A piacon tavasszal és a nyár első harmadában importáruval találkozhatunk, hazai termesztésből július-augusztusban és szeptember első felében azonban bőségesen találunk választékot. A saját kertünkben is megtermeszthetjük, akár az árutermesztők által is alkalmazott módszerekkel. Így végül megválaszthatjuk, milyen színű és ízű dinnyét fogyasszunk, a szedést követően azonnal, frissen.
A görögdinnye amellett, hogy melegigényes és sok napfényt kíván, nem kedveli a félárnyékos vagy árnyékos helyeket. A többi, vele rokon kabakosféléhez hasonlóan a tápanyagigénye is viszonylag nagy, s ha nem állandó helyre vetéssel és saját gyökéren termesztjük, rendszeres öntözésről is gondoskodnunk kell. De ha környezeti igényeit ki tudjuk elégíteni, a termesztés során alacsony-közepes ápolásigényű növénynek tekinthető.
Ezért, ha termeszteni kezdjük, nagyon fontos a hely jó kiválasztása. Napsütéses, de erős szelektől védett helyet részesítsünk előnyben (a szél az indákat felkaphatja, megtépheti) és szerves anyagban gazdag talajt válasszunk, illetve ősszel szerves trágyázzuk meg a talajt.
Ez a módszer egyébként különösen a még nagyobb helyigényű (ritkábbra vetett) tökfélék esetében terjedt el, mert a növények gyökérzete nem hálóz be akkora talajrészt, mint amekkorát a lombozat elfoglal, ezért a tápanyagot és a jó talajszerkezetet ennél a módszernél igyekszünk a gyökereknek legfontosabb részen optimálissá alakítani. Görögdinnye vagy más kabakos növény után 4-5 évig nem javasolt ugyanazon a területen termeszteni.
A görögdinnye magas hőigénye és fagyérzékenysége miatt csak a késő tavaszi fagyok elmúltával ültethető ki, s bár az első termések éréséig a tenyészideje nem túl hosszú (100-120 nap), helyrevetés helyett érdemes a földlabdás palántát használni szaporítóanyagként. A helyrevetés akkor ajánlható, ha csak extenzív körülmények között, öntözés nélkül tudunk termeszteni.
Fajtaválasztás
A méretet tekintve, a 0,8-1,5 kg-os „baby” dinnyéktől a 3-6 kg „dobozos” méreten át a 8-12 kg-os „ládás” változatokból választhatunk. A kisebb termésekből egy növényről több darab szedhető, de azért azt mondhatjuk, hogy összes hozamban házikertben általában az 5-6 kg-os termést fejlesztő fajták a legsikeresebbek. A termés héjának a színe legtöbbször sötétzöld (a dinnyénél fekete héjúnak hívjuk, ez a Sugar baby típus) vagy csíkozott (Crimson típus), ritkábban márványozott (Charleston típus), esetleg egyszínű zöld, zöldessárga vagy ezek átmenetei. Hússzíne piros, lila, bordó, rózsaszín, vagy ezek átmenetei, de kedveltek a citrom- vagy narancssárga húsú fajták is. A húsban beágyazódva található magok akkor fejlődnek ki nagy méretűre, ha a növény szülei azonos mennyiségű genetikai állománnyal rendelkeztek. A nemzetközi piacokon már kb. 60 éve elérhetők triploid fajták, melyekben a magok nem fejlődnek ki rendesen, így csak kevesebb, és legtöbbször apró, fehér, a fogyasztást nem befolyásoló magkezdeményeket találunk a termésekben. Egyre több kísérlet igazolja, hogy ezeknek a fajtáknak a termései megbízhatóbb ízűek és zamatúak, bár termesztésük kezdeti szakaszában a növények igényesebbek a hagyományos fajtáknál. A piaci igények azt mutatják, hogy a magszegény termések egyre keresettebbek. |
A görögdinnye fajtaválasztéka elég széles, így saját termesztéshez érdemes főként aszerint dönteni, hogy milyenek a személyes fogyasztói igényeink. Ilyen szempontból a legérdekesebb általában a termésméret, a termés színe (főként a húsé), valamint hogy megelégszünk a hagyományos „magos” termésekkel, vagy úgynevezett magszegény dinnyét szeretnénk.A palántanevelés során tűzdelést nem használunk, és a szabad gyökerű palánták ültetése sem javasolt: hogy elkerüljük a gyökérzet sérülését, a magokat közvetlenül vessük cserépbe vagy tápkockába. A hagyományos dinnyetermesztésben a palántanevelést gyepkockában végezték, amihez gyommentes, füves területről vágták és szedték fel a gyepet, majd fejjel lefelé fordítva vetették bele a magokat, s a vetést homokkal takarták. A gyepkockát a „fűcsomók” és a füvek gyökerei tartották össze, egyben levegős, jó szerkezetet biztosítottak a gyökérfejlődéshez.
Ezután nedves zacskóban, papírban előcsíráztatni addig, amíg 3-5 mm-es lesz a gyököcske. Ezt mindenképpen érdemes alkalmazni, ha régebbi, bizonytalan csírázási képességű vetőmagunk van, hogy végül csak az életképeseket vessük el.
Az elmúlt két évtizedben az üzemi termesztésben egyre nagyobb teret hódított az oltott növények használata. A dinnye oltásának számos előnye van. A növények jobban ellenállnak a kedvezőtlen körülményeknek, jobban tűrik a szárazságot, a gyengébb talajminőséget és a szűkösebb tápanyag-ellátottságot. Ennek fő oka, hogy az alanyként használt lopótök–, sütőtök hibridek, istengyalulta tök, vagy alanynak nemesített görögdinnyefajták erősebb gyökérzetet fejlesztek, mint a termő fajták, így az oltott növény végül hatékonyabban hasznosítja a talaj víz- és tápanyagkészletét. Az alanyok gyökérzete általában jobban tűri azt is, ha a talaj a kezdeti időszakban még hidegebb az optimálisnál. Emellett az alanyok általában a talajból támadó betegségekkel szemben is jobban ellenállnak.
Az oltott növények föld feletti részének növekedése erőteljesebb, mint a saját gyökerűeké, s nagyobb a terméshozamuk is. Korábban a fogyasztók körében terjedt az a hit, hogy az oltott növényekről szedett termések „tökízűek”, amit azonban számos esetben megcáfoltak.
Az oltott palánták használatának gyakorlatilag csak egy hátránya van: a palánta ára. Ebben az esetben igazából két növény (vetőmag) árát kell megfizetnünk, plusz az oltás munkaköltségét és az oltás utáni első pár nap nagyobb gondozásigényét. Az oltást sok helyen profi palántanevelő cégek végzik, de kis mennyiségben akár otthon is elvégezhető.
A görögdinnye-palánták ültetésekor a növények közötti távolságot a növények növekedési erélye határozza meg, erős lombú fajták oltott palántáiból nagyüzemi körülmények között 3200-5000 db-ot ültetnek ki egy hektárra (0,32-0,5 tő/m2), míg a gyengébb lombú fajták saját gyökeres termesztésénél előfordul az 1 tő/m2-es növénysűrűség is. Házikertben egysoros vagy ikersoros elrendezést is választhatunk, 1,5-2 m-es egyenletes, vagy 200 + 50-60 cm-es sortávolsággal.
Kisalagutat legegyszerűbben úgy készíthetünk, ha 4-5 mm-es drótból 1,8-2 m hosszú darabokat vágunk (a dróttekercset egy helyen átvágva általában jó méretet kapunk), s a drótív két végét egyenesre hajlítva a földbe szúrjuk, 1-1,2 méterenként a sorba. Az így kialakított alagútváz gerincét madzaggal összekötjük, s erre a szerkezetre feszítünk rá vékony hagyományos fóliát vagy fátyolfóliát, a két végét fakaróhoz, a szélét kis barázdába földdel rögzítve. Az alagút általában körülbelül 60 cm széles, alá szimpla sorban férnek a növények. Ez az átmeneti takarás általában június első dekádjáig maradhat a növényeken, utána fokozatos kitakarással érdemes hozzászoktatni a növényeket a „kinti” körülményekhez, majd a termesztést a hagyományos szabadföldi körülmények között folytatni.
A dinnyetermesztésben hasznos a talajfelszín mulcsozó anyagokkal (pl. talajtakaró fólia, szalma) való takarása, ami víztakarékos, csökkenti a gyomosodást, és növényvédelmi szempontból is hasznos.
A mulcs anyagának kiválasztásához vegyük figyelembe a helyi viszonyokat (az anyag ára vagy például rágcsálók jelenléte). A víztakarékossághoz a mulcsozással együtt érdemes csepegtető öntözést is kialakítani.
A tenyészidőszak során kapálásra addig van lehetőség, amíg az indás hajtások be nem fedik a talajfelszínt, utána legtöbb esetben csak a nagyobbra nőtt gyomokat húzzuk ki kézzel. Szelesebb területen, ha az állomány nem elég sűrű, és még nem fejlődnek intenzíven a termések, érdemes lehet a hajtásokat „leföldelni”, ami azt jelenti, hogy a hajtás vége előtt 30-40 cm-rel egy kapavágásnyi földet teszünk a hajtásokra, így azokat nem kapja fel a szél.
Fogyasztási érettségben szedjük a görögdinnyét, mivel nem utóérő. A korán leszedett termések színtelenek, gyengébb ízűek, míg a túl későn szedettek húsának szerkezete megváltozik, „kásásodik”, és csak azonnali fogyasztásra alkalmasak.
Ha még a növényen van a termés, az érettségéről több más tulajdonság is árulkodik: az érett dinnyén hajnalban több harmat csapódik le, a mellette lévő kacs elszárad, a kezünkben tartott termést a kés nyelével megkopogtatva érezzük a „rengést”, azaz mozgási visszhangot, ami a termés belsejében levő kisebb hasadásokat jelzi. Ha levágjuk a termést, a kocsányán vörösesbarna nedv szivárog.
A termések egyébként a virág termékenyülésétől számítva 30-35 nap elteltével válnak éretté. Leszedés után maximum két hétig tárolható a görögdinnye.
