A gazdák számára kiemelten fontos információ, hogy az egységes kérelemben megadott adataik az eGN rendszerben július második felében jelennek majd meg. Emellett a NÉBIH már most bővítette a gazdák által elérhető funkciók körét az eGN-ben, amelynek köszönhetően tovább csökkennek a gazdálkodók adminisztrációs terhei.
A mostani fejlesztés eredményeként két új lehetőséggel élhetnek a gazdálkodók. Egyrészt lehetővé vált a „Másolás” funkció a rendszerben, amellyel egy adott területen elvégzett műveletet könnyedén fel tud vinni a gazda minden olyan további táblára, ahol szintén ugyanazt a munkaműveletet végezte el. Azt azonban érdemes figyelembe venni, hogy a hasznosítások másolása közben csak azonos művelési ágú termőhelyekre történhet másolás, míg a műveletek esetében a gazdák választhatnak a termőhelyek és hasznosítások között. Nagy előnye az új funkciónak, hogy a műveletek közül a növényvédelmi megfigyelés másolható akár a kapcsolódó műveletekkel is.
Másik újdonság az adatok exportálhatóságához kapcsolódik. Nagy igény mutatkozott arra a gazdák részéről, hogy a feltöltött adatok exportálhatóak legyenek Excel (xlsx) formátumba is. Ez most lehetővé vált, mind „nyomtatóbarát”, mind pedig széles formátumban is, amely inkább az adatok elemzésében nyújt segítséget.
A Nébih a rendszerrel kapcsolatban a jövőben is figyelemmel kíséri a gazdák és egyéb szolgáltató cégek észrevételeit, igényeit és igyekeznek azokat figyelembe véve továbbfejleszteni az eGN-t. A Nébih felületén is elérhetőek az új információk.