Back to top

A kkv-k továbbra is számítanak az uniós forrásokra

Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H az MTI-vel a magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.

A K&H Magyarországon 2004 óta készít negyedéves kkv bizalmi indexet, a legutóbbi mérés 2023. február 20. és március 17. között történt, 400 magyarországi székhelyű, 2 milliárd forint éves árbevétel alatti társaság üzleti döntéshozóinak megkérdezésével. A kutatásban a vállalkozások gazdasági helyzetét leginkább befolyásoló 10 tényezőt vizsgálnak.

A közleményben kiemelték, a cégek 45 százaléka tartja reálisnak, hogy támogatáshoz juthat, ami alig marad el az elmúlt két évre jellemző 50 százalék körüli értéktől.

A bank szerint ez az arány a következő negyedévekben akár újra emelkedő pályára kerülhet, ugyanis az igazságügyi reform elfogadásával 13 milliárd eurónyi forráshoz nyílhat meg az út.

Rammacher Zoltán, a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a területfejlesztési tárca szerint a Gazdaságfejlesztési és innovációs program Plusz (Ginop Plusz) keretében a vállalkozások számára foglalkoztatási célú felhívások már nyár elején, míg technológiafejlesztési pályázatok várhatóan az év végén megjelenhetnek.

A K&H felmérése szerint a mezőgazdasági és az ipari cégek tartják a legvalószínűbbnek, hogy uniós támogatáshoz jussanak, mindkét területen ez az arány egyaránt 59 százalék. Előbbieknél ez 12 százalékpontos visszaesés, az utóbbiaknál pedig 13 százalékpontos emelkedés az előző negyedévhez képest.

A kereskedelemben nem változott az előző negyedévhez képest a 43 százalékos arány, legkevésbé a szolgáltató szektor - 38 százalék - tartja reálisnak uniós forrás elnyerését - írják a közleményben.

A kevesebb kiírás azt eredményezte, hogy jelenleg mindössze a kkv-k 15 százaléka találkozott olyan kiírással, amely érdekelheti a céget. Az index történetében ennél alacsonyabb arány, 12 százalék, mindössze egyszer, 2016-ban fordult elő. Ennek következtében csökkent az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. A kkv-k átlagosan 1,3 pályázatot adtak be cégenként az elmúlt egy évben, szemben a korábban jellemző 1,5-1,7 értékkel - részletezte a közleményben az eredményeket a K&H kkv marketing és értékesítés támogatás vezetője.

Forrás: 
MTI

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

A floridai cukornád termesztő digitális tervei kikristályosodnak

Évek óta több milliárd dollárnyi technológiai innováció árasztja el az amerikai mezőgazdasági szektort is, és a gazdálkodási folyamat során a legkorszerűbb adatgyűjtést és -elemzést ígérik. Egyes gazdaságok csak most kezdik kitalálni, hogyan lehet ezeket az adatokat működésbe hozni.

Erdőgazdasági fejlesztések Nyíregyházán

Befejeződött a NYÍRERDŐ Zrt. több fejlesztése Nyíregyházán, melyekkel a vármegyeszékhelyen élők kikapcsolódási lehetőségeit szerette volna bővíteni az erdőgazdaság. A fejlesztéseket dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Hidas Tibor, a NYÍRERDŐ Zrt. vezérigazgatója adta át.

Zöld technológiaváltást sürget a KAP új támogatási rendszere

Új támogatási rendszer lép életbe a Közös Agrárpolitikában, amely minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektet az ágazat környezettudatos működésére. Emellett a támogatások újfajta elosztása, a kisebb gazdaságok segítése is megvalósul a 2023-2027-es ciklusban.

Jelentősen nőtt a beruházások volumene az ingatlanberuházások, a feldolgozóipar és a mezőgazdaság területén

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint 2023 első negyedévében a beruházások mértéke éves alapon 2,8 százalékkal mérséklődött.

Zavarosan indult a felvidéki agrár-ágazat éve

Nehéz időket kell megtapasztalniuk a szlovákiai gazdáknak. Nyakukon a támogatási kérelmek leadása, de újak és sokszor kidolgozatlanok, előkészítetlenek a követelmények. A kormány – és vele az agrárminiszter – cseréje emellett csak mellékes eseménynek tűnik. Az agrárminisztérium vezetőinek cseréjéhez lassan már hozzászoknak.

Növelte árbevételét és eredményét a 2022-2023-as üzleti évben a Zwack

A Zwack Unicum Nyrt. a 2022. április 1. és 2023. március 31. közötti 2022-2023-as üzleti évben 35,364 milliárd forint bruttó árbevétel ért el, amely 10,7 százalékkal, 3,415 milliárd forinttal meghaladta az előző évi üzleti évét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

Eső legyen, vagy folyjon a víz

Ünnepélyes keretek között adták át a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét, május közepén. A Magyar Állam és az Európai Unió támogatásával megvalósult beruházás a termelés biztonságát szolgálja.

Élelmiszer tiszta forrásból

Mindenkinek szüksége van egy menedékre, és nemcsak nekünk, embereknek, hanem a minket körülvevő élőlényeknek is, különösen manapság, amikor egyre kevesebb élőhely marad nekik. A mi menedékünket másokkal is szeretnénk megosztani, azáltal, hogy tiszta forrásból származó valódi élelmiszereket készítünk – mondta tudósítónknak Farkas Richárd Márk, megfogalmazva a Menedék Ökokert mottóját.

Tíz település nyert madárvédelmi eszközöket az MME pályázatán

Csaknem ezer madárvédelmi és ismeretterjesztő eszközt helyezett ki a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) tíz olyan hazai településen, amelyek az MME által kiírt "Madárbarát település mintaprojektre" nyertes pályázatot adtak be.

Tavaly ősz óta először 10 százalék alatt a brit infláció

Tavaly ősz óta először tíz százalék alá lassult az éves összevetésben számolt infláció Nagy-Britanniában.