Back to top

Egy egész sor károsítónak kedvez az idő – növényvédelmi előrejelzés 22. hét

Alig van növényfaj, ami ne lenne levéltetves, rajzik az almamoly, fertőz a lisztharmat, mindent lerágnak a csigák, kezdődik a cseresznyelégy szezonja, és még hosszan sorolhatjuk. Egyedül a tűzelhalás nem fertőz még, de az időjárási feltételek ahhoz is egyre kedvezőbbek.

Május második dekádjában erős felmelegedés következett be, az éjszakai minimumhőmérséklet sem süllyedt 10 °C alá, nappal pedig gyakoriak voltak a 25-27 °C körüli maximumok. Csapadék alig esett, csupán néhány helyen fordult elő zápor, zivatar. A jelenlegi időjárás szinte minden betegségnek és kártevő szaporodásának kedvez.

Külön ki kell emelni a különböző levéltetűfajok szárnyas és szárnyatlan alakjainak tömeges előfordulását,

így szinte minden növényen találunk kisebb-nagyobb levéltetű-kolóniát.

Az almatermésű növényeken a kora tavaszi levélpirosító levéltetű (30%) mellett egyre több a zöld és szürke levéltetűvel (20%) fertőzött hajtásvég. A hangyák tömegesen gondozzák a szívogató egyedeket, így a mézharmat-kiválasztás is fokozódik.

Az almamoly eddig stagnáló rajzása kissé emelkedik, megkezdődött az első kirajzott lepkék peterakása.

cseresznye_fekete_leveltetve_xxx.jpg

Alig van olyan növényfaj, melyen ne találnánk kisebb-nagyobb levéltetű-kolóniát (a képen fekete cseresznye-levéltetű)
Alig van olyan növényfaj, melyen ne találnánk kisebb-nagyobb levéltetű-kolóniát (a képen fekete cseresznye-levéltetű)
Fotó: Dr. Aponyi Lajos

A másodlagos lisztharmatfertőzés a hajtásvégek mintegy 50%-án okoz kisebb-nagyobb tünetet, az alma- és körtevarasodás már levélen és termésen egyaránt fertőz. Az ervíniás tűzelhalás eddig még nem jelent meg, de az időjárási feltételek egyre kedvezőbbek a betegség kialakulásához, így meg kell kezdeni a megelőző kezeléseket.

A csonthéjasok fáin mindennapos látvány a moníliás ágelhalás. Az ágrészek pusztulnak, a fertőzés gyakorlatilag 100%-os.

Emellett egyre gyakoribb a sztigminás levéllikasztó betegség tünete a lombozaton, és fejlettebb kajszitermésen is előfordul már. A viszonylag korai fertőzésért az enyhe tél okolható, mert néhány örökzöld dísznövényen (pl. Laurus sp.) zavartalanul áttelelt a kórokozó. Itt is ki kell emelni a levéltetű-fertőzés erősödését kajszin, cseresznyén, meggyen. Gyenge rajzással ugyan, de megkezdődött a cseresznyelégy „szezonja” is.

Egyelőre csupán néhány darabot fognak a sárga-zöld ragacsos lapok, de ideje ezeket mindenhol kihelyezni a fák napos oldalára.

A szilvamoly ismét erőteljesen rajzik, tehát indokolt a védekezés.

Dión kezdeti enyhe tünetekkel jelentkezett a nemezes gubacsatka, más fertőzést még nem találunk a fákon.

A házas és a csupaszcsigák továbbra is hatalmas károkat okoznak a házikertekben. Egyelőre a házas csigák vannak többségben, de sok áttelelt apró csupaszcsiga is megkezdte a károsítást, szinte válogatás nélkül károsítanak a növényeken.

Okvetlenül kezdjük meg a csalogatást valamelyik (tejsavós, sörös, kémiai stb.) módszerrel.

Az időjárás kedvez a burgonyavésznek, és a záródó sorok miatt növekszik a nedvességborítás a növényállományban, meg is jelentek a betegség első tünetei. Az első burgonyabogár-imágók elkezdték a peterakást, bár létszámuk egyelőre alacsony a kártételhez.

Néhány érzékeny szőlőfajtán tovább erősödött a nemezes gubacsatka fertőzése, elhanyagolt ültetvényekben pedig a gyapjastetű okoz látványos károkat. A jelenlegi feltételek egyaránt kedveznek a lisztharmat- és a peronoszpórafertőzésnek, ezért indokolt a védekezés megkezdése. A tarka szőlőmoly nem rajzik, lárvakártétel nem figyelhető meg a fürtkezdeményeken.

Részletes növényvédelmi előrejelzésért látogassanak el a www.magyarnovenyorvos.hu honlapra.

Forrás: 
Kertészet és Szőlészet

Népszerű agrárszaklapok

Ezeket olvasta már?

Meghódította a világot

Éppen tíz éve alapították a Gremon Systems Zrt.-t, hogy döntéstámogató rendszerekkel könnyítsék az üvegházi kertészek munkáját. A két alapító, Lóczi János és Ujszászi András saját tapasztalataik alapján tervezték meg, milyen korszerű számítógépes megoldásokkal tudnák eredményesebbé tenni a termesztést.

Mesterséges intelligencia: áldás vagy átok?

Az amerikai OpenAI cég által 2022 novemberében bemutatott ChatGPT-vel együtt a mesterséges intelligencia témája szédületes sebességgel vált a tudományos magaslatokból életünk részévé. Egyelőre sokan csak hírekből hallottak a világot felforgató innovációról, pedig érdemes a fejlesztés jövőjét figyelemmel követni és résen lenni.

Spárgából műanyag?

Felhasználható-e a spárgaszedéskor keletkező hulladék új műanyagokhoz? Egy németországi kutatási projekt tanúsága szerint igen; az alsó-szászországi spárgamúzeum új állandó kiállításán pedig meg is lehet tekinteni, hol tart a tudomány ezen a téren, írja a fruchthandel.de.

Kanadai olívaolaj?

A világ meghatározó olajbogyó termesztője, Spanyolország, második éve küzd az aszállyal és a hőséggel. Ennek pedig komoly hatása van az olívaolaj világpiaci árára is. A szélsőséges időjárás a klímaváltozás számlájára írható, aminek a következménye az is, hogy új területek válnak alkalmassá az olajfák telepítésére: történetesen Kanadában is.

A kertészkedés meglepő egészségügyi előnyei

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a kertészkedő emberek egészségesebbek, mint azok, akik nem végeznek kerti munkákat. Ennek több oka is van, mint például, hogy több rostot fogyasztanak, és több testmozgást végeznek.

Napelemek alatt kibírhatóbb az aszály

A növényállományok fölé telepített fotovoltaikus rendszerek árnyéka enyhítheti az aszályos időszakok negatív hatásait, publikálták nemrég a Hohenheimi Egyetem kutatói. Az Agra Europe hírét a fruchthandel.de portálon olvastuk.

Északkeleten jól jönne már a csapadék

A hét első napjaiban még többfelé öntöztek záporok, foltokban nagy csapadékot adó felhőszakadások is előfordultak, a hét további részében azonban nagyrész napos, száraz idő a jellemző, magas UV sugárzással. A szántóföldi növények a legtöbb helyen szépen fejlődnek, de a záporokból kimaradt északnyugati és északkeleti területeken jól fog jönni a jövő hét első felére ígérkező csapadék.

A kert zenéi - hétvégén fehérvárcsurgói Európai Dísznövény és Kertművészeti Napok

Immár 19. alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb dísznövény napokat a festői fehérvárcsurgói kastélyparkban. Péntektől vasárnap estig gazdag program és kertészeti bemutatók, előadások várják a látogatókat.

Különleges, melegkedvelő zöldségek

A saját veteményeskertben az a legjobb, hogy olyan növényeket is megtermeszthetünk, amikhez egyébként nem jutnánk hozzá boltokban, sőt gyakran még piacokon sem. Ezzel lehetőség nyílik szélesíteni a repertoárunkat, a változatos táplálkozás pedig előnyös... Ezk a zöldségek annyira szeretik a meleget, hogy külön örülnek annak, ha nyáron vetjük őket, és persze öntözéssel segítjük a gyors kikelést.

Egyszerű módszer, hogy ne a rigók szüreteljék le a szamócát

Hobbikertészként csak egészen apró területen van lehetőségem pár tő szamócát termeszteni. Azonban néhány éve nem sokat ettünk belőle, mivel a rigók minden hajnalban leszüretelték az éppen megérett szemeket. Eleinte hálóval próbáltam védeni őket, ami ugyan sikeres volt, de borzasztó macerás, és nem is túl esztétikus...