0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2024. március 29.

A Festetics-örökség

Festetics-örökség néven 2019-ben indult el egy tematikus turisztikai projekt több településen átívelve, hálózatba kapcsolva egy sor Festetics-kötődésű helyszínt a Keszthely–Gyenesdiás–Hévíz körzetben, négy évszakos kulturális kínálatot nyújtva ezzel. Számos egyéb intézmény mellett a MATE Georgikon Lovasoktatási és Lótenyésztési Központja is részese az együttműködésnek.

Horváth Balázzsal, a központ vezetőjével, a Festetics-projekt egyik szakmai felelősével beszélgettünk.

Mennyi időt töltöttél Svájcban? Milyen tapasztalatokat gyűjtöttél?

Sikeres hazai gátlovas karrier után két évig éltem Svájcban. Kezdetben a többszörös svájci champion trénernél, Miro Weissnél dolgoztam. A 2019-es szezon után munkalovasként kezdtem, utána megszereztem a svájci versenyengedélyt. Mivel nála leginkább síklovak állnak tréningben, így kevés lehetőséghez jutottam, ezért a váltás mellett döntöttem, csatlakoztam Karl Klein és lánya, Isabelle Klein istállójához, ahol több ugrólóval foglalkoztunk. Sajnos a Covid-járvány miatt nem voltak teljes szezonok, így a telepek és a pályák közötti mozgás és a versenyzés sem ment zökkenőmentesen. A honvágy és a viszonylag kevés lehetőség miatt 2021 márciusában a hazaköltözés mellett döntöttem. Svájcban szép volt, jó volt, de elég volt.

Ma sem bántam meg, hogy kiköltöztem, mert vallom, hogy ki kell magunkat próbálni külföldön is.

Értékes embereket és más kultúrát, mentalitást ismertem meg. Szakmai tapasztalatokkal gazdagodtam és financiálisan is pozitívan költöztem haza.

Most egy nagyon izgalmas és komoly szakmai kihívásnak tűnő feladatot bíztak rád. Mi ez pontosan?

Keszthelyen végeztem az akkor még Pannon Egyetem Georgikon Karán. Innen az ismeretség dr. Rózsa László campus-főigazgatóval és dr. Husvéth Ferenc professzorral. Megtiszteltetés számomra, hogy ez az ismeretség idővel barátsággá alakult. A hazatérésem után ménesvezetői tapasztalatokat sikerült szereznem az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad kötelékében, Marócpusztán. Az idei év elején kaptam a felkérést, hogy vezessem a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusán a Georgikon Lovas­oktatási és Lótenyésztési Központot.

Ez egy nagyon szép feladat, pláne ilyen fiatalon. Hogyan indult el a munka?

Keszthelyen a lótenyésztés és azon belül is a telivértenyésztés mély gyökerekre nyúlik vissza. A campus jelenlegi vezetésének célja, hogy az intézmény legyen hű a Festetics család múltjához és a lóversenysportban betöltött szerepéhez, ezért létrehoztak egy 18 telivérkancából álló ménest, melynek a lovasközpont és a MATE a tulajdonosa.

Egy részük a telivértenyésztésben tölt be szerepet, a másik részből pedig kisbéri ménekkel való fedeztetéssel egy kisbéri törzstenyészetet szeretnénk létrehozni.

Kancáink származását és karrierjét a diverzitás jellemzi, ennek megfelelően az állományt folyamatosan alakítjuk, hogy elérjük a kívánt színvonalat. Az idei fedeztetési szezonra nálunk lett felállítva a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok tulajdonában álló fedezőmén, Overdose fia, Cirfandli. A ménes kancáin túl a külsős tenyésztők kancáit is szívesen látjuk, így bízunk benne, hogy sok fedeztetés lesz.

Mik a célok a Festetics-hagyományok ápolásán túl?

Mottóm: „Minőséget, ne a mennyiséget!” Szeretnénk a piaci keresletnek megfelelő telivércsikókat tenyészteni, melyek egy részét értékesítenénk, az állomány másik részét pedig versenyeztetnénk a Kincsem Parkban. Ezenkívül a célunk egy kisbéri törzs­tenyészet létrehozása. Az itt tenyésztett egyedek az értékesítésen túl kielégítenék a saját igényünket is iskola- és sportlovakként.

Ha ezeket a lovakat futtatni szeretnétek, akkor elengedhetetlen, hogy tréningbe kerüljenek. Hogy állsz a trénerséggel? Hol vannak a lovak?

Az egyetem kérésére megkértem a magán-galoppidomári engedélyt, aminek a megszerzése jelenleg is folyamatban van. Jelenlegi álláspontom szerint nem szándékozom a jövőben nyilvános idomár lenni (más tulajdonosoknak is dolgozó tréner).

Elköteleztem magam az intézmény mellett, egy tulajdonos igényeit kell kiszolgálnom és képviselnem, ami azért is jó, mert maximálisan csak nekik tudom szentelni a figyelmemet.

Az összes lovunk jelenleg a Georgikon Lovasoktatási és Lótenyésztési Központ területén, a keszthelyi Szendrey-majorban van elhelyezve.

Most a legnagyobb futó projektünkön dolgozunk a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-vel (NÖF) együttműködve. Célunk, hogy nyáron megtöltsük élettel és lovakkal az újonnan felújított és régi fényében pompázó, egykor Európa-hírű Festetics-majorságot, Fenékpusztát. Terveink szerint az idén ellett csikós kancák a csikóikkal együtt kerülnének át oda. Velük tartana egy, a Nemzeti Vágtára készülő kisbéri kanca, illetve egy, az egyetem által bérelt versenyló, az ötéves szürke kanca, Brigetio DL. A lovak tréningje ott fog zajlani, Brigetio DL a tervek szerint az egyetem színeiben fog gátversenyekben indulni. Nagyon tetszik, ahogy dolgozik, nyugodt, jó képességű kanca.

Tavaly volt egy sérülése, amit kihevert, nagy reményeket táplálok iránta, legalább olyanokat, mint az utolsó versenyünkön.

A Georgikon Campus saját tulajdonában álló aktív versenyló, a hároméves mén, Picobello Molnár Orsolyánál áll tréningben Dunakeszi–Alagon. Reményeink szerint hamarosan be is mutatkozik a Kincsem Parkban.

Legnagyobb célunk a Festetics-örökség erősítése. Terveink szerint az idei csikóinkat már az egykori fenékpusztai ménes egyedei után nevezzük el. Céljaink között szerepel a legendás Festetics-színeket viselő versenyistálló létrehozása, de ennek részletei még kidolgozás alatt vannak, hiszen a yearlingek trenírozásához szükséges infrastruktúra még nem áll rendelkezésre. Az 1900-as évek elején Festetics Tasziló is felismerte, hogy a keszthelyi házi idomítótelep nem veheti fel a versenyt az alagi tréningteleppel. Klasszis lovai innen indultak meghódítani a Monarchia pályáit. Éppen ezért mi is Dunakeszire küldtük Picobellót tréningbe, és a tervek szerint a jövő reménységeit is kihelyezzük a tréningtelepre.

Georgikon Lovasoktatási és Lótenyésztési Központ

2021-ben az oktatás és a kutatás erősítését szem előtt tartva a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusán egy kisbéri törzstenyészet megalapítása mellett döntöttek, ezért létrehozták a Georgikon Lovasoktatási és Lótenyésztési Központot, tudtuk meg dr. Rózsa László campus-főigazgatótól.

„A Bábolna Nemzeti Ménesbirtokkal együttműködve beszereztünk 11 nagyobb méretű, rámásabb telivér kancát, melyek a kisbéri fajta tenyésztési céljainak is megfelelnek. Felmerülhet több kérdés is. Telivér kancából kisbérit? Hogyan került a telivértenyésztés a programba?” – kezdte dr. Rózsa László.

Mint fogalmazott, felsőoktatási intézményként az új módszerekkel való kísérletezés az egyik alapfeladatuk, ennek szellemében a jól megszokott kisbéri-tenyésztésnek (kisbéri kancát nemesítünk telivér ménnel) a reciprokját vették, és megpróbálkoztak azzal, hogy telivér kancákat kisbéri ménekkel párosítanak. A telivértenyésztés vonalát a gazdasági folyamatok ihlették, a félvér csikókkal ellentétben ezeket a telivéreket már yearling korban el lehet adni, tette hozzá.

„Úgy vettük észre, mindkét fajtát tekintve pozitív a fogadtatás. A kisbéri fajtatenyésztők maximálisan a segítségünkre vannak, ugyanúgy, ahogy a lóversenyzésben kiemelkedő feladatokat ellátó személyek is a támogatásukról biztosítottak bennünket. Ezúton is kifejezném mérhetetlen hálámat nekik!

A Festetics család és a Georgikon intézménye évszázadok óta szorosan összefonódik, így ez is egy szempont volt, hogy nyissunk a versenylovak felé. Az idei párosítási tervben a jelzett okok miatt megfeleztük a kancaállományt és elosztottuk őket a két fajta között. A Szendrey-majorban a mai napig is fejlesztéseket végzünk, hogy a lehető legkorszerűbb körülmények között tenyészthessük a jövő reménységeit. A munka még messze nincs kész, de szépen haladunk előre”, foglalta össze dr. Rózsa László, a MATE Georgikon Campusának főigazgatója.

A lótenyésztés és a versenylófuttatás kiváló táptalaja a kutatásnak. Több futó projektjük közül a campus-főigazgató a miosztatin vizsgálatot, a balneológiai kezeléseket, a bevett tenyésztési módszerek átalakítását és természetesen a jelenleg tréningben álló lovaik tudományos vizsgálatát emelte ki.

Krebs András

Forrás: Pegazus