szőlőt termesztettek. Mire eljött az új kor, a földek nagy része gazdátlanul maradt.

Az általuk művelt 80 hektár 90 százaléka sajátjuk, a fennmaradó 10 százalékot bérlik. Azt nem akarja eladni a tulajdonosa.

Kocsis Savanya Zoltán abban nőtt fel, hogy szülei, szakcsoporti tagként, saját területen gazdálkodtak. Régebben tartottak jószágot – szarvasmarhát, sertést –, de a jövedelem eltűnése miatt ezek az ágazatok hamar megszűntek.

Géplakatos szakmunkásképzőt végzett Szegeden, ami nagyon jól illik most a gazdálkodásához, mert szinte mindent ki tud javítani. Amellett aranykalászos gazda, mert ez előírás volt a földvásárláshoz és a gazdálkodáshoz. A családi gazdaság irányítását közel 20 éve vette át a most 49 éves gazda. Eleinte termesztettek sárgarépát is, de idővel csupán a burgonya maradt; a piac döntött így. A burgonya értékesítésére jó kapcsolatot találtak a Szeged-Szentmihályon működő Mező­ker Kft.-vel és a Vitagora Kft.-vel. A Mezőker Kft. a friss piaci felvásárlásban jeleskedik, a Vitagora pedig úgynevezett pucolékkészítésre rendezkedett be, azaz konyhakész burgonyát állít elő.

Kocsis Savanya Zoltánéktól a korai, májusi betakarítású ládás mosott burgonyától kezdve a nyári és az őszi felszedésűig minden elkerül hozzájuk, bár a hasznosítási cél már eltérő.

Az ásógép a talajelőkészítés és a szervestrágyázás nélkülözhetetlen eszköze
Az ásógép a talajelőkészítés és a szervestrágyázás nélkülözhetetlen eszköze
Általában burgonyát termesztenek, de azon belül eltérő termesztési módokat alkalmaznak. Korai fátyolfóliás termesztésre most 6 hektár jutott, amit február 20-ra már ki is ültettek. Ehhez a munkához egy évtizeddel ezelőtt még általában március közepén tudtak hozzáfogni, de annyira megváltozott az időjárás, hogy már február derekán, 20-án megkezdhetik az ültetést fátyolfólia alá. Sőt, idén takarás nélkül is ültettek 3 hektáron szabadföldi burgonyát, mert már februárban 16–20 Celsius-fokot mutatott a hőmérő. Tapasztalatuk szerint évről évre korábban kell kezdeni a burgonya kiültetését, amiben közrejátszik a klímaváltozás, no meg a tapasztalat, hogy a legnagyobb termést attól várhatják, ha a legkorábban el tudták végezni az ültetést. Nagyobb gond számukra, hogy március vége, április közepe táján jönni szokott egy hideghullám, faggyal együtt. Akkorra az ő burgonyájuk kibújik a földből, és kénytelenek fagyvédelmi öntözéssel védekezni a fagy ellen.

Szabadtermesztésre idén ültetnek még 6 hektár burgonyát, de olyan korán, hogy azt még ládás mosott burgonyaként fogják értékesíteni.

Ami területük pedig marad – most vagy 10 hektárra számítanak –, oda áprilisban ültetik ki az őszi betakarítású konténeres burgonyát, amit szeptember-októberben szállítanak a vevőnek, a feldolgozónak.

Mivel a talaj minősége gyenge, ezért a sikeres burgonyatermesztéshez rengeteg szerves trágyára van szükségük. Vásárolják, de egyre nehezebben tudják megoldani, miközben a költségek irgalmatlanul felmentek. A gyakorlati számolás szerint 1 hektárra tíz szervestrágya-szórónyi istállótrágyát juttatnak ki. Kacsatrágyát vásárolnak, mert az súlyban kevesebbet jelent, mint ugyanekkora mennyiségű szarvasmarhatrágya. Abból a tíz szórópótkocsi 100 tonnának felel meg hektáronként.

Ez a trágyamennyiség az adott évi burgonyatermesztésnek szól. Részben ősszel, részben tavasszal adják ki. A kacsatrágyát, mindenesetre, igyekeznek jól kiérlelni, ami némileg csökkenti a gyomosodás kockázatát is. Az istállótrágyát 50–70 kilométeres távolságból kell odaszállítani, és ennek a költsége is nagyon megnőtt.

Tavaly óta az istállótrágyáért az addigi kétszeresét kell fizetni, és a szállítási költség is megkétszereződött.

Régebben a kacsatrágya tonnájáért 2 ezer forintot kértek, most pedig 4 ezer forint alatt szóba se áll velük senki.

Gépek a burgonyatermesztéshez: jobbára használt eszközök
Gépek a burgonyatermesztéshez: jobbára használt eszközök

A 25 hektár burgonyához hektáronként 100 tonnával számolva összesen 2500 tonna istállótrágyát juttatnak ki évről évre. Ha ezt 4 ezer forinttal megszorozzuk, annak a költsége évi 10 millió forint – hangsúlyozva, hogy ez csak az istállótrágya. Tehát hektáronként 400 ezer forintba kerül maga a trágya, amire rájön még a szállítás költsége, ami ugyancsak nem filléres dolog. A trágyához folyamatosan jutnak hozzá, és így, folyamatosan dolgozzák be a talajba. A madárinfluenza nem érinti őket közvetlenül, de mivel a környezetükben súlyos gond, megnehezítette a tápanyag beszerzését. A kacsatrágya egyébként azért jó, mert a szokásosnál nagyobb az ammóniumtartalma. Ők előbb ledepózzák, komposztálják, majd ásóval aláforgatják.

Az istállótrágya mellett műtrágyából is számottevő mennyiségre van szükség a burgonya eredményes termesztéséhez.

Hektáronként 1–1,2 tonna vegyes műtrágyát juttatnak ki, részben alapkezelésben, részben ültetéskor, a harmadik részét pedig állományban adják ki, vízoldható formában.

Az alapműtrágya ára brutálisan fel­­ment, jelenleg tonnánként 400–500 ezer forintért lehet beszerezni. Ez már csökkentett ár, korábban ennél is többet kellett adni érte. De ha a 3 évvel ezelőtti műtrágyaköltséget nézzük, akkor ennek éppen az egynegyedébe került. Közben a pétisó ára megtízszereződött: amikor 2020 decemberében vásároltak, akkor 50 ezer forintot fizettek tonnánként, legutóbb meg 500 ezer forintért kapták tonnáját. Nem volna szabad, de tény, hogy a költségek drágulása miatt kicsit vissza kellett fogniuk az inputanyagokat, köztük a műtrágyát is.

A burgonyatermesztés termelési költsége ma már hatalmas, amit nagyon éreznek a bőrükön. Ugyanakkor termelőként azt is látniuk kell, hogy a burgonyavásárlók vásárlóereje véges.

Ha minden költséget ténylegesen felszámolnának, akkor a fogyasztók nem tudnák megfizetni a burgonyát. Például nem veszik figyelembe a saját munkájukért járó bért, a szerelést, a javítást. Közben érzékelik, hogy amennyivel drágult a burgonya, annyival kevesebb lett a fogyasztói igény.

Újonnan megfizethetetlen az egysoros Grimme felszedő
Újonnan megfizethetetlen az egysoros Grimme felszedő

Tavasszal előcsíráztatott vetőgumót használnak. A burgonyát M10-es ládába rakják két sorban, és a beládázást már karácsonykor el szokták kezdeni. Utána Mórahalomra viszik egy fűtött üvegházba, ahonnan február elején kerül vissza a csíráztatott burgonya a tanyájukra. Ekkor kezdődik a kéthetes edzetés a fóliaházban. Mikor megerősödik a csíra, hozzáfognak az ültetéshez. A gépük négy soros palántázóval dolgozik, amire felszereltek egy adaptert. Az előcsíráztatott vetőgumót négy dolgozó rakja egyesével a gépbe, hogy tartani tudják az egyenletes tőtávolságot, ami náluk 25 centiméter.

Amin nem spórolhatnak, az a szaporítóanyag, tehát a vetőgumó.

Hektáronként 3 tonna burgonyát ültetnek ki, 35–55 milliméteresből. Döntően holland HZPC fajtákat termesztenek, amit a Wendler István Kft. importál Magyarországra. Közkedvelt és a piac által elismert fajta a Red Scarlet. A kora tavaszi fátyolfóliás termesztésnél az az alapfajtájuk, de mellette foglalkoznak még a sárga héjú és korai Impalával is.

A fátyolfólia alá kiültetett Red Scarletet Kocsis Savanya Zoltán nagyon jó fajtának tartja, azért is, mert igen korai. Igaz, szereti a bőséges tápanyagellátást. A februárban kiültetett rózsaszín héjú burgonyát május 25. körül kezdik betakarítani, amikor még zöld a növény szára. Ilyenkor erős tyúktojás méretű a gumó, és bár csak fél terméssel számolhatnak, de az értékesítési ár miatt kénytelenek ilyen feltételek mellett, korábban kezdeni a betakarítást.

Idén növelik a Memphis vetésterületét
Idén növelik a Memphis vetésterületét
Ez folyamatos idegölő harc a gazda számára: akkor kéne indulni vele, amikor még nagyon jó az ára, csakhogy akkor még kisebb a hozama. Abban az időszakban naponta, hetente változik a felvásárlási ár. Hogy egész pontosak legyünk, naponta-hetente egyre kevesebbet adnak érte.

Ha a friss piaci értékesítés valami miatt megbicsaklik, akkor pucolásra viszik, konyhakész áru készül belőle.

Ők is szívesen kísérleteznek új fajtákkal, szoktak kapni belőlük az importőrtől. Nagyon jó tapasztalatot szereztek eddig a Memphis-szel (ennek most növelik a vetésterületét), és ígéretes a Mozart. Mindkettő ugyancsak HZPC-fajta.

A minőségi vetőgumó nem az olcsójánosok műfaja. Kilogrammonkénti bruttó költsége most 430–450 forint, függ az illető fajtától is. Így a hektáronkénti szaporítóanyag-költség 1,5 millió forint, azaz ekkora értéket kell „elásni” a bakhátba, aztán reménykedhetnek, hogy nem buknak bele. Tavaly a fólia alatt két-háromszor megcsípte a fagy a növény levelét. Amikor -6 – -7 fokot mutat a hőmérő, az nagyon idegesítő tud lenni. Olyankor hozzáfognak a mikroszórófejes fagyvédelmi öntözéshez. Általában este 9-kor kezdik, és reggelig nincs alvás. Félóránként váltják egymást. Amikor jég képződik a burgonya levelén, az már megnyugtató, mert addig nem fagy meg, amíg a jég betakarja. A szabadföldi burgonyával 5 éve jártak úgy, hogy már 10 centiméteres volt az állomány, amikor megjött rá a fagy. De öntözéssel, jégvirágba borítva átvészelte a növény azt az időszakot.

Mellette, ott, ahol nem tudtak öntözni, minden lefagyott a talajfelszínig.

Érdekes, hogy az öntözés a fagyvédelem kapcsán került szóba. Burgonyát eredményesen csak és kizárólag öntözve volna szabad termeszteni – csakhogy ahhoz elegendő víz is kéne. A fátyolfólia alatti burgonyáknál általában szokott maradni annyi a téli csapadékból, ami valamelyest elegendő, és általában tavasszal is hullik némi jótékony eső. Később a burgonya kéri, követeli a vizet. Tavaly a nagy hőségben két-három naponta kellett volna öntözni 20 milliméteres víznormával, de nem volt elegendő öntözővizük hozzá. Eleinte öntözőgödörből szereztek vizet, de amikor beütött az aszály, az is teljesen eltűnt. Most reményre jogosítja fel őket, hogy elindult egy közösségi öntözési pályázat, amivel a Tisza vizét Mórahalom térségébe vezetnék. Bíznak benne, hogy legkésőbb két év múlva ez megvalósul, mert már csupán 7-8 kilométernyi csatorna kiásása van hátra. Az öntözés hektáronkénti költsége meghaladta tavaly a 200 ezer forintot, ami előzetes kalkulációik szerint idén megkétszereződik.

A burgonya betakarítását teljesen gépesítették, napi rendelés alapján szervezik meg. Az aznapi ásásból kikerülő burgonyát frissen, mosva, M10-es ládába egalizálva szállítják a felvásárlónak.

Erre is 4–5 embert foglalkoztatnak. Az ő bérük, az üzemanyag, a gépkarbantartás megint csak erősen drágító hatású. Gépet, főleg új gépet venni egyre ritkábban van lehetőségük, bár most néhány eszköz beszerzéséhez 50 százalékos támogatást kaptak, ami nagyon nagy segítség volt.

Ha a termelési költségeket nézzük, akkor hektáronként minimum 3,5 millió forinttal kell kalkulálni, és ebben nincs benne a tulajdonosok saját munkabére. A korai fajtáknál a fátyolfólia 10 ezer négyzetmétere 600 ezer forintba kerül, és legfeljebb 2–3 évig jó. Tehát ha a 25 hektárt 3,5 millió forintos költséggel vesszük figyelembe, akkor a családi gazdaságnak 88–90 millió forintot kell előre kifizetnie, aztán pedig várni, hogy mennyi lesz a bevétel.

A fátyolfóliás termesztés átlaghozama 25–30 tonna, a többinél elérheti a 60 tonnát is a hektáronkénti termés. Az a burgonyájuk adja a legtöbbet, amelyiket a legkorábban ültették ki. Később egyre mérsékeltebbé válik a hozam. Nagy segítség számukra a Széchenyi-gazdahitelkártya, mert arról folyamatosan tudják fizetni a költségeiket, amíg egy idő után jönni nem kezdenek a bevételek is.

Az értékesítési ár a fátyolfóliás burgonyánál 250 forinttal indult eddig kilónként, aztán hol naponta, hol hetente 10–30 forinttal esik vissza.

A bevételről pontos adatot nem tartanak nyilván. Annyi kell, hogy három család megéljen belőle, és maradjon még valami fejlesztésre. Nagyon jó lenne elérni költségarányosan a 20–30 százalékos nyereséget, de ennek évről évre egyre kisebb a realitása.

Előcsíráztatott és edzett Red Scarlet fátyolfólia alá
Előcsíráztatott és edzett Red Scarlet fátyolfólia alá

Legutóbb a géppályázatok segítettek még abban is, hogy traktort tudjanak venni. A 100 lóerős New Holland ára megmásfélszereződött, ami tavaly 20 millióba került, azért most 30 milliót kértek.

A termelés előfeltétele, hogy a gazdának legyen biztos értékesítési piaca. Kocsis Savanya Zoltán a nagybani piacban kevéssé bízik, számára az alig kiszámítható. Ott is kell hogy legyen állandó vevő partnere a termelőnek.

Mégis, ha lehetne három kívánsága, mik volnának azok?

Erre is szívesen válaszol. Mindenekelőtt víz, hogy a szakszerű öntözésnek semmi ne szabjon határt.

Aztán pedig azt kívánná, hogy nyári hőmérséklet legyen alacsonyabb, mert most már egyre szélsőségesebb és egyre szárazabb. A burgonya számára a 25–27 Celsius-fok az ideális, de ahelyett 38–40 Celsius-fokkal kell küszködnie a növénynek. Ilyen hőmérsékletnél leáll a fejlődése, a gumók babásodnak. A harmadik kívánsága pedig a burgonya importjához kapcsolódik. A multik hozzák be, tönkreteszik vele az itthoni termelői árakat. Már kora tavasszal közrejátszik abban, hogy kapnak-e annyit a fátyolfóliás burgonyáért, amennyiért megéri termelni, vagy már induláskor bukásra ítélik az az évi burgonyát. Kocsis Savanya Zoltán szerint a termőterület tovább fog csökkenni, még a mostani adatokat is túl derűlátónak tartja.

Forrás: 
Magyar Mezőgazdaság
Ezt a cikkünket és a témában további cikkeket a Magyar Mezőgazdaság 2023/11 számában olvashat.

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Környezetbarát növénytálcák

A holland Modiform cég két új növénytálcát fejlesztett ki. Az egyik sorozat automata cseréptöltő rendszerekhez alkalmas, és természetesen újrahasznosítható. A másik új terméket kifejezetten a ciklámentermesztés igényének figyelembevételével készítették.

Minden adott a jó szőlőterméshez

Az időjárási viszontagságok, elsősorban a hűvös miatt lassan fejlődik a szőlő, minden esély és feltétel adott hozzá, hogy idén kiváló borok készüljenek a jó minőségű szőlőből, mondja Kocsis László szőlőnemesítő és szőlőtermesztő, akinek cége, a Göcsej Gyümölcse Bt. Zalaapátiban rendelkezik ültetvénnyel.

Jelentősen nőtt a beruházások volumene az ingatlanberuházások, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 első negyedévében a beruházások mértéke éves alapon 2,8 százalékkal mérséklődött.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.

Kizárólag helyi spárgát és szamócát kínál

A németországi Aldi Süd április eleje óta kizárólag német spárgát értékesít, május közepétől pedig csakis német szamócát tart, ezzel is támogatva a helyi gazdákat.

A meztelencsigák rejtett világa

Kevés kutatás irányult a meztelencsigákra, holott a körülbelül harminc magyarországi fajuk közül öt-tíz lehetséges vagy aktuális kártevő. Az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetében 2018 óta tart a hazai meztelencsiga-fauna szisztematikus feltárása, és ez idő alatt hét, a magyar faunában új vagy bizonytalan adattal rendelkező faj került elő.

A tavasz idén sem maradt el

Az idei ültetési szezonra, az anyák napjára, valamint a ballagásra való fölkészülést megannyi kérdés, bizonytalanság előzte meg, a növényházi kertészek, a díszfaiskolai termelők és a dísznövény-kereskedők sem voltak könnyű helyzetben. Nemcsak az elszabadult infláció, a mindenkit sújtó drágulás, hanem a hűvös, csapadékos tavasz is kiszámíthatatlanná tette, hogy milyen lesz a kereslet, a vásárlási kedv.

Egy egész sor károsítónak kedvez az idő – növényvédelmi előrejelzés 22. hét

Alig van növényfaj, ami ne lenne levéltetves, rajzik az almamoly, fertőz a lisztharmat, mindent lerágnak a csigák, kezdődik a cseresznyelégy szezonja, és még hosszan sorolhatjuk. Egyedül a tűzelhalás nem fertőz még, de az időjárási feltételek ahhoz is egyre kedvezőbbek.

Már néhány szem pollen végzetes lehet a macskák számára

Azok a liliom imádó kerttulajdonosok, akiknek macskája is van, jó ha tudják, hogy ezek a pompás virágok nagyon veszélyesek az állatokra nézve. Ha szőrmókunk a kelleténél kíváncsibb természetű és szívesen időzik a virágok közelében, azonnal vigyük állatorvoshoz, ha különös jeleket tapasztalunk nála.

Kabáról indult hazai térhódítása

A chilipaprika érdekes helyet foglal el a kultúrnövények között. Zöldségként termesztik, de élvezeti termékként, fűszerként fogyasztják. A gyógyhatással is rendelkező bogyót egyre többen kedvelik hazánkban is, és gyorsan terjedő népszerűségéhez jelentősen hozzájárult a Chili Hungária Manufaktúra.