0,00 HUF

Nincsenek termékek a kosárban.

2025. február 7.

Egyre nagyobb érték az árnyék

A MATE Georgikon Campus Kertészettudományi Intézetének telephelyén tartott egynyári szakmai nap előadásai után közös sétára hívták a résztvevőket Keszthely belvárosába.

Színes virágágyak

Az egynyári- és évelőágyásokat a Fő téren tekinthették át a szakemberek. Keszthely emblematikus tere városközpontként, és kihasználva az adottságait (autómentes, tágas), rendezvénytérként is működik. Rendszeresek itt a koncertek, fesztiválok, kiállítások, sportesemények. A helyi lakosság és a turisták körében hamar népszerű találkahellyé vált, amelyet a programokon kívül vonzóvá tesznek a színes virágágyak, a kényelmes pihenőpadok és a párakapu, amely az alatta elhaladóknak rövid felüdülést nyújt a kánikulában.

Sétálóutca gömbkőris-fasorral (Fraxinus ornus Mecsek), alatta kiemelt ágyásokban örökzöld cserjék és színes egynyárifajok kapnak helyet. Fotó: Merényi Alexandra
A jelentős kiterjedésű, díszburkolattal ellátott Fő tér fejlesztése a zöld város program egyik eleme, az újonnan kialakított fahelyekkel, méretesen ültetett fákkal az árnyékolást, ezzel a tér használhatóságát növelik. Laczkó Mária elmondta, hogy célul tűzték a virágágyak méretének optimalizálását, az alacsony fenntartási igényű, strapabíró fajok, fajták alkalmazását, a biodiverzitás növelését.
A virágyágyakban vonza a szemet a sárga szín

Az ágyások talajának fölső húsz centiméteres részét néhányévente saját készítésű, jó minőségű komposzttal kicserélik. Ily módon javítják a szerkezetét, tápanyagot juttatnak be, ezáltal kevesebb műtrágyára van szükség.

A kivett talajt más fenntartási munkáknál használják föl. A megkopott, félig kipusztult cserjés beültetéseket egyrészt pótolták, másrészt vegyes évelő- és egynyárifajokkal cserélték le az ágyásokban. Noha az egynyári növények számát fokozatosan csökkentik, a nagy turistaforgalmú és a helyiek által is használt városrész virágágyaiban számottevő a jelenlétük.

A virágzó varjúhájak szépek és strapabírók

A Balaton-parti virágágyakban a látvány fokozására kisebb felületen nagyobb termetű fajokat ültetnek évelőkkel vegyesen. A sétálóutcában és egyéb városi kiültetésekben is csökkentik az egynyárifajok számát, helyettük alacsonyabb fenntartási igényű virágzó cserjéket és évelő növényeket választanak. Az idén mintegy tízezer árvácskát és hétezerötszáz egynyárit ültettek, kevesebbet, mint az előző évben. Mindez a látványban nem mutatkozik meg, a virág­ágyi kép rendkívül vonzó, nagyszabású és színben gazdag volt. Kováts Zoltán egynyárifajtáiról megjegyezte a szakember, hogy sok tapasztalatot szerzett velük. A Rudbeckia Glóriát, a Tagetes Csemőt, az Alcea-sorozatot, a Cosmos Beatrix fajtákat rendkívül értékesnek, pótolhatatlannak nevezte. Hozzátette azonban, hogy az utóbbi években egyre többször van gond a fajtaazonossággal, és beszerzési nehézségekbe is ütköznek.

Laczkó Mária helyben mutatta meg, miként változtatható át az egynyári virágágy teljes egészében vagy csak félig évelőágyássá úgy, hogy az év nagy részében mutatós, dekoratív maradjon.

Az ágyás legkülső hatvan-nyolcvan centiméter széles szegélyébe szezonális virágzó fajok kerülnek (árvácskák, tulipánok, egynyáriak), belsejébe pedig magasabb termetű, egynyáriként nevelt, nagy díszítőértékű évelő fajokat ültetnek, például díszfüvet, díszgyertyát, mocsári mályvát. Így kicsit csökkenthető az ágyások felülete is, ami az alkalmazott fajok mérete miatt nem vehető észre.

Forrás: Kertészet és Szőlészet

Szaklap, amelyben a cikk megjelent: