Adunk néhány tippet a vágott virágok tartósságának növeléséhez, hiszen nem mindegy mennyi ideig díszítenek. A vágott virág évelők, vagy egynyári növények rövid, vagy hosszú szárral levágott virága. Az ilyen csokrot „élővirág csokornak” is szokás nevezni, ami persze relatív, hiszen ekkor még él is, meg nem is….
-A tartósság fokozásának alapvető követelménye, hogy a víz, amibe tesszük, hideg legyen és tiszta. Előnyös, ha a vázát előzőleg hypózzuk, mert a hervadást gyakran gombás fertőzések indítják meg.
-A kapott csokrot – amennyiben nem tartalmaz olyan elemeket, amit ez károsít (papír, krepp, díszek) – zuhanyozzuk le hideg vízzel, ez felfrissíti.
-A vázába helyezés előtt vágjuk vissza kicsit a szárakat. Ferdén vágjuk le a szár végét, így jobb lesz a vízfelvétel.
-Nem jó, ha a csokros virág kötése szoros, sőt még jobb, ha a vázában már nincsenek összekötve a virágszárak.
-A vízbe lógó szárrészen ne hagyjunk levelet, bimbót.
-A fásodó szárú virágok (orgona, aranyvessző, mandula, azálea) jobb vízfelvételét segíti, ha két-háromujjnyi magasságig a szárat kalapáccsal zúzzuk össze. A vastagabb fásszárúakat, például az orgonát 4-5 cm magasságig késsel hasítsuk be.
-A lyukas szárú virágok, mint a kála, dália szárát vízzel feltölthetjük, majd ujjunkkal befogva fordítsuk bele azokat váza vizébe.
-Vásárolhatunk vágottvirág-tartósító port, ez fertőtleníti, és némi tápanyaggal gazdagítja a vizet. Ezzel kiválthatjuk a naponként vízcserét.
-Házilag is készíthetünk „virágtartósító szert”: naponként cseréljük a vizet, és abba tegyünk egy kis kanál cukrot, egy darab faszenet és hypót.
-A tejnedvet kibocsátó szárak (kutyatej, pipacs, díszmák) végét perzseljük meg lánggal. A hő hatására a tejnedv kicsapódik, és nem tömíti el a szállítónyalábokat, és a növényünk akadálytalanul tudja felvenni a vizet.
-A virágok többsége hűvösebb, sötétebb szobában később kezd hervadni, mint melegben és erős fényben.
– Megfigyelések szerint rézvázában tartósabb a virág. A tartósságot csökkentő baktériumok leggyorsabban a műanyag vázákban indulnak szaporodásnak.
-A desztillált vízben tárolt virágok élettartama akár a duplája is lehet, a csapvízben tároltakhoz képest.
-A forralt és visszahűtött csapvíz kevesebb levegőt tartalmaz, ezáltal segíti a szárakba került levegő-buborékok kioldódását.