Back to top

Atomenergia nélkül nincs fenntartható klímapolitika

A Magyar Innovációs Szövetség május 23-án tartotta tisztújító közgyűlését Budapesten. Az eseményen előadást tartott Lantos Csaba energiaügyi miniszter a magyarországi energetikai helyzetről, valamint a szövetség tavalyi Média Díját is átadták.

Szabó Gábor elnök a közgyűlés részvételi arányából kijelentette, hogy a bizottság határozatképest, így kiosztották a szavazólapokat.

Laufer Tamás alelnök beszámolójában kifejtette, a mesterséges intelligencia gyorsléptékű térhódítása egyfajta fenyegetettséget, ugyanakkor kihívást is jelent a társadalom számára.

Egyre több ágazat veszi termelésbe, az ismert hátulütői mellett – pl. munkahelycsökkenés – pedig ki tudja milyen nem ismert, nem várt negatív hozadéka lehet a mesterséges intelligencia vállalati alkalmazásának, természetesen figyelembe véve és mérlegelve előnyeit és hasznosságát.

Tömören kifejtette a szövetség célját: lobbitevékenység és az innovációt népszerűsítő események megszervezése – utóbbit az Innovációs Nagydíjjal és az Országos Tudományos és Innovációs Olimpiával példázta.

Lantos Csaba energiaügyi miniszter globális szintű gazdasági átrendeződésről, új rend formálódásáról beszélt, ami Európa olcsó energiájának a végét jelenti.

Új jövőképre lesz szükség az energetikában, amelyben a miniszter szerint a fenntarthatóság, az ellátás-biztonság és a megfizethetőség fog dominálni.

Az ellátás-biztonság kapcsán kiemelte az EU 71 százalékos importfüggőségét, ami Magyarországon 76 százalék – ezt tarthatatlannak titulálta. Ugyanakkor ennek ellenpontozásaképpen rávilágított az ország gáztároló-kapacitására, ami tagállami szinten az egyik legnagyobb, és a két irányú, nagy nyomású gázvezetékeinkről is szót ejtve elmondta: Szlovénia irányától eltekintve a környező országok felé kiterjed. Az európai kelet–nyugati irányú gázvezeték-hálózat a háború hatására vertikálisan, észak–déli irányban is létrejött, ennek metszetében található Magyarország, és ezt az előnyös pozíciót szeretné a Kormány érvényesíteni a kereskedelmi piacon.

Jelezte, hogy Magyarország számára jelentős kihívás az elektromos áram iránti növekvő igény.

A hazai napi fogyasztás átlagosan 5000-6000 megawatt, ennek a felét tudjuk a hazai koncepcionális erőművekből biztosítani. A napelemrendszerben látja a jövőt, de annak hazai kihasználtsága jelenleg nem üti meg a 20 százalékot. Napjainkban 4750 megawatt a hazai ipari és háztartási napenergia-kapacitásunk, csakhogy 2030-ra az uniós klímastratégia tervben az Európai Unió felé 6,5 gigawatt üzemi kapacitást vállaltunk, azonban Lantos Csaba szerint ezt a mértéket akkora jóval meg haladjuk.  

Összességében az energiaszuverenitásra való törekvés Magyarország célja, ennek eléréséhez, a megnövekedett energiaigények kielégítése érdekében, Paks I. üzemidejét meghosszabbítják, valamint a kormány elkötelezett a Paks II. projekt mielőbbi megvalósításában. Az atomenergia mellett (amely nélkül véleménye szerint nincs fenntartható klímapolitika) az energiadiverzifikációhoz geotermikus energiára, belföldi földgáztermelésre, a biogáz-biomassza használatra, a tisztaszén és a hidrogén széles körű hasznosítására, valamint a vízerőművekre van szükség.

Az eseményen átadták a Magyar Innovációs Szövetség Média díját is, amit ezúttal a TV2 csatornán látható Innovátor című magazinműsor kapott az innováció-fejlődés minőségi népszerűsítéséért.

Forrás: 
magyarmezogazdsag.hu

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Közvetlenül beküldhetőek az adatok a Nemzeti Talajtani Adatbázisba

Elindult a Nébih új szolgáltatása, amely lehetővé teszi a közvetlen adatbeküldést a talajvizsgálatokat végző laboratóriumok számára a Nemzeti Talajtani Adatbázisba. A frissített WEB-API szolgáltatás WSDL leírása elérhető a hivatal honlapján.

Szoros együttműködést követel a természetkárosító bűncselekmények elleni fellépés

A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket – jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt záróeseményén, kedden.

A városi méhlegelők hatásait vizsgálják Szegeden

A Mondolo Egyesület, a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakemberei és az önkormányzat együttműködésével a városi méhlegelők környezeti hatásait vizsgáló kutatási program indult Szegeden - közölte Ézsiás Tamás, a civil szervezet munkatársa kedden.

Klímaváltozás és állattenyésztés: hatás, alkalmazkodás

Az ENSZ előrejelzése szerint 2050-re várhatóan 33 százalékkal többen, közel tízmilliárdan leszünk a Földön. Az életszínvonal javulása miatt azonban a mezőgazdasági termékek fogyasztása ennél jóval nagyobb mértékben, mintegy 70 százalékkal nő majd, az állati eredetűeké is megduplázódik. Mindez akkor, amikor a klímaváltozás egyre erősebb – főként korlátozó – hatással van az állattartásra.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

Párizsban a legmagasabb a hőség okozta halálozási arány Európában

A francia fővárosban nagyobb valószínűséggel halnak meg a magas hőmérséklet következtében, mint 854 másik európai városban. Egy tudományos kutatás szerint a párizsi lakosok más európai városokhoz képest a legnagyobb kockázatnak vannak kitéve a hőség okozta halálozásra.

A falusi élet

Zebegény Szőnyi szemével – A falusi élet címmel nyílt meg május 20-án a Szőnyi István Emlékmúzeum kétrészes kiállítássorozatának első tárlata Zebegényben.

Jó reklám volt

III. Károly királlyá koronázásának helyszínét Nagy-Britanniában termesztett virágok sokasága díszítette. A Flowers from the Farm egyesület mintegy 80 tagja több mint 120 virágfajt nevelt külön erre a célra.

Nagy a baj, de még nagyobb a veszély

Magyarország uniós csatlakozása óta egyértelműen gabona- és olajosmag-termelésünk alkotja a mezőgazdasági termelés gerincét és jövedelemter­melő képességének zömét, de most mindkettő rendkívül súlyos helyzetben van. A hazai gabonatárolók megteltek Ukrajnából származó áruval, és emiatt a magyar termelők készlete gyakorlatilag eladhatatlanná vált.