A Pannonhalmi Főapátság Pincészet főborásza, ügyvezető igazgatója hozzátette, soha nem akartak ideológiai alapú borászattá válni, legfőképpen jó borokat akartak készíteni. Így indult el 2003-ban 54 százalékos főapátsági és 46 százalékos banki tulajdonnal a munka. Olyan borászatot terveztek létrehozni, amely mindkét tulajdonos céljainak megfelel. „Igazi arisztokrata házasság, ahol a pénz kapcsolódott a névhez”- jegyezte meg tréfásan a szakember.
Gál Tibor – egri borász – kapta a megbízást, aki 40 hektáros birtokot álmodott meg a borvidékre, hozzá egy gravitációs borászatot a Szent Márton hegyen. Ehhez történelmi magyar és kiemelkedő nemzetközi fajtákkal, mindenképpen a borvidékre jellemző fehér fajták túlsúlyával. Ugyan az első 5 év jórészt az ültetvényszerkezet kialakításával telt, 2003-ban már bérelt ültetvényekről 40 ezer palack bort értékesítettek.
Négy dűlőben dolgoznak, s bár több fajta jelenik meg a kínálatukban, Liptai Zsolt elmondta, különös figyelmet fordítanak a Rajnai rizlingre és Pinot noir-ra. Jól látszik ez abból is, hogy a 40 hektáros ültetvényükből a kezdetekben az 5 hektárról 12 százalékra növelték a fajta arányát.
Hortobágyi T. Cirill főapát köszöntőjében hozzátette, a múlt század elején helybe 100 hektár szőlővel rendelkeztek, de voltak területeik a Somlón és Tokajban is. „Néha egy borszentelésre többen jönnek el, mint egy szentmisére”- fogalmazta meg a bor fontosságáról a véleményét a főapát. Ugyanakkor azt is kiemelte, olyan borászattá szeretnének válni, mely a borvidék igazi arcát tudja megmutatni.