Back to top

Az Agrárminisztérium a Brüsszelben tüntető magyar gazdák mellett áll az ukrán gabona importtilalom meghosszabbításáért

Az Agrárminisztérium is támogatja a magyar gazdaszervezetek, a NAK és a Magosz fellépését, akik Brüsszelben vonultak utcára kelet-európai gazdákkal karöltve az ukrán gabona importtilalmára vonatkozó intézkedések meghosszabbításának érdekében.

Fotó: Agrárminisztérium
A térség gazdái összefogtak, és azt kérik Brüsszeltől, hogy ismerje el a probléma súlyosságát, és hallja meg az ő hangjukat is, mondta Nagy István agrárminiszter. Brüsszelnek lépnie kell a magyar és más európai gazdák védelmében.

A tárcavezető kiemelte, a magyar kormány és az Agrárminisztérium számára a magyar gazdák védelme elsődleges, mindig az ő érdekeiket tartják szem előtt.

A kelet-európai tagállamok gazdaszervezetei, köztük a magyar Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) delegációja azért tüntettek ma Brüsszelben, hogy az Európai Unió vegye komolyan az ukrán gabona beáramlása elleni intézkedéseket, és ne csupán a felszínen kezelje a problémát.

Hozzátette, a gazdák azt szeretnék elérni, hogy legalább ez év végig érvényben maradjon az importtilalom, ugyanis a helyzet június 5-ig nem fog megoldódni, az érintett országokban a gabonatárolókat továbbra is leginkább a tavalyi ukrán gabonaszállítmányok foglalják el.

Nagy István arra emlékeztetett, ahhoz, hogy az öt érintett ország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Bulgária és Románia számára megfelelő uniós intézkedések kellenek az ukrán import okozta, korábban nem látott mértékű regionális gabonapiaci nehézségek megfelelő kezelésére.

Jelenleg várjuk az arra vonatkozó bizottsági javaslatot, amely a jelenleg érvényben lévő uniós szabályozás június 5-e utáni fenntartására irányul, fűzte hozzá.

Az agrárminiszter leszögezte, a magyar agrárkormányzat és a gazdaszervezetek egyetértenek abban a célban, hogy az Európába beáramló, a szigorú európai uniós termelési kötöttségek nélkül, így sokkal alacsonyabb költséggel előállított ukrán gabona a hagyományos piacaira jusson el és ne lehetetlenítse el a kelet-európai gabonapiac működését, újra megfelelő módon működjenek a megszokott kereskedelmi csatornák.

Forrás: 
Agrárminisztérium

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.

Átfogó kiadványt készített a NAK a hazai agrárium kihívásairól, fejlődési lehetőségeiről

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az elmúlt hónapokban – a globális tényezőket is figyelembe véve – széles kitekintésben és részletesen is értékelte az ágazat helyzetét, fejlődési lehetőségeit, és a hatékonyságot, versenyképességet javító konkrét javaslatokat fogalmazott meg.

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Jelentősen nőtt a beruházások volumene az ingatlanberuházások, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 első negyedévében a beruházások mértéke éves alapon 2,8 százalékkal mérséklődött.

Komoly potenciál van a gyógynövény ágazatban

A magyar gyógynövények iránt nagy a kereslet, az ágazatban jelentős a fejlődési potenciál – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács.

Tanösvényekkel és kilátókkal várnak a Veszprém környéki erdők

A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. csaknem 50 000 hektár, állami tulajdonú területet felügyel és gondoz több mint 50 éve. 2018 óta, több mint 83 hektár területen végeztek újerdő telepítést és közel 300 hektáron erdőfelújítást.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

A falusi élet

Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel nyílt meg május 20-án a Szőnyi István Emlékmúzeum kétrészes kiállítássorozatának első tárlata Zebegényben.